fbpx

Agryások európai győzelme

Írta: Szerkesztőség - 2013 január 29.

 

Dr. Weisz Miklós társelnök, AGRYA

 

 

Közel egy évtizede a keszthelyi Georgikon Karon szerezte diplomáját. Az egyetemi éveit egy évre megszakította Newcastle-ben Erasmus hallgatóként.
Az agrárkémikus agrármérnök végzettségét 2007-ben kiegészítette egy mérnök-közgazdász fakultással és egy doktorátusi címmel.
A diplomaszerzés óta oktat a Georgikonon, illetve ezzel párhuzamosan regisztrált szaktanácsadóként dolgozik.
Az Agrion Vállalkozásfejlesztő Iroda vezetője 2005 óta, s fiatal gazdálkodóként a Sopronhoz közeli Nagylózson szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik családi gazdaságukban.

Vágjunk a dolgaink közepébe, merthogy ezen a jubileumi agrárfórumon az Önök szövetségét nagy elismeréssel tüntették ki.

Ugyanis a kapcsolódó kommunikációs programok európai megmérettetésén a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára állhattak.

Őszintén szólva most is nagyon jó érzés volt magyarnak lenni az Unió fővárosában a hír hallatán.

Annál is inkább, mivel a résztvevő zsurnaliszták elektronikus szavazata is hozzájárult valamelyest a sikerükhöz, habár fölényes győzelmük elsöprő volt.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA – 2012-ben már második alkalommal bonyolította le az úgynevezett Vidék Kaland Programot.
Ennek keretében városi fiatalok tölthetnek el egy hetet munkával fiatal gazdák által irányított gazdaságokban.
A Programon keresztül a résztvevők betekintést kapnak napjaink magyar családi gazdaságainak életébe és tevékenységébe.

Tehát akkor ezzel tudtak is pályázni?

Igen, mivel az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága (DG AGRI) a Közös Agárpolitika fennállásának 50 éves évfordulójához kapcsolódóan meghirdette a KAP-hoz kötődő kommunikációs programok európai versenyét.
A versenyre a 2010 után lebonyolított kommunikációs programokat lehetett benevezni.
A 118 beérkezett pályamű között volt az általunk megvalósított Vidék Kaland Program is.

Na és hogyan zajlott a pályázatok elbírálása?

A pályaműveket egy független zsűri értékelte.
Ennek során a KAP-hoz, mint szakpolitikához való közvetlen vagy közvetett kapcsolódáson túl értékelték a célkitűzéseket és a kommunikációs stratégiát, a projekt alkalmazkodását a kiválasztott célközönséghez, az innovációt, a kommunikációs eszközök kreatív összekapcsolását, valamint a projekt hatását.

Akkor halljuk a lényeget: Miként döntött a szakzsűri?

A magyarországi Vidék Kaland Programot a zsűri az előbbi szempontok értékelése alapján a három legjobb EU társfinanszírozással megvalósult kommunikációs program közé választotta.
S e három közül sikerült nekünk az aranyérem szimbólumaként egy ólomkristály serleg átvétele a román származású komisszártól.
Egyébként a Vidék Kaland 2013-tól tovább folytatódik: nemcsak Magyarországon, de Szlovákiában és Romániában is.
A Vidékfejlesztési Minisztérium folyamatban levő támogatása lehetővé teszi, hogy Romániában a Székelyföldön, és Szlovákiában a Felvidéken is elinduljon a Program.
Szlovákiában a miénkhez hasonló lesz a Vidék Kaland.
A székelyföldi programban a tervek szerint helyi gazdák fogadják majd a magyarországi városi fiatalokat.

Ismerkedjünk meg a lassan „felnőtt” korba lépő szervezetükkel, nyilván csak dióhéjban!

Nos, az AGRYA 1996-ban alakult országos szervezet, jelenleg több mint háromezer fiatal gazdával áll kapcsolatban.
Mint agrár- és vidékfejlesztési szervezetnek, az egyik legfontosabb célja a fiatal gazdák érdekeinek képviselete és megjelenítése.
Mint érdekképviseleti szervezet, részese a szakmai döntés előkészítési folyamatoknak, egyeztetéseknek.
Az AGRYA másik kiemelkedő célja, hogy segítséget nyújtson abban, hogy a falusi, de nem mezőgazdasági termelést folytató
fiatalok ne hagyják el a falujukat, a helyben maradó fiatalok erősítsék a helyi közösséget, vállaljanak részt és felelősséget a település életében.

Kik a legfontosabb együttműködő partnereik?

Az AGRYA tevékenysége során szoros partnerséget alakított ki a Fiatal Gazdák Dél-alföldi Szövetségével, a Fiatal Gazdák Észak-alföldi Szövetségével, a Fiatal Gazdák Közép-dunántúli Szövetségével, a Pannon Vidék Fiatal Gazda Szövetséggel, a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetséggel és a „Fiatal Gazdák az Agrárium Jövője” Alapítvánnyal.
A jogilag-szervezetileg önálló partnerekkel való szoros együttműködés biztosítja, hogy vezetésünkben együttesen vannak jelen a különböző partnerek vezetői.
Hagyományosan jó kapcsolatot ápolunk az európai szakmai szervezetekkel.
Így tagja vagyunk a Fiatal Gazdák Európai Tanácsának (CEJA) és a Rural Youth Europe nevű vidékfejlesztési ifjúsági ernyőszervezetnek.

A következő kérdés adja magát: miből tartják fent magukat?

A szövetség tevékenységének anyagi forrásait a tagdíjak, a saját tevékenység bevételei, kis részben hazai és döntő részében EU pályázati források, valamint a 2012. évtől az agrobizniszben érintett egyes cégek támogatásai adják.

Sokat hallani szakberkekben a változatos programjaikról, ezért a következőkben említsünk meg közülük néhányat!

A „Vesd bele magad!” Program során kisiskolás, jellemzően 6-10 éves gyerekek kapnak vetőmag csomagot, benne különböző zöldségek vetőmagjával.
A program nem szociális alapon szerveződik, itt a cél a szemléletformálás, annak bemutatása, hogy kevés munka befektetésével egy család meg tudja termelni a saját ellátásához szükséges friss zöldséget, és nem kell azt a szupermarketben megvásárolni.
Az akció arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a helyben előállított, és frissen, gyorsan értékesített termékek más minőségűek, felhasználhatóságuk, élvezeti értékük eltérő a nagyáruházakban található zöldségektől, gyümölcsöktől.
Másrészről ez a program azt is megmutatja, hogy nem szégyen a fizikai munka, hiszen van kézzel fogható eredménye.
A 2012-ben második alkalommal megszervezett programba 339 általános iskola 21.146 kisdiákja kapcsolódott be.
A Tellus Oktatási Programot a Fiatal Gazdák Európai Tanácsa dolgozta ki az Európai Bizottság támogatásával még 2002-ben.
A program célja, hogy a 6-10 éves gyerekeknek bemutassa a mezőgazdaság társadalmi szerepét, a gazdák tevékenységét.
A program eredményeként elkészült egy hat tankönyvből álló csomag.
Ezeket a tankönyveket az AGRYA 2006-ban lefordíttatta magyarra, és elindította Magyarországon is a Tellus Oktatási Programot.
Itthon a programba bekapcsolódó általános iskolák oktatási segédanyagként használják az általunk ingyenesen biztosított tankönyveket a biológia, környezetismeret, földrajz és állampolgári ismeretek oktatása során.
Ezen túl fiatal gazdákhoz látogatnak el az iskolai csoportok és néznek meg egy-egy gazdaságot működés közben.

Feltételezhetően nem csak a tíz év alattiaknak szóló programok léteznek.

Így igaz, a 2012 őszén indult Virtuális Falu Program az AGRYA egyik első tisztán vidékfejlesztési témájú programja.
A Program célja, hogy hálózatba szervezzen olyan fiatalokat, akik a falujukban szeretnének maradni, és aktívan részt vesznek vagy részt kívánnak venni a faluközösség életében.
Központi eleme egy képzés-sorozat, amelynek során a résztvevők modellezik egy falu működését, annak komplexitásában a helyi gazdaságtól, a közoktatáson át a helyi politikáig, ahol 38 magyarországi település közössége képviselteti magát a résztvevő fiatalokon keresztül.
A Vidék Kaland Hivatásos Programot az agrár-felsőoktatásban tanuló és valóban mezőgazdásznak is készülő fiatalok számára szervezzük.
A pályázaton kiválasztott résztvevők egy éven át több alkalommal pár napra ugyanahhoz a fiatal gazdához – egy családi gazdaságba, és nem egy nagy céghez – mennek gyakorlatra.
Így, ellentétben az egyetemi gyakorlatokkal, egy teljes gazdasági évet – annak minden fontos, szakmai szempontból érdekes eseményével együtt – ismerhetnek meg.
A Programot 2012-től a gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdasági Karával együttműködésben fejlesztjük tovább. A résztvevők ezzel kiválthatják az egyetemi kötelező gyakorlatot.
Az Egyetemi Fiatal Gazda Klubok program szintén az agrár-felsőoktatásban tanuló, később hivatásszerűen is gazdálkodni akaró fiatalokat célozza meg.
A Klubok az egyetemi oktatástól, struktúráktól függetlenül, kizárólag hallgatói kezdeményezésre jönnek létre.
Ennek során gyakorló gazdálkodók tartanak előadásokat a valódi, a tankönyvekben nem szereplő gyakorlati mezőgazdasági és üzemszervezési ismeretekről.
A keszthelyi Georgikon Karon és a debreceni Agráregyetemen már második éve működnek ilyen klubok, de tavaly ősszel elindult a gödöllői Szent István Egyetem és a budapesti Corvinus Egyetem klubja is.

Tudomásunk szerint évente két rendezvényükkel hagyományt is teremtettek.

Valóban, az AGRYA minden év novembere és a követő év februárja között információs rendezvénysorozatot szervez fiatal gazdáknak.
Ez az évek alatt folyamatosan alakult. A letisztult módja lett a Fiatal Gazda Információs Börze rendezvény sorozat, amely ebben a formájában tehát új, de nem előzmény nélküli kezdeményezése szövetségünknek.
A korábbi Fiatal Gazda Klub rendezvény sorozatok tapasztalatait továbbfejlesztve szervezzük meg a börzéket 2012-től.
A rendezvényben egy termelési információ túlsúlyos szakmai konferenciát és egy kiállítást egyesítünk, lehetőséget adva a szakmai információk átadására, és a találkozásra egyaránt.
Ezen kívül hagyományosan minden év februárjának utolsó péntekén, még szezon kezdete előtt tartja az AGRYA az éves nagy rendezvényét, a Fiatal Gazda Konferenciát.
A konferencia a minden év novemberében, a szezon végén kezdődő információs rendezvény sorozat – a térségi események és szakmai tanulmányutak – zárása.
A rendezvényen hagyományosan az aktuális, gazdákat közvetlenül érintő agrár-, és támogatáspolitikai témákkal foglalkozunk.

Végül szóljunk valamit az együttműködéseikről is!

Egyértelmű, hogy a 2014-2020 közötti európai tervezési ciklus hazai megalapozásához előkészítő anyagok is szükségesek.
Emiatt indítottunk el a Központi Statisztikai Hivatallal partnerségben kutatási programot, amely kimondottan a fiatal gazdák helyzetével és igényeivel foglalkozik.
Az első közös kutatási jelentést hamarosan publikáljuk. Az AGRYA kezdeményezésére még 1998-ban indult meg a régió fiatal gazda szervezetei között az együttműködés.
Akkor is látszott és most is látszik, hogy a 2004 után csatlakozott országok az elmúlt évtizedek társadalmi-gazdasági változásai miatt eltérő kihívásokkal néznek szembe, amelyek eltérő megoldásokat is kívánnak.
Ez igaz a régió fiatal gazda szervezeteire is. A korábbi laza együttműködés 2007-től intenzív és szervezett partnerséggé alakult át a szlovén, szlovákiai, romániai, horvát, lengyel, cseh, bolgár és magyar fiatal gazda szervezetek között.
Az együttműködés részeként a partnerek közösen valósítanak meg projekteket, rendszeresen találkoznak, információkat és véleményt cserélnek.
Az együttműködés részeként sikerült összehangolni a Fiatal Gazdák Európai Tanácsán – CEJA – belül folytatott szakmai munkát is.

Őszintén gratulálunk az elért eredményeikhez!