állattenyésztés | Agrárágazat

állattenyésztés

2014. július 22.

A Nagy-Sárrét szívében fekvő Biharnagybajomban több mint 130 gazdasági szervezetet és 76 őstermelőt számoltak össze a legutóbbi felmérésekben, közte a kistelepülés legnagyobb vállalkozását, a növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt-t, amely 134 főnek ad munkát.

2014. július 22.

A keverékek újra reneszánszukat élik. Ma már azonban nem zöldtakarmányként, hanem szilázsalapanyagként termesztjük őket. A keverékek hozama és táplálóanyag-tartalma számos tényezőtől függ (fajta, csíraszám, vetésidő, betakarítás időpontja, csapadékmennyiség, nitrogén-utánpótlás, a komponensek egymáshoz viszonyított fenológiai fázisa és aránya), melynek szélesebb körű ismerete és megértése nélkülözhetetlen az eredményesebb takarmány-előállításhoz. 

2014. július 16.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) hatékony fellépésével megvédte a magyar tejtermelők érdekeit Brüsszelben a kvótarendszerről folytatott vitában, így továbbra is versenyképes maradhat a hazai tejágazat.

2014. július 11.

Takarmánynak, ételnek egyaránt keresik a szóját

2014. július 11.

Befejezte a sertés ágazatban igénybe vehető 2014. I. negyedévére vonatkozó állatjóléti támogatási kérelmek érdemi bírálatát a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

2014. július 09.

Befejeződött a magyar tejtermelők demonstrációja, Tejdemonstráció: vegyes reakciók és érzelmek, Az FM egyetért a tejtermelők által megfogalmazott célokkal, Kedvezőbb piaci feltételekért demonstrálnak a tejtermelők, A MOSZ támogatja a tejtermelők demonstrációját, Tejpiaci egyeztetés - Demonstrációt szerveznek a termelők több településen, Tejpiaci egyeztetés - Szigorúbb szabályozást vár a tej terméktanács, Tejpiaci egyeztetés - A termelők azt szeretnék, ha a kereskedelmi láncoknak előnyben részesítenék a hazai termékeket, Termelői demonstráció sem kizárt a tejpiaci egyensúly védelmében,

2014. július 04.

Juhászati mintatelepet avatott Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Pest megyei Törtelen.

2014. június 30.

A genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatás második éves kifizetési kérelmeinek benyújtására június 30-án, éjfélig van lehetőség.

2014. június 30.

A hungarikummá vált karcagi birkapörköltet az idén több mint háromszáz állatból főzték a XVI. karcagi birkafőző-fesztivál szombati versenynapján. Rekordot hozott a versenyben részt vevők száma is, több mint kétszáz főzőhelyen készült a nevezetes kunsági étek.

2014. június 25.

A tejtermelők azt kérik, hogy a kereskedelmi láncok részesítsék előnyben a hazai termékeket az importtermékekkel szemben, és ne csökkentsék a friss termékek árát.

2014. június 23.

Termelői demonstráció sem kizárt a tejpiaci egyensúly védelmében.

2014. június 23.

A mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 2013-ban az előző évi áron számolva 33, folyó áron pedig 7 százalékkal emelkedett. A munkaerő-felhasználás azonban 1 százalékkal elmaradt az előző évitől. A termelési tényezők jövedelme 9, a vállalkozói jövedelem 13 százalékkal emelkedett. Így a munkaerő hatékonysága, azaz a termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme 6 százalékkal emelkedett.

2014. június 20.

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kilogrammonként 101 forintos nyerstej alapár átlagot jelez előre a 2014/15-ös kvótaév második negyedévére.

2014. június 20.

Egyszerűbb lett a díjtámogatott biztosítás igénylése a gazdák számára, mivel egy rendeletmódosítás lehetőséget ad a biztosítónak is, hogy benyújtsa a gazdák helyett a kötvényeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH).

2014. június 18.

Az egész szemű búza-kiegészítés technológiájának megteremtése, mint eszköz a hatékony baromfi-takarmányozás szolgálatában

2014. június 16.

Az édesvízi haltermelés jelentős fejlesztésre számíthat az elkövetkező hét évben. A magyar agrárdiplomácia sikereként könyvelhető el, hogy az új Magyar Halgazdálkodási Operatív Programon (MAHOP) keresztül a haltermelő beruházások infrastruktúrafejlesztésére, a halgazdálkodási ágazat innovációjára, költségcsökkentő és energia-hatékony technológiai fejlesztésére jelentősen több uniós forrás jut.

2014. június 13.

A házigazda Kaposvári Egyetem az idén immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat.

2014. június 13.

A vendég lovagoltatásával járó lovas szolgáltatásnyújtásba bevont lovakra előírt alkalmassági minősítés igazolásának határidejét június 30-ról szeptember 30-ig tolja ki a lovas szolgáltató tevékenységről szóló rendeletet módosításával a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)

2014. június 12.

Békéscsabától 2 km-re a 47€-es főút mellett elhaladva sokak szeme megakad egy tanyán, melyről nem is gondolnák, hogy ott állattenyésztés és mezőgazdasági munka folyik. Sokkal inkább nyaralónak nézné a felületes szemlélődő ezt a farmot. Ezzel szemben nagyon sok munka, céltudatosság és maximális igényesség alkotta a farmot. Kérem, tekintsenek bele a Medovarszki Farm történelmébe, érdemes?

2014. június 12.

Akadálytalanul folytatódhat az amerikai listán szereplő magyarországi húsüzemek exportja az Amerikai Egyesült Államokba.

2014. június 11.

A magyarországi állattartási technológiák rekonstrukciókra szorulnak. A szarvasmarha tenyésztésben a jelenleg használatos istállók legalább 25 évvel ezelőtt épültek, így azok korszerűsége nem felel meg a modern mezőgazdaság elvárásainak. 

2014. június 11.

A változékony időjárásról

2014. június 11.

Utazunk Adonyba, kissé félve a heves viharoktól, a Csepel-szigethez érve átnézünk a Duna túlpartjára, ahol feketére tornyosultak a viharfelhők. Adonyban már várt bennünket Szakács Attila, az Angus Húsmarhatenyésztő és Forgalmazó Kft. ügyvezetője, aki megnyugtatóan mondja, nem kell félteni a legelőn lévő jószágokat, a viharban összeállnak, a fejüket lehajtják, úgy dacolnak a hideggel, heves szelekkel. Egy dermesztő időjárás esetén is jól érzik magukat a szabad ég alatt.

2014. június 11.

A szalmafélék, különösen a kalászos gabonák szalmájának felhasználására a hagyományos, a növénytermesztésben a közvetlen visszaforgatáson túl, az állattenyésztés és a feldolgozó, pl. papíripar, valamint energetikai célú biogáz alapanyag, illetve hőerőművi hasznosítására a volumen tekintetében egyre nagyobb igény jelentkezik. A hagyományos állattenyésztési hasznosításban a takarmányozási és almozási célú felhasználás is eltérő, de egyre újabb és újabb követelményeket támaszt a betakarítási teljesítmény, bálatömörség és az aprítás vonatkozásában. 

2014. június 10.

Az egyes állatbetegségek megelőzésének, illetve leküzdésének támogatására a baromfi ágazat esetében 22,7 millió forint, míg az egyéb állatfajok esetében 65,9 millió forint összegű támogatást folyósít a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

2014. június 06.

Az orosz állategészségügyi ellenőrök helyszíni vizsgálatairól készült jegyzőkönyvet már valamennyi, az ügyben érintett cég megkapta, és ennek alapján megkezdték az abban feltárt hiányosságok kijavítását.

2014. június 05.

A szarvasmarha- és juhtenyésztőknek 3,2 milliárd forint támogatást utal át a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

2014. június 03.

Tenyésznyulak tenyésztésbe állítására lehet támogatást igényelni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) ez év július 1-31. között.

2014. május 28.

A jelentős uniós és nemzeti támogatások ellenére stagnál a magyar állattenyésztés, egyes szektorai pedig szűkülnek.

2014. május 28.

Lehetőség nyílik június 1-30. között a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatási programban résztvevő gazdálkodóknak a 2013/2014. gazdálkodási évre vonatkozó kifizetési kérelmeik benyújtására.