fbpx

„Szerencsés csillagzat alatt születnek, akik kertészeti termesztéssel foglalkozhatnak”

Írta: Szerkesztőség - 2014 augusztus 05.

Nem kérdéses, hogy a jó ízű zöldségért, gyümölcsért visszajár a vásárló, könnyebben értékesíthető a piacon. Sőt, napjainkban már számos fűszer-, gyógy- és zöldségnövény létezik, melyek nemcsak friss zöldségként, salátaként, konyhai alapanyagként fontosak, de táplálkozás-élettani, egészség-megőrzési szerepük is egyértelműen bizonyított. Azaz ma divatos szóval élve: funkcionális élelmiszerek.

A bemutatón bepillantást nyerhettünk a 9.000 m2 intenzív termesztő felületen hajtatott zöldségnövények fajtaszelekciójába és a fajtákhoz kapcsolódó innovatív termesztés technológiák kísérleteibe. Láthattuk, hogy „teszik próbára” a világ több, akár távoli pontján is már bizonyított uborka, paradicsom, paprika fajtákat a hazai klimatikus viszonyok között. A szelekció végén a köztermesztésbe már csak azokat a fajtákat kínálják, amelyek a kísérletben, majd a piacon, és kisebb, majd nagyobb termőterületen is bizonyítottak. Így legalább 3 év, mire egy kísérletben jónak tűnő fajta valóban meghozza a várt eredményt, majd piaci igényt.

A ZFW HORTISERVICE Kft. 2010. óta kínálja a fejlett kertészettel rendelkező országokban bevált eljárásokat, eszközöket, fajtákat és input anyagokat, ezzel párhuzamosan szem előtt tartva a tiszta biológiai növényvédelem alkalmazását és propagálását is. Fülei Zoltánt, a cég ügyvezetőjét a hajtatott zöldségtermesztés, azon belül pedig a biogazdálkodás hazai létjogosultságáról kérdeztem.

– Legalább negyedére csökkent a zöldségtermesztés hazánkban. Lát esélyt a folyamat megállítására, esetleg növekedésre?

Sajnos egyelőre nem. Kiváló kertészeti ágazattal prosperáló országok vannak a közelünkben. Adottságaink nekünk is lennének, elszántságunk pedig van is. Azonban központi segítség (mondjuk ki, támogatás) nélkül technológiai feltételek terén csak nő a különbség egy magyar és egy romániai, szerb, bulgár kertészet között. Építésben, berendezésben, öntözésben, és még sorolhatnánk, elmaradtunk. A fajtakínálat ugyan a rendelkezésünkre áll nekünk is, de már eleve hátrányból indulunk. Így sokkal nehezebb versenyképesnek maradnunk beszállítóként, de még a helyi piac szereplőjeként is.

– Ha a kérdést leszűkítjük a biotermesztésre, még szomorúbb a helyzet? A mai kertbejáráson legalábbis ilyen véleményeket lehetett hallani a kertészektől.

A technológiai probléma ebben a szűkebb körben is ugyanaz. Viszont itt még a szabályozás is tovább bonyolítja a helyzetünket. Egy-egy engedély hónapokba, sőt évekbe is telhet, olykor már okafogyottá válik a kérdés vagy az engedély célja is. Vissza kell utalnunk néhány környékbeli tapasztalatra, külföldön mindez gyorsabban, egyszerűbben működik, bejáratott szabályok mentén (meg kell jegyezni, hogy nem mindenhol leszabályozott még a biotermesztés, ott viszont épp azért egyszerűbb a folyamat).

A világ legédesebb koktél paradicsom fajtáját kóstoltuk

Átlagon felüli beltartalmú paradicsomfajta az olasz nemesítésű Zuccherino F1 koktélparadicsom. A hosszúkás, 20-30 gramm súlyú koktélparadicsom bogyótermése már ránézésre is érdekességnek számít, a szárazanyagra vonatkoztatott cukortartalma (10,2) Brix extra magas (a paradicsomfajták általánosan a 4,5-5,5 Brix értékűek, ekkor már édesnek érezzük).

Nemcsak a fogyasztóknak, de a termesztőknek is ajánlották a Zuccherino paradicsomot, mivel magas hozamú, gombás betegségekkel szemben ellenálló, korán termő és még csapadékos időjárási viszonyok között is ellenáll a bogyórepedésnek.

Természetesen a bemutatott ZUCCHERINO F1, GNT 455 F1 csak egy-egy a paradicsomok közül, sőt a bevezetés előtt álló UM JI PUT jalapeno paprika és GIRDAP F1 mini kígyó uborka mellett is számtalan fajtát láthattunk a kínálatban.

Átlagon felüli beltartalmú paradicsomfajta az olasz nemesítésű Zuccherino F1 koktélparadicsom

Hitvallása a biológia

A szerves formában adagolt, műtrágyaként is kijuttatható granulált marhatrágya, baromfitrágya és a szerves trágyákhoz kapcsolódó intenzív növénytáplálásban jelentős szerepet játszó aminosavak, immunerősítő fitostimuláns növénykivonatok, mikrobiológiai oltóanyagok rövid időn belül gyökeresen megváltoztatják a növények általános táplálásának mindennapi gyakorlatát. Ezt ma már hitvallásaként hirdeti Fülei Zoltán, a kecskeméti Hortiservice Kft. ügyvezető tulajdonosa, így a cég forgalmazásában több gyártó több tápanyaga is elérhető.

A kertészet rendkívül munka- és időigényes foglalatosság, legyen az hobby, pénzkereset vagy már hivatás. Ehhez technológiát, input anyagot és szaktanácsadást is kaphatnak a kertészek Kecskeméten, mindehhez a türelmet és elszántságot a termelők adják, a többit pedig még türelmesen várják.