fbpx

MNB Növekedési Hitelprogram

Írta: Szerkesztőség - 2014 június 12.

Az MNB Növekedési Hitelprogram második szakasza számos változást, illetve újdonságot hozott, a hosszabb időtáv pedig lehetővé teszi a hitelcélok átgondolását.

A Növekedési Hitelprogram első szakaszához képest kedvező változás, hogy a program folytatásában az őstermelők, családi gazdálkodók is részesedhetnek a 2,5 %-os hitelből. Fontos kiemelni, hogy ezen kör számára van lehetőség saját művelés céljára történő termőföld vásárlásra. A rendkívül alacsony tartalékokkal gazdálkodó őstermelők számára azonban sok esetben létfontosságú lehet, hogy a gazdálkodási év kezdetén a támogatások előfinanszírozásával növelhessék a rendelkezésükre álló forrásokat. A mezőgazdasági vállalkozók 2014-ben hektáronként körülbelül 70 ezer forint területalapú támogatással kalkulálhatnak, amelynek 80-85%-át finanszírozza meg az OTP Bank, így a legjobb minősítésű ügyfelek hektáronként akár 56.440 forintos hitelösszeghez is juthatnak” – mondta el Szabó István az OTP Bank Agrár Ügyfélkapcsolati Főosztályának igazgatója.

Szabó István az OTP Bank Agrár ügyfélkapcsolati Főosztályának igazgatója

Szabó István az OTP Bank Agrár ügyfélkapcsolati Főosztályának igazgatója

Jó hír, hogy a forgóeszköz hitel ismét 3 éves futamidővel igényelhető, valamint a beruházási célú hitelek lehívásának végső időpontját 2015. június 30-ra módosították, így azok a kkv-k is igényelhetik a forrást, amelyek EU-támogatási célú és/vagy 2015-re áthúzódó beruházást terveznek.

Szabó István bízik benne, hogy az eddigieknél is kedvezőbb változások, valamint az EU 2014-2020-as időszakában megnyíló pályázati lehetőségek egyaránt lendületet adnak a hitelprogramnak és ezáltal az agrár beruházásoknak, abban az esetben, ha a pályázatok kiírása minél korábban megvalósul.

Mint az igazgató hangsúlyozta, az OTP Bank most is aktívan részt vesz a jegybank által indított programban, hiszen elkötelezett abban, hogy a kis- és középvállalkozások számára segítsen megtalálni az optimális finanszírozási megoldást. Az OTP Bank egyébként többféle – a programnak megfelelő – hitelkonstrukciót dolgozott ki, amelyek folyamatosan igényelhetőek a bankfiókokban, kereskedelmi banki centrumokban.

Az OTP Banknál az agrárszektor részesedése jelenleg a szerződött ügyeletek mintegy 50%-a. Annak érdekében, hogy hatékony segítséget tudjanak nyújtani a vállalkozások fejlesztési, működési céljainak eléréséhez az OTP Bank az üzleti célokhoz legjobban illeszkedő pénzügyi konstrukcióval segíti ügyfeleit – mondta Szabó István, majd hozzátette – a fióki munkatársak mellett a cégeket akár telephelyükön is felkereső, külső kapcsolattartók tudnak segíteni. A szakemberek speciális képzettségük révén, igény szerint, pénzügyi tanácsokkal is elláthatják az ügyfeleket.