fbpx

„HULLADÉKBÓL ENERGIA”

Írta: Szerkesztőség - 2012 április 02.

Amikor ezt a reklám szöveget fogalmaztuk, kicsit olyan íze volt, mint amikor a vándorcirkusz bűvésze a kalapból nyulat varázsol elő. Kell neki a szenzáció,hogy felfigyeljenek rá. Mivel Magyarországon vagyunk, hát elkél a harsány reklám. Pedig tőlünk nyugatabbra a gazdagabb országokban ez a természetes. Ha mi hulladékból akarunk energiát nyerni elégetjük a szalmánkat, az erdeinket, a fűrészporunkat és tapsolunk hozzá milyen okosak is voltunk.

Óriás több gigawattos erőműveket építünk, ahova hatalmas teherautó konvojokkal beszállítjuk a már a természet által megtermelt biomasszát, és horribilis költségek árán hőt és áramot termelünk belőle, amit aztán a fogyasztók meg sem tudnak fizetni, olyan drága lesz.

 

Amúgy a szalma, az erdő és a fűrészpor nem hulladék, hanem hasznos másodlagos nyersanyag, ami jóval többet ér, minthogy elégessük.

A nálunk fejlettebb hulladékhasznosítási kultúrával rendelkező országokban a valódi hulladékból, például ágnyesedékből, fűnyesedékből, vágóhídi és kommunális szennyvíziszapokból, falevelek összegyűjtéséből és a szennyezett papírhulladékok együttes lekomposztálásából keletkezik az igazi biomassza, ami aztán alkalmas arra, hogy különféle módokon elégessük.

Nem óriás erőművekben,hanem a kisvárosok települések határában helyi kisüzemekben vagy akár egy-egy mezőgazdasági üzemben, vagy helyi szárítóban, ahol a drága földgáz helyett ezzel nyerik a létezéshez nélkülözhetetlen hőt, és áramot.

Óriásállami támogatások nélkül helyi szinten, a mezőgazdasági üzemek szintjén folyik a hulladékok feldolgozása, hasznosítása és talán emiatt is van az, hogy a külföldi mezőgazdasági termelők olcsóbban szállítanak be terméket a multikereskedők áruházaiba, mint az ötödannyi munkabért fizető magyar vállalkozások.

 

Mi csak panaszkodunk, hogy sokba kerül a hulladékaink megsemmisítése, szakszerű tárolása, és hogy micsoda óriási összegeket fizetünk ki az energiaszolgáltatóinknak, fűtésre, gázra, villanyra.

A spórolás azon oldalát sem tudjuk megfogni, hogy kevesebb energiát használjunk, hát még azt, hogy saját energiát állítsunk elő.

Pedig lehet ezt is normális üzleti alapon kezelni, nem kellenek hozzá milliárdos támogatások.

Csak annyi támogatás kell,amennyit most a szűkös források időszakában is el lehet intézni, és annyi önerő vagy bankhitel kell, ami 1-3 év alatt teljesen megtérül.

Sok energetikával foglalkozó szakember állítja, hogy az a vállalkozás, ami csak támogatásokkal képes fennmaradni az elveszi a tőkét és az energiát azoktól, akik képesek megélni a jelenlegi helyzetben, azaz a jég hátán is.

Hiszek abban, hogy sok kis lépés elindítja majd nálunk is azt a folyamatot, hogy a saját gazdaságainkban termelődött hulladékok kezelésének költségei helyett, a feldolgozás utáni hasznosítás követően, az energiaköltség csökkenéssel növelhetjük a jövedelemtermelő képességet.

Vagy csak egyszerűen így biztosíthatjuk a nehéz helyzet ellenére a jövedelemtermelést.

Ha e cikk elején említett HULLADÉKBÓL ENERGIA cím alatt található hirdetést az erre fogékony vállalkozók elolvassák és veszik a fáradtságot, hogy a kapcsolatot felvegyék a hirdetőkkel, akkor elmondhatjuk, hogy mi is tettünk egy kis lépést azért, hogy modern módon gondolkodjunk erről a témáról, és még haszna is volt a munkánknak.