fbpx

Dammann permetezők gyakorlati bemutatója

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 22.

dammann önjáró permetezőgép

 

Herbert Dammann első permetezőgépét 1968-ban készítette el, majd a növényvédelemre fókuszálva 1979-ben alapította a ma már 120 főt foglalkoztató, teljes permetezőgép családot gyártó családi vállalkozását – foglalta össze röviden a cégtörténetet Nadin Dammann, az alapító lánya, a cég ügyvezető tulajdonosa.

Exportjuk folyamatosan nő, jelenlegi piacukat Svédország, Dánia, Litvánia, Lengyelország, Ausztria és Magyarország jelenti.

A hazai érdeklődők a Starcz Kft-nél, az Agrospic Kft-nél és a Magtár Kft-nél tudnak bővebb tájékoztatást és természetesen Dammann-t kapni.

Ágostonpusztán is dolgoznak Dammann gépek, a 2008-ban vásárolt első Dammann permetező már 53.000 hektár, a 2010-ben vásárolt második gép pedig már 38.000 hektár teljesített, így itt már nem is végeznek légi növényvédelmet.

 

Dammann Land-Cruiser vontatott permetező

Olyan gazdálkodók, kisebb üzemek számára alakították ki, akik egyszerűbb technikai felszereltséget, ugyanakkor nagy stabilitást is igényelnek.

Az alsó árkategóriában lévő permetező ezért egyszerű technikai felszereltségű, a szórókeret szakaszoláshoz és a permetadagoláshoz egyszerű elektromos vezérléssel rendelkezik.

A permetező 3-4.000 literes tartállyal és 15-28 m munkaszélességgel rendelhető.

 

Dammann Classic vontatott permetező

A közepes üzemek részére ajánlott, nagy (18-36 m) munkaszélességű vontatott permetezőn megvalósítható a különböző szerelvények variálása, az üzemi körülmények és vevői kívánságok szerint a gép személyre szabása.

Így munkaszélessége mellett tartálytérfogata is választható 4.000, 5.000 és 5.800 literes kivitelben.

A 60 literes vegyszerbekeverő injektor természetesen alapfelszereltség.

 

Dammann Profi-Class vontatott permetező

Méretéből, felszereltségéből és teljesítményéből adódóan elsősorban nagyüzemeknek ajánlott legnagyobb vontatott Dammann permetező.

A gép 5.000-6.000-7.000 literes tartállyal, 24-36 m kerettel rendelhető.

Az alapfelszereltség része a pneumatikus rugózású futómű, automatikus vonórúdkormányzás, az 500-600 l-es kimosó tartály és a 20 l-es kézmosó.

A felső kategóriát jelenti a 60 l-es vegyszerbekeverő központ, a 320 l-es membrándugattyús 8 hengeres szivattyú, a GPS vezérelt pneumatikus szakaszolás és a BASIC-Terminál szabályozó automatika is.

 

 

dammann permetezőgép

 

 

Dammann-trac 2000 H Plus Highlander önjáró permetező

A Dammann gyár rugalmasságát bizonyítja, hogy magyar biztatásra/igényre kifejlesztette a Highlander kivitelt, ugyanis a Starcz Tamás a 150 cm fix hasmagasságú önjáró gépet kérte továbbfejleszteni úgy, hogy a kukoricabogár elleni védekezéshez és a napraforgó deszikáláshoz is lehessen használni.

A Highlanderen a hidraulikus nyomtávállítás 2,25 m-től 3,05 m-ig valósítható meg, lassú menet közben.

A szabad hasmagasság 120 cm, tavaszi munkáknál, és közúti közlekedésnél.

Ha a növénykultúra megkívánja széles nyomtávnál üzemi körülmények között kb. 20 sec alatt hidraulikusan felemelhető 190 cm-re.

A légrugózású és hidraulikus lengéscsillapítású tengelyek gondoskodnak a komfortról.

Az összkerék kormányzású rendszer lehetővé teszi a művelőnyomtól való csekély eltérést és a kiváló fordulékonyságot, a géppel különböző kormányzási lehetőségek, mint pl. az oldalazó (kutyanyomon) járás is lehetséges.

Az ágostonpusztai rendezvényen személyes Nadin Dammann adta át a Magyarországon értékesített 50. Dammann önjáró permetező kulcsát és az alkalomból készült emléklapot a Dalmand Zrt. képviselő Bernhardt Ferencnek.

 

Dammann-trac 2600 H 3A önjáró profi nagyüzemeknek

Az új fejlesztésű jármű egy 260 LE teljesítményű Mercedes Benz motorral van felszerelve, a keréktengelyek egy új fejlesztésű hidraulikus hajtóművel hajtottak, amely mind a 6 kerékre továbbítja a nyomatékot.

A hajtómotorok vezérlése elektronikus, így az egyes hajtókerekek kipörgése elkerülhető.

A járműhajtás kézi vezérlőkarral vagy lábpedállal üzemeltethető.

A haladási sebesség fokozatmentesen 0-40 km/h között megválasztható, a Tempomat gondoskodik a mindenkor megválasztott sebesség állandó értékéről.

A járószerkezet fix 2.250 mm nyomtávval rendelhető, különböző gumiméretekkel, konstrukciótól függően 1.000 mm szabad hasmagasságtól.

A jobb fordulékonyság érdekében a járószerkezet 2 kormányozható tengellyel rendelkezik.

Az első és a hátsó tengely kormányzott, a középső minden esetben fix.

További különleges felszerelés a terhelésfüggően vezérelt pneumatikus futóműrugózás, amely magas utazási kényelmet biztosít. A gépen lehetséges könnyű és gyors felépítményváltás.

 

A permetezőgép legkisebb, de legfontosabb elemei a fúvókák

Bemutatón szereplő Dammann Highlander önjáró permetezőre a prémium minőségű Lechler fúvókákat a Prüfland Kft szállította.

A demonstráció kedvéért a szórókeretre különböző típusú fúvókákat szereltek, öt részre osztva a munkaszélességet.

Az látottakat és a fúvóka választási szempontokat Starcz Gábor ügyvezető ismertette.

A hagyományos lapos sugarú univerzális LU fúvókák szórását apró cseppméret, jó fedettség jellemzi, viszont szélre, elsodródásra érzékeny.

A kompakt méretű IDK légbeszívásos fúvókában egy rövid injektorbetét található, cseppmérete valamivel nagyobb, viszont nem sodródik el olyan könnyen.

A dupla lapos sugarú IDKT légbeszívásos fúvóka munkáján jól látszott, hogy menetirány szerint előre és hátra 30-30 fokos kitéréssel dolgozik.

Így nagyon jó fedettséget ad, és az injektorbetétnek köszönhetően kevésbé sodródik el.

Kiválóan használható gyomirtásra és kalászkezelésre is.

A legnagyobb szélben az ID hosszú légbeszívásos fúvókák használata ajánlott.

A speciális Nitrosol kijuttató FD fúvóka hasonlóan működik, mint a korábbi 5 vagy 7 lyukú fúvókák, de nem lyukakon lép ki a folyadék, hanem egy hátrafelé eső vágaton, vízszintesen, miután a fúvókatestben megtörtént a nyomáscsökkentés.

Így elkerülhető a csíkozás és a perzselés. Természetesen a Lechler fúvókák bármely szántóföldi permetezőgépre is felszerelhetők.

A gyakorlati bemutatón a permetezéstechnika mellett bepillantást nyerhettünk egyéb munkafolyamatokba is.

Így bemutatkozott a nagyteljesítményű, röpítőtárcsás Güstrower műtrágyaszóró és a Güstrower Tandem GTU25 nagyteljesítményű szállító /átrakókocsi is.