fbpx

Havi Mezőgazdasági Árelemző

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 12.

A termelők feltehetően az első termésátlagok alapján, illetve a várható nyereségük kalkulálása után fognak majd döntést hozni arról, hogy milyen szinten pótolják vissza a tápanyagokat a talajba. Ennek egyik következményeként a piac jelentős résztvevői nem is hirdettek meg árakat.

Az értékesítői oldal hasonlóképpen kivár, mint a vásárlói.

Ettől függetlenül lehet piaci árakról beszélni, hiszen a CAN ára 78-83.000 forint körül mozgott végfelhasználók részére, az ammónium ára 83-90.000 között, míg az urea, aza a karbamid ára átlagosan 113 ezer forintért cserélt gazdát a hó folyamán.

 

 

A foszfor piac érdekessége, hogy megjelent a hazai kínálatban a marokkói MAP is.

A jól megszokott orosz, ukrán áru után már pár éve elérhető a bolgár MAP is, amit most is árusítanak, de a marokkói termék egyelőre piacképtelen volt a magyarországi kereskedelemben.

Amennyiben ilyen terméket vásárol valaki, akkor mindenképpen meg kell nézni a kadmium tartalmát.

Általában a legjobb nyers foszfátok, azaz a legkisebb kadmiummal rendelkező áruk azok a finn és orosz termékek, amik a Kola-félszigetről származnak.

A marokkói nyers foszfátok között már elővigyázatosnak kell lenni az értékekkel kapcsolatban, ezért mindenképpen érdemes igazolást kérni a nehézfémek értékéről.

A kálisó ára tulajdonképpen nem változott a múlt hónaphoz képest, a forint árfolyama szinte az egyetlen komoly befolyásoló tényezője. A 3×15-ös műtrágya ára gyakorlatilag szintén stagnált.

 

Műtrágya összetétel 2012. július 2013. május 2013. június
AN Ammónium Nitrát, big-bag 84000 Ft/t 83000 Ft/t 85000 Ft/t
CAN Cálcium Ammónium Nitrát, big-bag 71000 Ft/t 78000 Ft/t 81000 Ft/t
MAP Mono Ammónium Foszfát, ömlesztett, FCA Záhony 165000 Ft/t 146500 Ft/t 148000 Ft/t
MOP Kálisó, ömlesztett, FCA Záhony 110000 Ft/t 105000 Ft/t 108000 Ft/t
NPK 3×15 ömlesztett 123000 Ft/t 115000 Ft/t 117000 Ft/t

 

Termény:

Ahogy közeledtünk az aratáshoz, tovább csökkent a párizsi árutőzsdén az új termésű malmi búza ára (lásd 1-es ábra).

 

 

1-es ábra: A novemberi lejáratú malmi búza jegyzésének alakulása a párizsi árutőzsdén, Forrás: barchart.com

 

 

1-es ábra: A novemberi lejáratú malmi búza jegyzésének alakulása a párizsi árutőzsdén, Forrás: barchart.com

A cikk leadásának határidejéig a mediterrán térségben már megkezdődtek az aratások.

Hazánkban is vágni kezdték az őszi árpát déli megyéinkben. A nemzetközi árakkal egy ütemben csökkentek a hazai árelképzelések is az új termésű gabonákra.

Amíg az ó termésű búzát Olaszország irányába még keresik, és akár 60.000 forint felett is fizetnek érte, addig a 12,5-ös fehérjével rendelkező, új termésű malmi búza kikötői ára június végére már 163 eurós szintre süllyedt.

A takarmánybúzát 160 euróért, az árpát pedig 158 euróért keresték hasonló desztinációban.

Ez a piaci szint 300 forintos euró árakkal számolva 45.000 forintos telephelyi búza áraknak felel meg az ország keleti felében. A nyugati megyékben a helyzet jobb, hiszen onnan nem a Dunára szállítják az exportálandó árut, hanem elsősorban Olaszország irányába.

A búza árakban egyébként egyes kereskedők az áru minőségétől függően akár több ezer forint különbségekről is tárgyalhatnak.

Árpa esetében, az ország keleti megyéiben 42-43 ezres ajánlatokról lehet hallani.

Nyugaton ennek az áruterménynek is jobb a piaca.

 

 

 

Nagyobb európai felhasználó és kereskedő cégek nem tartják kizártnak, hogy a Matif akár a 170-es szintre is leeshet pár héten belül, hacsak valami negatív hír nem érkezik a piacra.

Ez a hazai árszintekre vonatkozóan további gyengülést jelentene.

Persze az aratás még nem ért véget, így pontos számokkal nem rendelkezik senki sem, hogy az északi féltekén mekkora lesz a termés nagysága.

Az USDA legutóbbi jelentésében csökkentette a kilátásokat, de még így is több mint 20 millió tonnával nagyobb az előjelzése a termés várható nagyságára vonatkozóan, mint amennyit a tavalyi évben a világ termelt.

Régiós szinten az helyzet plusz 30 millió tonnát jelent, mert míg az EU várható termelése 5 millióval nőhet, addig Oroszország, Ukrajna és Kazakhsztán 25 millió tonnával növelheti idei termésnagyságát.

 

 

Termény (országos átlag) 2012. július 2013. május 2013. június
Búza 60000 Ft/t 67000 Ft/t 60000 Ft/t
Árpa 58000 Ft/t 63000 Ft/t 55000 Ft/t
Kukorica 58000 Ft/t 61000 Ft/t 57000 Ft/t
Napraforgó 126000 Ft/t 118000 Ft/t 118000 Ft/t
Repce 134500 Ft/t 118000 Ft/t 118000 Ft/t

 

A kukorica hazai kereskedelme lelassult a hónapban.

Egyes termelők továbbra is kitartanak magas, akár 65 ezer forintos telephelyi árelképzeléseik mellett, míg mások már szabadulnának a felesleges készleteiktől.

A vevők 190 eurós beszállított árakról, azaz 56-58.000 forintos szintekben gondolkodnak az ó termésű kukoricával kapcsolatban.

A kereslet csökkent, miután a felhasználók már korábban lekötötték igényeik nagy részét, így nincs szükségük árura.

Ezáltal ki tudnak várni a számukra kedvezőbb, olcsóbb árakra. Az új termésű kukorica ára 158-160 euróra csökkent a dunai kikötőkben.

Vannak olyan termelők, akik ennek tükrében az ország nyugati részében örömmel írnának már alá akár 45.000 forintos telephelyi árakon is, de így is nehezen találnak vevőket maguknak.

A kormány új, idei törvényei sok kereskedőnél gátat szabnak, és nem kívánnak szerződéseket kötni az aratás előtt.

A kivárás pedig a világ várható kukorica kereslet–kínálata miatt most nem az áremelkedésre ad lehetőséget.

Az USDA jelentése, illetve a kései amerikai vetés miatt a Chicago-i Árutőzsdén júniusban tovább oldalazott a kukorica árszintje (2-es ábra).

 

 

2-es ábra: A júliusi lejáratú kukorica árutőzsdei kötéseinek alakulása, Forrás: CME

 

2-es ábra: A júliusi lejáratú kukorica árutőzsdei kötéseinek alakulása, Forrás: CME

Sokak szerint már csak idő kérdése az, hogy mikor szakad be az új termésű amerikai ár, hiszen a kései vetés mellett a rengeteg csapadék javítja a termésátlagot és az kárpótolja a júniusi tételek kiesését.

Az elmúlt havi amerikai gabonajelentés így csupán 3 millió tonnával csökkentette a világ termésnagyságát, illetve a várható átmenő készletek nagyságát is.

A javasolt amerikai termelői árak most vékánként 4,4 – 5,2 dolláros szinteket célozták meg.

Hazánkban június 10-én lezárult az egységes területalapú támogatások megigénylésére a leadási határidő.

A mezőgazdasági tárca jelentése szerint idén tovább nőtt a kérelmezők száma.

A tavalyi 176.890 beadott kérelemmel szemben idén 180.123 igénylést nyújtottak be több mint 5 millió hektárra.

 

Takarmány:

Az irányadó chicagói árutőzsdén a szója, illetve a szójadara árai júniusban tovább tartotta magas árszintjét (3-as ábra).

 

 

3-es ábra: A júliusi lejáratú szójadara árutőzsdei kötéseinek alakulása, Forrás: CME

 

3-es ábra: A júliusi lejáratú szójadara árutőzsdei kötéseinek alakulása, Forrás: CME

Ennek fő oka egyrészről az Egyesült Államok területén számított készletnagyságok voltak.

Más részről viszont az amerikai folyamatos esőzések, aminek eredményeként a szójabab vetése lelassult és június elejére a több éves átlag töredéke volt.

Igaz a babot még júniusban is el lehet vetni különösebb termésátlag kiesés nélkül.

Feltehetően a következő, júliusi USDA jelentés közelibb képet tud majd adni a fejleményekről.

A harmadik indok a fizikai piac alakulása, hiszen a folyamatos dél-amerikai problémák miatt az amerikai export nagysága a vártnál magasabb.

Júniusban újfent sztrájkoltak Argentínában, ami megint lassította a szállításokat.

A hazai árszinteken is érzékelhető volt a magasabb árszint, illetve a gyengülő forint.

A hó végére a dara ára 140 ezer forint felé ment. A harmadik negyedéves átlagár azonban 125 ezer forint körül alakult.

A repcedara ára 242 eurós szint környékén mozgott június végére.

Az ó termésű napraforgódara ára 285 euró volt, míg az új termésű árut már 205 euróért is lehetett kötni.

 

 

 

 

Június elsejétől hivatalosan is használható a tiszta, hármas kategóriájú húsliszt az európai haltermelésben.

Mint ismeretes a vegyes, illetve kérődző alapú liszteket továbbra sem lehet használni, de a baromfi, illetve sertéslisztek előtt megnyílt az út.

Egyes európai termelők ennek ellenére nem kezdték el automatikusan használni ezt a régi – új fehérjeforrást.

Nyugat-Európában az élelmiszerláncok a vevők igényességére hivatkozva nem kívánják egyelőre átvenni azokat a halakat, amikkel húslisztet etetnek.

Feltehetően így a piac kettéválik, az európai piacra szánt, magasabb árszintet képviselő halakat továbbra sem etetik majd húslisztekkel, azonban az exportra szánt állományt igen.

Ezzel egy időben csökkent a halliszt ára is, hiszen a dél-amerikai halászati adatok kedvezőbb képet mutattak, mint amikről pár hónapja még a piac beszélt.

 

 

Takarmány 2012. július 2013. május 2013. június
Szójadara 46%-os, brazil, Gépkocsira rakva dunai kikötőben 158000 Ft/t 127500 Ft/t 141000 Ft/t
Napraforgódara Országos átlag 72000 Ft/t 83000 Ft/t 85500 Ft/t
Repcedara Országos átlag 90500 Ft/t 93000 Ft/t 93000 Ft/t
MCP EUR, leszállítva 550 EUR/t 515 EUR/t 525 EUR/t

 

 

Nagy gondot okozhat a hazai termelő ágazatoknak a júliustól bevezetésre kerülő új útdíj is.

Mértéke változó, de a cégek számításai szerint igen jelentős extra kiadásokról van szó.

Ez egyértelműen a hazai termelés rovására megy és rontja a versenyképességet az importtal szemben.

Amíg ugyanis az import árunál csak a határt átlépve a felhasználói helyekig, boltokig mutatkozik meg az extra költség, addig a Magyarországon termelő cégek már a saját alapanyag beszerzéseit is drágítja az új intézkedés.

Azaz ezeket a cégeket duplán, triplán is súlytja majd a költségtöbblet, ami pedig a nyereségük, versenyképességük rovására megy.

 

Végtermék:

Mint az előbbiekben megemlítésre került az útdíj, itt is érdemes megjegyezni, hogy a hazai hústermelést is sújtani fogja.

Ez újfent kérdőjelet tesz az 5 millió sertés országa cím megszerzésére.

Egyébként továbbra sincs kiforrott forgatókönyv arra, miként tudjuk majd elérni az előirányzott sertés populációt.

Az ágazat számára pozitív hír, hogy a hazai sertéshúsárak májusi csökkenése után júniusban 4%-os emelkedést mutattak az AKI adatai alapján.

Szintén a sertés ágazatot érintő hír, hogy a hónap folyamán adták át a 140 millió forintból épített sertésszaporítóanyag-előállító állomást Mohácson.

 

 

 

A létesítményben 60 kan tartását biztosítják steril körülmények között, ami éves szinten 20-25 ezer koca megtermékenyítésére lehet elegendő. Ezzel akár 400 ezer hízósertést is elő tudnak állítani.

A sertésprogram végrehajtásáért felelős miniszteri megbízott, Szekszárd város polgármestere az átadón megemlítette, hogy hazánkban az egy főre jutó sertéshús fogyasztás 25-26 kg, míg Ausztriában ugyanez a szám 58, Dániában pedig 60 kg.

Ezzel átvitten arra célozhatott, hogy amennyiben növelni lehet a sertéshús fogyasztását, az szintén a keresletet emelné, ami a hazai sertéslétszám emelkedéséhez is vezethetne.

A gondolat jó és jogos, csak egy apró részlet hibás a képletben, ez pedig a hazai vásárlóerő nagysága és a gazdaság.

Köztudott, hogy a gazdaság erősödése mozdítja el a fehérje fogyasztást a drágább protein források irányába, illetve válság esetén az emberek az olcsóbb termékek felé fordulnak.

Ezért nő Kínában évről évre a húsfogyasztás, illetve ezért csökkent a drasztikusan a marhahús fogyasztása az USA-ban a válság kirobbanása után.

 

Egy kiló csirkehús előállításához ugyanis 2-2,2 kg gabonára van szükség.

Egy kiló sertéshús előállításához nagyjából 4 kg gabonára, míg marhahús esetében 7 kg gabonára van szükség.

 

 

Végtermék 2012. július 2013. május
Csirke Vágóbaromfi havi termelői ár 265 Ft/kg 301 Ft/kg
Pulyka Vágóbaromfi havi termelői ár 370 Ft/kg 393 Ft/kg
Kacsa Vágóbaromfi havi termelői ár 309 Ft/kg 375 Ft/kg
Sertés Termelői ár hasított meleghúsban 465 Ft/kg 464 Ft/kg
Bárány Az élőbárány termelői ára 780 Ft/kg 704 Ft/kg
Szarvasmarha Vágótehén ára hasított meleghúsban 718 Ft/kg 682 Ft/kg
Vágóüsző ára hasított meleghúsban 724 Ft/kg 693 Ft/kg
Fiatal bika ára hasított meleghúsban 766 Ft/kg 761 Ft/kg
Tej Nyerstej havi termelői átlagára 79,26 Ft/l 91,89 Ft/l
Tojás 22,16 Ft/db 19,85 Ft/db

 

 

Azaz ahhoz, hogy hazánkban növeljük a sertéshús fogyasztást semmi másra nincs szükség, mint növelni a lakosság jólétét, az ország gazdaságát.

Az útdíjhoz hasonló intézkedések pont a hazai feldolgozóipart sújtják az importtal szemben, ami újabb kérdőjelet tesz az egyébként dicsérendő célok eléréséhez vezető irány kitűzésében.

Hiába szeretnénk, hogy az állattenyésztés aránya 34%-ról 50%-ra növekedjen az agrárium szerkezetén belül, ha a rövidtávú pénzügyi problémákat további új ötletekkel vezérelt, kreatív adóbevételekkel akarjuk megoldani.

Tovább tart a tojás árcsökkenése a hazai piacon.

Május végén közel 80%-a a tojás ára az egy évvel korábbi áraknak, de a csökkenés tovább folytatódik és a 24. héten már 17,70 forint volt a csomagolóhelyi árszint.

Nagy kálváriát futott be a tojás az elmúlt években, hiszen a bevezetett tartáskörülmények utáni áremelkedés lefutása után minden körülmény ellenére folyamatos árcsökkenés figyelhető meg.

Az árszint alacsonyabb szintre esett, mint az új ketrectörvény bevezetése előtt volt.

 

Valuta:

Ebben a hónapban újból a jegybanki alapkamat csökkenéséről lehet hírt adni.

Az Agrárágazat múlt havi száma óta kétszer is volt kamatdöntés, és mind a kétszer 25 bázispontos csökkentésről adtak hírt.

Először 2013. május 28-án döntöttek az első negyed százalékos vágásról, aminek az eredménye az lett, hogy 29-e óta 4,5%-os szinten volt az irányadó ráta, ami a legalacsonyabb volt rendszerváltás óta eltelt időben.

Ennek a rekordnak is kárászélete volt, hiszen június 25-én újfent ülésezett a Monetáris Tanács és folytatta a most már megszokott politikáját, azaz megint csökkentette negyed százalékkal az alapkamat szintjét.

Így a legalacsonyabb, azaz 4,25%-os szint június 26-tól lesz érvényben.

Ezzel az utolsó, 25 bázispontos vágással a tizenegyedik alkalommal csökkentette sorban a Nemzeti Bank irányadó rátáját.

Először 2012 augusztusában kezdődött a folyamat, amikor is még 7%-on volt a kamatszint mértéke.

A Monetáris Tanács következő ülése július 23-án lesz, és megdöbbenést okozna, ha ez a csökkentési folyamat megállna.

Egyes londoni pénzügyi elemzők szerint a cél év végére 4% lesz az alapkamat nagysága, amennyiben azonban minden hónapban folytatódik a 25 bázispontos csökkentés, akkor akár még a 2,75%-ot is el lehet elméletben érni decemberben.

Persze ebben már nem sokan hisznek, maximum 3,5-3,75%-os szintekben.

 

 

Valuta 2012. július 2013. május
EUR/HUF 286,42 292,65
USD/HUF 232,90 225,32

 

 

A forint az elmúlt hónap folyamán a 290 és 300-as szintek között hullámzott.

Május 28-án a forint 286,78-as szintet is elért az euró ellenében felállítva idei rekordját.

Utána azonban hamar visszaérkezett a 300-as szintekre.

Június közepe után megint a 290-es kapuban állt a forint, de 19-én szinte egy nap alatt összeomlott.

Az árfolyam továbbra is libikókában van, így mindenképpen érdemes a fedezeti ügyletekkel az árréseket védeni.

 

Időszaki áttekintés:

E havi áttekintésünkben megvizsgáljuk miként alakult az Európai Unió tojás kereskedelme az elmúlt években.

Vajon milyen hatással volt a ketrectörvény a tavalyi évben történt bevezetésekor a kereskedelmi adatokra, és okozott-e maradandó hátrányt.

A 4-es ábra megmutatja az Unió export-import adatainak alakulását az elmúlt közel két évtized adatai alapján.

Ez alapján látható, hogy a tavalyi év nem okozott jelentős export visszaesést az ezt megelőző öt év átlagában.

2011-hez képest azonban mindenképpen visszaesést jelentett, hiszen nem csupán az export szintje csökkent, de az import nagysága is megnőtt.

Az elmúlt 18 év során csak háromszor hozott be az EU több tojást a harmadik országból, mint 2012-ben.

Ez mindenképpen a bizonytalanságra és a kialakult magas árszintekre vezethető vissza.

Az idei évre azonban a negatív trend megállt, és vissza is fordult.

Amennyiben összehasonlítjuk a tavalyi év megfelelő időszakával az idei töredék adatokat, akkor elmondható, hogy az export 12,2%-kal nőtt meg, míg az import 37,2%-kal csökkent.

A drasztikus csökkenés egyenes arányban áll a tavalyi átálláskor tapasztalt kisebb pánik elmúlásával.

Tulajdonképpen elmondható, hogy a tavalyi évben az EU hozta az 5 éves átlagot a kivitel nagyságának tekintetében, de a hazai, belső piacra átlag feletti behozatal történt.

 

 

4-es ábra: Az EU tojás kereskedelmi adatai 1000 tonnában számolva; Forrás: Eurőpai Bizottság

 

4-es ábra: Az EU tojás kereskedelmi adatai 1000 tonnában számolva; Forrás: Európai Bizottság

Az EU legnagyobb, legfontosabb kereskedelmi partnerei export oldalon folytonosságot mutat és a partnerek súlya nem változik évről évre.

A legnagyobb partner Japán, ahova átlagosan 30% feletti az összes kivitel aránya. Japánt Svájc követi a sorban, majd Angola.

Ez a három ország adja az export közel 60%-át. Rajtuk kívül a második sorban 3-5%-os részesedéssel bírnak Oroszország, Thaiföld, Egyesült Arab Emirátusok, és két évvel ezelőttig még Taiwan is.

Azonban a taiwani kivitel az utóbbi években csökkent, az EU szerepét feltehetően másik ázsiai termelő ország vette át.

Az import oldalon már nem ennyire konstans a képlet, hiszen a legnagyobb partner címe Argentína és az USA között váltakozott az elmúlt 4-5 évben.

Ez a két ország adja a behozatal közel 70%-át. Mellettük India játszik még fajsúlyos szerepet, hiszen aránya 7,7% és 19% között mozgott az elmúlt öt évben.

A negyedik legnagyobb partner közelsége miatt is Albánia.

Az ötödik helyen pedig az elmúlt években helyett cserélt Mexikó és Izrael.

Előbbi aránya 6% feletti részesedésről 1% alattira zsugorodott, míg utóbbi 2% feletti aránnyal bír.

Ez alól csupán a tavalyi év volt kiugró, amikor Izrael megduplázta az EU-ba irányuló értékesítését.

Összefoglalva tehát a tavalyi évben inkább az import, a behozatal nagysága volt kiugró, ami feltehetően az új tartáskörülmények változása miatt következett be, de mind export, mind import oldalon a 2013-as évre a tojáskereskedelmi egyensúly kifejezett javulást mutat.