fbpx

100 éves hagyomány

Írta: Szerkesztőség - 2010 december 29.

Az első modell megjelenése egészen 1895-re nyúlik vissza, amikor is az első V elrendezésű kéthengeres, 4 sebességes, láncmeghajtású erőforrással szerelt, 500 kg hasznos terhelhetőségű, TYPE 13-as fantázia névre hallgató modell kigördült a gyárból. Ezt követően, 1897 és 1902 között Armand Peugeot számos díjat gyűjtött be modelljeivel a kishaszonjármű kategóriában.

 

 

Armand Peugeot

 

Az első világháborút követően a kishaszonjárművek mindegyike már a személyautók padlólemezére épült. Az 1930-as évekre egyre inkább kiteljesedik a márka kínálata, melynek kiemelkedő modellje a többféle változatban gyártott, 750 kg hasznos terhelhetőségű 201 T modell, amelynek platós, furgon valamint a sütőiparnak kifejlesztett (közvetlen átjárás a kabinból a raktérbe) változatai voltak a legnépszerűbbek.

 

 

50-es évek Az 50-es évek elején a modern, zárt furgonok piaca, a személyautók haszonjármű változataival párhuzamosan is fokozatosan fejlődik. Megjelenik a kompakt furgon, alacsony rakodóküszöb magassággal, köszönhetően az elsőkerék-meghajtásnak és a hátsó független kerékfelfüggesztésnek.

 

Chenard és Walcker

 

1950-ben a Peugeot átveszi a Chenard és Walcker márkanévre hallgató furgont és a 203-as erőforrásával szereli fel. A modell a D3A elnevezést kapja. A D3A széles kínálata kiterjed zárt és üveges furgonokra, 13-14 személyes minibuszra, valamint mentőautóra is. Napjainkig Az 1965-ben piacra dobott J7 elnevezésű furgonnal komoly előrelépést tett a márka a kishaszonjárművek piacán.

A modell jellemzői közé tartozott a kompakt kialakítás, az elsőkerék-meghajtás, a tolóajtó, valamint az 1400-1800 kg közötti hasznos terhelhetőség. A J7 kínálata rendkívül gyorsan fejlődött, benzines és dízel erőforrásaival, valamint zárt furgon, üveges furgon, szimpla és dupla-kabinos pick-up, mentőautó, minibusz, alváz kabin változataival gyorsan a piac közkedvelt modelljévé vált.

 

J7, J9 és J5

 

1980-ban a J7 megkapja a J9 elnevezést. A két modell együttesen elérte az 576 000 eladott darabszámot. A Peugeot az 1981-es párizsi autószalonon mutatta be a J5-ös furgont, amely 1000-1500 kg közötti hasznos terheléssel büszkélkedhet. A J5-ös a PSA Peugeot Citroen és a FIAT első közös együttműködésének gyümölcse. A J5 egészen 1994-ig marad a kínálatban, miután átvette helyét a Boxer.

 

Boxer

 

A kishaszongépjárműveket használó, a szakmai tevékenységéhez egyre több specifikus megoldást igénylő ügyfélkör elvárásainak megfelelően, a márka nagy hangsúlyt fektetett a külső-belső méretek, a megfelelő teherbírás, valamint a felszereltség és az utastér minőségi kialakítására. Mindezek mellet fontos volt az is, hogy a kínálatot tökéletesítse és kiegészítse a modularitás, kényelem és praktikum terén, illetve markáns stílusú és kiemelkedően dinamikus tulajdonságokkal rendelkező termékeket gyártson az ügyfeleknek.

Peugoet

 

2006-tól 2008 májusáig, azaz nem egészen két év alatt, a Peugeot folyamatosan megújította kishaszongépjármű-kínálatát. Mindezek eredményeként napjainkban a szegmens legfiatalabb és legszélesebb kínálatával büszkélkedhet, amelyben a 207 VAN-tól a BOXER-ig – 1,1 m3-től egészen 17 m3-ig – mindenki megtalálhatja a vállalkozása számára legideálisabb modellt.

2006-ban a BOXER, 2007-ben az EXPERT újult meg, míg 2008-ban több újdonsággal is jelentkezett a márka, nevezetesen a BIPPER-rel és az új PARTNER-rel. A teljesen új koncepcióra épülő BIPPER igazi városi kisfurgon, a kishaszongépjármű-kínálat legkompaktabb modellje.

Partner

 

Azon ügyfelek igényeit elégíti ki, akik elsősorban városi közlekedésre tervezett, praktikus, mozgékony, de mégis jól terhelhető és tágas rakteret (akár 2,8m3) kínáló modellt szeretnének. Az új PARTNER kifejező és dinamikus stílusával, menettulajdonságaival és kategóriájában kiemelkedő termékjellemzőivel kész választ ad az ügyfélkör nagyfokú igényeire.

Kétféle méretben, háromféle hasznos terhelhetőséggel és akár dupla-kabinos változatban is rendelhető. Már a rövid változatban is elfér széltében egy EUR-raklap, a hosszú változat raktere pedig akár 4,1 m3-esre is növelhető. Az utastér kihasználhatósága sem hagy kívánnivalót maga után, hiszen 3 személy szállítását teszi lehetővé, amely egyedülálló ebben a szegmensben.

 

Az EXPERT (5-7 m3) és a BOXER (8-17m3) új generációját képezi azoknak a sokoldalú kishaszongépjárműveknek, amelyek bármely foglalkozáskör igényeit kielégítik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alváz és padlólemezes-alváz változataikra építhető platók, dobozos, illetve az egyedi igényekre szabott speciális felépítmények.

Termékeink presztízsét tovább növeli, hogy számos alkalommal nyerték el modelljeink a hannoveri Nemzetközi Kereskedelmi Gépjármű Kiállításon az Év Nemzetközi Haszongépjárműve  címet. Az elmúlt években az EXPERT (2008-ban) és a BIPPER (2009-ben) kapta meg ezt a rangos díjat.

 

Modelljeinkről érdeklődjön a Peugeot Márkakereskedésekben, illetve a www.peugeot.hu weboldalon.