II. Nemzetközi Szörp- és Lekvárverseny, Soltvadkert (2018.03.23.)

Lekvárok és szörpök versenyeztek Soltvadkerten

- Egy évvel ezelőtt nagy izgalommal vártam, hogy vakmerő ötletem megvalósítása milyen tapasztalatokkal látja el a résztvevőket és a szakmát. Nos, a várakozás minden reményt felülmúlt, hiszen most itt állhatunk a II. Nemzeti Szörp és Lekvárverseny ünnepélyes megnyitóján - e szavakkal nyitotta meg a rendezvényt Molnárné Kárász Rita, ötletgazda főrendező, akitől megtudhattuk, hogy a versenyre összesen 126 kistermelőtől érkezett minta, melyből 50 darab lekvár volt. A verseny fővédnöke Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, szakmai fővédnöke Wossala Rozina (Bestia étterem), védnöke pedig Font Sándor országgyűlési képviselő. A színvonalas zsűriben helyet foglalt többek között Wessely Márta gasztroszakértő, illetve Matusik Edina, aki egyedüli magyarként 2015-ben bejutott a világ egyik legnagyobb barista eseményére, ahol a kreatív-ital verseny legjobb öt baristája között végzett, majd 2016-ban a verseny döntőjében harmadik lett. A rendezvényen Kandász Andrea stábja (TV2) is forgatott. Az esemény galériája a képre kattintva megtekinthető.

Kapcsolódó cikkek