fbpx

Permetezőgépek időszakos felülvizsgálata

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 15.

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Fejér megyei szervezetének szervezésében, a VM MGI (Mezőgazdasági Gépesítési Intézet) és a FarmCenter Kft. közreműködésével megtartott fórumnak (és ehhez kapcsolódóan a növényvédő szakmérnökök továbbképzésének) az Aranykorona Zrt. adott otthont jún. 6-án Székesfehérváron.

 

Ellenőrző manométer

Ellenőrző manométer

Vita kérdése lenne a jól működő permetező?

Nem vitás, hogy a jól beállított, ellenőrzött géppel végzett növényvédelmi munkának csak előnyei vannak, hiszen jól jár a gazda, mert kevesebb vegyszerrel jobb eredményt ér el.

Ennek kapcsán ne feledjük, hogy a növényvédelmi költségek 80%-át a vegyszer teszi ki.

Ha ezt nem célirányosan, jó eloszlásban, egyenletesen juttatjuk ki, akkor nemcsak a 20-30%-ot is elérő szerveszteség, hanem az elégtelen morfológia hatás is komoly, pénzben kifejezett veszteség, főként az olyan, fertőzéses idényben, mint a mostani.

Ezzel szembeállítható a javuló szerhatékonyságnak köszönhető magasabb hozam, a nyugodt, biztonságos munkavégzés.

 

simpelads_load(‘.simpleads-2764-content-0’, 2764, 1);

Amennyiben a permetezőgépek felülvizsgálata kötelező, és ennek következtében rendszeres lesz/lenne, a termelők élelmiszerbiztonsági hitele is javulna.

Az összességében kevesebb szerfelhasználásnak köszönhetően kevesebb lenne a terményben a szermaradvány, jobb eséllyel egészségesebb a termék.

A kereskedelmi tapasztalatok is azt igazolják, hogy egyre erősödik az exportban is az a vevői igény, hogy a vegyszerfelhasználás és kijuttatás módja, eszköze dokumentálva legyen (egyelőre az olcsó ár mindent felülír, de javuló tendencia figyelhető meg).

A környezetvédelmi, környezetterhelési szempontokat is figyelembe kell venni, ugyanis a rosszul beállított, elavult permetezőgépek esetében az elsodródással, a szomszédos kultúrát, ill. felszíni vizeket is károsíthatjuk, ugyanakkor a kívánt eredményeket – saját tapasztalataink alapján – nem érjük el.

Ezért egyrészt reklamál a termelő a növényvédő szer forgalmazónál, másrészt emeli az eredetileg ajánlott dózist.

Ez utóbbi ráadásul hosszú távon a szerrel szembeni rezisztenciát is kialakítja.

Közvetetten, de ipari haszna is lenne a vizsgálatok bevezetésének.

A vegyipar haszna az elégtelen szerhatás miatti vevői, hatósági panaszok ritkább előfordulása, az új növényvédő szerek engedélyezési eljárásának felgyorsulása, a gép- és alkatrész kereskedőink nagyobb alkatrész-forgalomra, növekvő javítási igényre készülhetnének fel.

Összességében a 3-5 évente előírt vizsgálat a termelő, szolgáltató, fogyasztó érdekeit is szolgálná.

 

Ultrahangos szórófej vizsgáló berendezés

 

Ultrahangos szórófej vizsgáló berendezés

 

Jelenleg (is) hatályban lévő FVM rendelet alapján

A szolgáltatás és árutermelés során használt növényvédelmi gépeket – a kézi, ill. háti permetezőgépek kivételével – háromévente időszaki vizsgálatnak kell alávetni.

A permetező berendezések felülvizsgálati kötelezettsége a berendezések tulajdonosait terheli. – foglalta össze Gulyás Zoltán osztályvezető (Mezőgazdasági Gépesítési Intézet) a rendelet jelenlegi tartalmát.

Eszerint a permetezőgéppel szemben támasztott főbb követelmények közé tartozik a kifogástalan működés, jó műszaki állapot, a tömítettség biztosítása, a manométer(ek) megfelelő osztása, mérete és pontossága.

Ezen felül az előírt paraméterek között szerepel, hogy a szivattyúk teljesítményének a névleges érték min. 90%-át kell elérnie, a szórófejek szórásteljesítményének hibája max. 10% lehet és a nyomásváltozás (esés) sem haladhatja meg a 10%-ot szántóföldi gépeknél és 15%-ot a kertészeti gépeknél.

A felülvizsgálatokat a tanúsítvánnyal rendelkező állomások végzik (majd), az ezt igazoló tanúsítványt a VM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet adja ki.

A tanúsítvány megszerzéséhez szükséges legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező (továbbá az MGI által szervezett rendszeres képzésen részt vevő) vezető, a feladatra célirányosan felkészített, legalább 1 fő szakmunkás és természetesen a rendelet függeléke szerinti vizsgáló berendezések, mérőeszközök.

 

 

Keresztirányú szórásegyenletesség mérése

 

Keresztirányú szórásegyenletesség mérése

 

A (leendő) felülvizsgáló állomások

Egy ellenőrzésnek vannak szemrevételezéssel történő megállapításai is, de természetesen nem ehhez lesz szükség felülvizsgáló állomások létrehozásához, sőt ez nem is szűrni ki azokat a hibákat, amikre eddig hivatkoztam.

A kötelező felszerelésnek tartalmaznia kell átfolyásmérőt berendezés szivattyúk szállítási teljesítményének meghatározásához, ellenőrző manométert a vizsgált berendezés nyomásmérőjének vizsgálatához, mérőeszközt vagy mérőedényt a szórófejek szórásteljesítményének ellenőrzéséhez, nyomásmérőt a nyomásváltozások (-esések) meghatározásához, emellett természetesen alapfelszerelésként fordulatszámmérőt, mérőszalagot, stopperórát, légnyomásmérőt.

Emellett ajánlott (célszerű, de nem kötelező) beszerezni egy erre berendezkedő állomásnak számítógép vezérlésű, telemetrikus, ultrahangos vályúsort a keresztirányú ill. a vertikális szórásegyenletesség meghatározásához valamint szintén számítógép vezérlésű, ultrahangos szórófej vizsgáló berendezést.

A berendezések, mérőműszerek mellett további feltételeknek is meg kell felelni egy állomásnak.

Többek között biztosítani kell a területi lefedettséget, a megközelíthetőséget, megfelelő gyakoriságot is, amihez alapvetően szükség lesz a megfelelő alapterületű, zárt helyiségre, a füstgázok elvezetésére valamint biztosítani kell a felhasznált folyadék felfogását, összegyűjtését és a vizsgálat után a tartályba való visszajuttatását.

A felülvizsgálat lebonyolítása nemcsak a szolgáltató részére, hanem a géptulajdonos felé is kötelezettséggel járnak.

Működőképes, jó állapotú, tiszta permetező berendezéssel lehet megjelenni a felülvizsgálaton (a gépkocsi műszaki vizsgálatához hasonlóan), a névleges térfogat feléig, vízzel feltöltött tartállyal.

A szakmai napon a szántóföldi permetezőgépek ellenőrző bemérését gyakorlatban is bemutatták, a Farmcenter Kft meghívására a belga-olasz AAMS-Salvari cég műszereivel ismerkedhettünk meg, többek között keresztirányú szórásegyenletességet mérő automatizált padot, függőleges bemérőfalat valamint ultrahangos szórófej vizsgáló berendezést láttunk működés közben.

 

Valóban elhanyagolható vagy a permetezőnk főszereplője

 

Huszár Jenő FarmCenter Kft.

 

Napjainkban kiváló növényvédő szerek vannak forgalomban, melyekkel még a legszélsőségesebb és legnehezebb növényvédelmi helyzetekben is biztosan meglehet védeni a kultúrnövényt, ha jó kijuttatás technikával végezzük el azt a tevékenységet.

A legkorszerűbb permetezőgéppel és a legjobb növényvédő szer alkalmazásával végzett permetezés is lehet sikertelen, ha nem megfelelő fúvókát alkalmaznak.

Sajnos ennél a pontnál meg kell jegyezni azt a negatívumot is, hogy sem a felhasználók, sem a gépgyártók, sem a szakmai irányítók nem ismerték fel kellőképpen azt a tényt, hogy a permetezésnél a tényleges munkát az általában „elhanyagolható” tényezőként kezelt permetező fúvóka végzi.

– minderre Huszár Jenő, a FarmCenter Kft. ügyvezetője hívta fel a növényvédő szakma jelenlévőinek figyelmét annak reményében, hogy szaktanácsadásaik során ilyen gyakorlati tanácsokkal is ellátják a termelőket.

 

Szervezett formában

Nemcsak technikai feltételei, hanem szervezeti háttér is szükséges a felülvizsgálathoz.

Jó példaként szolgál a német felülvizsgálati rendszer.

Ott a Braunschweig-i központi JKI (korábban BBA) intézet szabja meg az irányvonalat, de a vizsgáló állomások engedélyezésének és személyzetük képzésének, továbbképzésének jogát a tartományi kamaráknak adja ki.

Ők ismerik legjobban a helyi lehetőségeket, igényeket, ők tudják, hogy a költségérzékeny gazdáknak milyen vizsgálati lehetőségeket kell felajánlani.

A vizsgálatok hazai lebonyolításánál a kamarai rendszer tűnik a legelőnyösebbnek.

A 3600 növényvédelmi affinitású, igényes kamarai tag országos lefedettséget garantál.

A megyei szervezetek tagjai egymást, egymás lehetőségeit, gépeit és igényeit első kézből ismerve sokat segíthetnek a kivonulással járó vizsgálati helyek kiválasztásában, a bemérések lefolytatásában.

Ők azok, akik elsőként fogják igényelni és igénybe venni ezt a szolgáltatást.

A kamara évente 10.000-nél több „zöld könyves” gazdát, gépkezelőt képez 80 órás tanfolyamokon középszinten és továbbképzés keretében.

Közhasznú szervezetként nem profit, hanem inkább eredményorientáltak, a cél nem elsősorban a jövedelemszerzés, hanem a feladat teljesítése.

A lehetséges költségek felmérése még folyamatban van, az első 20-30 gép felülvizsgálata után várhatóak konkrét áradatok, a becslések most 15.000 és 40.000 Ft közötti nettó költségről szólnak.

 

A jelen és a tervezett jövő

2016. nov. 26-ig minden érintett berendezést legalább egyszer felül kell vizsgálni, a felülvizsgálati gyakoriság pedig 2020-ig max. 5 év, majd ezt követően 3 év, az új berendezések felülvizsgálatára a beszerzést követő 5 éven belül legalább egyszer sort kell keríteni.

A szakmai kezdeményezés és a székesfehérvári rendezvény célja az volt, hogy 2015-re már komoly tapasztalattal rendelkezve segítsék a törvényalkotókat a végrehajtási utasítás kimunkálásában.

Ha ugyanis sarkos, központi előírásokat próbálnának meg, szoros határidőkkel érvényesíteni, akkor vagy agyonbüntetik a gazdálkodókat vagy „mindent elönt a gaz”.