Telephelyet nyitott Hajdúnánáson a Magtár Kft.

A vártnál is nagyobb szakmai érdeklődés kísérte a rendezvényt, ez is igazolja a telephely létesítésének jogosultságát, hiszen ezután minden eddiginél szorosabb kapcsolatot ápolhat a Magtár Kft. a gazdákkal, akik közül több mint 100-an személyesen is meggyőződhettek az új létesítmény előnyeiről. „Épp ez az érdeklődés az oka annak, hogy az alközpont helyszínének ezt a várost választottuk” – köszönte meg az érdeklődést a rendezvényteremmé ideiglenesen átalakított szervizcsarnokban Tóth János, a Magtár Kft. ügyvezető tulajdonosa.
Az 1989-ben alapított és azóta is változatlan tulajdonosi háttérrel rendelkező, családi tulajdonban lévő cég a kezdetek óta mezőgazdasági gépforgalmazással foglalkozik, amihez szorosan kapcsolható az eladott gépek szerviz- és alkatrész ellátása. A cég központja ideális helyen, az Alföld közepén, Szolnokon található. A folyamatos fejlődés eredményeképpen mostanra országos kereskedelmi- és szervizhálózattal rendelkező vállalkozás ma már 50 főt foglalkoztat. 
 
Az ország észak-keleti régiója mezőgazdasági szempontból kiemelt résznek számít, és a Magtár Kft. is számos partneri kapcsolattal rendelkezik ebben a térségben. Ennek erősítésére fejlesztési program indult a cégnél, ami a szolnoki szervizcsarnok bővítése és korszerűsítése mellett itt Hajdúnánáson teljesen új szerviz- és alkatrész központ felépítését eredményezte. A fejlesztésekben a saját erő mellett pályázati forrást is sikerült igénybe venni. Az Új Széchenyi Terv, Észak Alföldi Operatív Programjának Telephelyfejlesztési pályázatának keretében a cég közel 35,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, mely 3 éves fenntartási, a telephely működtetési, és új munkahely teremtési kötelezettséggel jár a Magtár Kft. részére.
Tóth Péter, a Magtár Kft. gazdasági ügyeket felügyelő munkatársa elmondta, hogy a cég minden üzletága képviselteti magát az új telephelyen, azaz a Gépforgalmazási Üzletág, az Öntözési Iroda, a Szervizszolgáltatás és az Alkatrészraktár kínálatát és szolgáltatásait a gazdálkodók most már itt helyben is elérik.
 
Kövesdi Sándor, a Magtár Kft. gépkereskedelmi üzletágának vezetője előadásában bemutatta a cég által kínált gép portfóliót. Elsőként a Magtár Kft. talán legrégebbi partnerét – a Massey Ferguson márkát – mutatta be. 1991 óta van üzleti kapcsolat a Massey Fergusonnal, így Magyarországon a Magtár Kft. a legnagyobb hagyományokkal rendelkező Ferguson kereskedő. A Magtár Kft. másik vezérterméke a KRONE szálastakarmány betakarító gépek sora. Kövesdi Sándor kiemelte, hogy a KRONE márka mindig is ismert és elismert volt a magyar gazdák körében, de még soha nem sikerült olyan előkelő piaci pozícióba kerülnie, mint amióta a Magtár Kft-vel 2010-ben stratégiai szövetséget kötött a gyártó.
A Magtár Kft. által forgalmazott többi márka is elérhető ezentúl Hajdúnánáson, így többek között:
  • Dammann vontatott- és önjáró permetezők,
  • Tebbe szervestrágya szórók,
  • Brantner pótkocsik, 
  • Kverneland szántóföldi munkagépek teljes sora,
  • és a precíziós gazdálkodást kiszolgáló Kverneland vezérlő rendszerek és Leica GPS-ek.
A cég termékpalettája fokozatosan alakul, számos speciális gép is található a kínálatban, melyekkel a cég nagy sikereket ért el a múltban, mint például a Holmer cukorrépa-betakarító gépekkel.
Különösen aktuális volt Samu Zoltánnak (Öntözési Iroda vezetője) előadása, aki a hígtrágya kezelés, illetve a tisztavizes öntözés gépeinek szortimentjét ismertette, ugyanis  a bemutatott kiváló minőségű EISELE hígtrágya keverők és szivattyúk, UTS szeparátorok beilleszthetőek az ÁTK 2014-es pályázatába is.
A tisztavizes rendszerek esetén alapvetően a csévélődobos- és önjáró öntözőrendszerekről beszélhetünk. A nagy hagyományokkal rendelkező német Beinlich gépeket a csévélődobos kategóriában kínálja a Magtár Kft. Az önjáró rendszerek esetében a világ egyik vezető öntözőgép gyártója, az amerikai LINDSAY a cég stratégiai partnere. A rengeteg innovatív megoldással piacon jelen lévő cég idén az AGROmashEXPO - AGRÁRGÉPHOW 2014-en a Fieldnet távvezérlő megoldásával a kitüntető Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjat nyerte meg.
 
A frissen avatott hajdúnánási központ is hozzájárul most már ahhoz, hogy a kiváló alkatrész- és szerviz háttér közel 95%-os kiszolgálást eredményez 24 órán belül, az évtizedes terméktapasztalat és gyári kapcsolatokra épülő kiszolgálás pedig biztonságot jelent a gazdálkodó partnereknek. Elmondható, hogy a mai napra a Magtár Kft. által kínált portfólió az egyik legkiemelkedőbb a piacon.
 
A ma oly divatos „családbarát” szlogen jutott eszünkbe a szalag átvágásakor, hiszen nemcsak a véletlenek egybeesése, sokkal inkább szakmai döntések eredménye, hogy a családi tulajdonban lévő cég partnerei, forgalmazott márkái között is többségben vannak a családi tulajdonban lévő gépgyártók. 
 
A rendezvényen készült fotók megtekinthetőek a www.agraragazat.hu galériájában.
Tartalom közti banner a cikk végére
yes