fbpx

Pályázati aktualitások | 2015 február

Írta: Szerkesztőség - 2015 március 05.
Lesz tehát teendő a mostani holtidőszakban is, hiszen akiknek az előző hétéves pályázati ciklusban volt nyertes pályázata, azoknak lehet monitoring adataik kapcsán jelentési kötelezettségük. Azért használjuk a feltételes módot, mert az előző évek tapasztalatai megoszlottak e téren a támogatott projektek vonatkozásában. Volt olyan időszak, amikor konzekvensen konkrét jogcímre (géptámogatás) teljes körűen nem kért adatközlést a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), de többször előfordult olyan eset is, hogy azonos pályázaton belül valakinek kellett jelentést tennie, míg másnak nem. Megesett az az eset is azonos pályázatnál a támogatottak körében, hogy eltérő időszakra (visszamenőlegesen) vonatkozóan kellett adatokat megadni, illetve más és más adatokra volt kíváncsi az MVH.
Lapzártánkig még nem jelent meg az MVH közleménye a 2014. évi monitoring adatszolgáltatás rendjéről. Ezért leginkább a korábbi évek tapasztalatai alapján tájékoztató és figyelemfelhívó adatokat, információkat tudunk megosztani az olvasókkal.
A 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet rendelkezik az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról. A 2014-ben történt rendeletmódosítás szerint a hatályos jogszabályban február 17. és március 19. közötti időszak szerepel az adatszolgáltatási kötelezettség megtételére. Figyeljék folyamatosan az MVH honlapján megjelenő közleményeket, melyekből mind a benyújtási időszak, mind az adatszolgáltatások köre ki fog derülni! Az adatszolgáltatási kötelezettség a támogatási határozat meghozatalát követően áll fenn, a kötelező üzemeltetési időszak végéig.
Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a jelentési kötelezettségnek kizárólag elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül tehetnek eleget a nyertes pályázók a kijelölt időszakban. Az adatszolgáltatás megtételének feltétele, hogy az ügyfél vagy meghatalmazottja teljesítse a 2015. évi elektronikus adatellenőrzés elvégzését, mert a jóváhagyó nyilatkozat, illetve, ha szükséges, az ügyfél-nyilvántartási adatok módosítása nélkül nem fog tudni eleget tenni a jogszabályban leírt jelentési kötelezettségének.
Maga az adatszolgáltatás kiterjed a támogatott ügyfél lezárt gazdálkodási adataira, valamint az egyes támogatási célok megvalósulásának mutatóira, az adatszolgáltatás adott időszakára vonatkozóan. A szükséges adatok magyarázataként az MVH honlapján részletes kitöltési útmutató érhető el, amit a kitöltés előtt érdemes alaposan áttanulmányozni.
A 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet 1. számú melléklete tartalmazza az egyes jogcímek esetén a támogatási és a kifizetési kérelem, valamint az ügyfél által kitöltött elektronikus űrlap keretében szolgáltatott indikátor adatköröket előzetes tájékoztatásul.
Érdemes mindenkinek ellenőriznie, hogy esetükben kell-e adatot szolgáltatni. Javasoljuk tehát, hogy hetente többször is nézzen rá a felületre, mert előfordultak már menet közbeni módosítások (tűntek el, jelentek meg új jogcímek az ügyfél vonatkozásában). Célszerű minél hamarabb túlesni a kötelezettségen, mert a benyújtási időszak végéhez közeledve jelentősen lassul a felület, és technikai problémák is adódhatnak. Nem árt tudni, hogy adatszolgáltatási kötelezettség nem vagy késedelmes teljesítése, illetve hibás vagy hamis adat szolgáltatása esetén az ügyfelet mulasztási bírsággal sújthatják. Ennek ellenőrzését az MVH végzi, amely helyszíni ellenőrzés keretében is jogosult az adatszolgáltatás pontosságát vizsgálni.

Az adatszolgáltatás megtételének módja:

  1. természetes személy ügyfél, saját nevében eljárva,
  2. meghatalmazott útján, és
  3. technikai közreműködő igénybevételével.
  1. Saját nevében az járhat el, akinek van ügyfélkapus regisztrációja. A www.mvh.gov.hu felületre történő belépést követően az „Elektronikus ügyintézés” menüben az „e-monitoring” alkalmazást kell majd kiválasztani. Itt tud belépni az „EMVA-HOP Monitoring” felületre.
  2. Ez esetben a meghatalmazottnak is rendelkeznie kell MVH-s ügyfél-azonosítóval. Amennyiben ez még nem áll rendelkezésére, akkor az adatszolgáltatás teljesítését megelőzően a meghatalmazottnak kérelmeznie kell nyilvántartásba vételét az MVH által vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe. A meghatalmazást postai úton vagy személyesen is el lehet juttatni az MVH kirendeltségeire – javasoljuk, hogy aki teheti, személyesen juttassa be, mert így az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető. Alapesetben az eljárási cselekmény elvégzését megelőző 5 nappal kell benyújtani a meghatalmazást. A meghatalmazott útján történő adatszolgáltatás tényét dokumentálni kell. A dokumentálás módja, a benyújtott és az elektronikus felületen KR-dokumentumként elérhető adatszolgáltatás két példányban történő kinyomtatása, a kinyomtatott dokumentumok adatokat lezáró utolsó oldalának az ügyfél és a meghatalmazott általi aláírása, valamint a többi oldal mindkét fél általi szignálása. Az ügyfél egy általa aláírt nyilatkozatban is elismerheti, hogy a feltöltött KR-dokumentum adattartalmát ismeri, és azzal egyetért. A kinyomtatott dokumentum vagy nyilatkozat egy példányát a meghatalmazott, másik példányát az ügyfél köteles megőrizni és azt az MVH felhívására a meghatalmazott vagy az ügyfél köteles bemutatni.
  3. A technikai közreműködő segítséget nyújt az agrártámogatások igénybevételével összefüggő elektronikus ügyintézésben, valamint biztosítja a szükséges nyomtatványokat, és információ adásával segíti a gazdálkodók adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését. A technikai közreműködő eljárása az ügyfél részére térítésmentes szolgáltatás. Amennyiben az ügyfél technikai közreműködőn keresztül nyújtja be a kérelmét, a jelszavával és ügyfél-azonosítójával fel kell keresnie a technikai közreműködőt, aki segítséget nyújt az adatszolgáltatás teljesítésében. Technikai közreműködőnek számít a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara falugazdász munkatársa, vagy a Területi Szaktanácsadási Központokkal munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló szaktanácsadó, vagy a LEADER HACS-csal, valamint ÚMVP Képző Szervezettel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló technikai segítséget nyújtó személy.

Fontosabb fogalmak

  • Tervadat: A támogatási kérelem benyújtása előtt megtervezett, a támogatásnak köszönhetően elérni kívánt célokra vonatkozó adat.
  • Bázisadat: A támogatott projekt megkezdése/a támogatás igénybevétele előtti állapotra vonatkozó általános gazdálkodási adat. (Támogatási kérelem benyújtása előtti utolsó lezárt év.) Ha több projekt van, akkor a legkorábbi kérelemre vonatkozóan kérjük megadni.
  • Tárgyévi adat (2014. január 1 – december 31.) A támogatott tevékenység/projekt megvalósításának hatására, annak egyes fázisaiban elért eredményekre, illetve azok változására vonatkozó éves előrehaladást mutató adat.

A következő jogcímek esetében nem kellett korábban monitoring jelentést készíteni:

  • szaktanácsadási szolgáltatások igénybevétele,
  • termelői csoportok létrehozásához és működéséhez igénybevett támogatások,
  • a mezőgazdasági energiafelhasználás megújuló energiaforrásokból történő előállításhoz igénybevett támogatások,
  • készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vett támogatások,
  • Natura 2000 gyepterületeken történő gazdálkodáshoz igénybevett támogatások,
  • a nem termelő mezőgazdasági beruházásokhoz nyújtandó támogatás,
  • az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások,
  • az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatások,
  • az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatások,
  • a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások,
  • a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatások,
  • a növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzéséhez nyújtandó támogatások,
  • a juh- és kecske-állatállomány elektronikus jelölése kapcsán nyújtandó támogatások,
  • a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatások,
  • Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások,
  • Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítéséhez nyújtandó támogatások.

II. Pályázati hírek, információk

  • Megjelent a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 1/2015. (I. 09.) számú közleménye az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések jogcím keretében nyújtott támogatás igénybevételének feltételeiről. A kifizetési kérelmet a legkésőbb 2015. január 6-án lezáruló (azaz befejezett és eredményes vizsga, illetve beszámolási kötelezettséggel teljesített) és a benyújtást megelőzően pénzügyileg rendezett képzések vonatkozásában 2015. január 15. – február 13. között lehet benyújtani.
  • Megjelent a 7/2015. (I.23.) számú MVH közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről. A kifizetési kérelmet elektronikus úton 2015. február 1. és május 31. között lehet benyújtani. 2015. május 31. napját követően kifizetési kérelmet még akkor sem nyújthat be a pályázó, ha egyébként erre a megvalósítási határidejét tekintve még lehetősége lenne. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben az ügyfélre vonatkozó kifizetési kérelem benyújtási határidő 2015. január 1. és 31. között járt le, a támogatásra jogosult a kifizetési kérelmét 2015. február 1. és március 16. között szankció nélkül benyújthatja.
  • A 6/2015. (I. 22.) számú MVH Közlemény rendelkezik az Európai Halászati Alapból a 2. támogatási tengely szerint nyújtandó beruházási támogatások kifizetésének igényléséről. A kifizetési kérelmet 2015. február 1. és 2015. február 28. között lehet benyújtani az MVH Feldolgozóipari és Halászati Beruházások Osztályára. Felhívjuk a figyelmet, hogy az utolsó kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló időszak 2015. április 1. – június 15 között lesz majd. Ezt követően kifizetési kérelmet már nem lehet benyújtani, abban az esetben sem, ha a beruházás megvalósítási ideje még nem telt el.
  • Az MVH honlapján a tájékoztató dokumentumok között megtalálható egy segédanyag a 2014/2015. végrehajtási évben a méz kinyeréséhez és léptároláshoz, valamint a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása iránti kifizetési kérelem helyes kitöltéséhez. A segédlet alkalmazásával kiküszöbölhetőek a gyakori hibák a kérelembenyújtás során, így gördülékenyebben juthatnak az igényelt támogatáshoz a méhészek.
  • A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2014. (XII. 30.) MvM rendelete egy fontos módosítást, enyhítést tartalmaz azoknak a pályázóknak, akik még nem fejezték be beruházásaikat a kötelező mértéknek (az elszámolható költségek 80%-a) megfelelően. A változtatás lehetőséget biztosíthat több olyan projekt megvalósításához, amelyek esetében korábban esetleg már felmerülhettek lemondási szándékok a jogkövetkezmények hatására. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási tárgyú rendeletek módosításának értelmében csökkentésre kerül azon pályázók szankcionálásának mértéke, aki a beruházását nem teljes egészében tudta befejezni. A jogszabály korábban is adott lehetőséget a 80%-os megvalósítási mérték alatti támogatás elszámolására, csak a december végi rendeletmódosítást megelőzően az 50 és 80% közötti teljesítéshez igénybevett támogatási összeg 20%-át vonták vissza jogkövetkezményként. Az új szabály szerint, ha az ügyfél a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 50%-át teljesíti, de nem éri el az összeg 80%-át, akkor a kifizetési határozattal jóváhagyott támogatás összegét már csak 5%-kal csökkenti az MVH. A jogszabályváltozást 2015. január 10-ét követően hozott kifizetési döntések esetében kell alkalmazni.
Somogyi Tibor – Tavaszi Attila
Som-Tan Pályázati Tanácsadó Iroda – Bábolna