fbpx

10-BŐL 7 MAGYAR AUTÓS ALACSONY NYOMÁSÚ GUMIABRONCSOKON KÖZLEKEDIK

Írta: Szerkesztőség - 2015 október 06.

Havi egy abroncsellenőrzéssel már jelentősen csökkenthető a balesetveszély

10-ből 7 magyar autótulajdonos közlekedik olyan abroncsokon, amelyek miatt nemcsak érezhetően növekszik a gépjármű benzinfogyasztása, de amelyek akár közúti balesetek forrásai is lehetnek. A problémás esetek oka 65%-ban az alacsony légnyomás, 20%-ban az elkopott futófelület a probléma, 14%-ban pedig az a gond, hogy túlfújjuk az abroncsot. Hasonló a helyzet Európa sztrádain is, hiszen az EU országaiban 10-ből 8 autós vezet alacsony légnyomású abroncsokon. Rendszeres havi ellenőrzéssel és minőségi abroncsok választásával nemcsak a gumiabroncsunk élettartamát növelhetjük meg, de csökkenthetjük az üzemanyag fogyasztást és a balesetveszélyt is – mégis csak kevés autótulajdonos emlékszik arra, hogy utoljára mikor ellenőrizte, hogy kocsija abroncsainak megfelelő-e a nyomása.

Havonta legalább egyszer mérjük meg az abroncsnyomást

Havonta legalább egyszer mérjük meg az abroncsnyomást

A Bridgestone Corporation évek óta rendszeresen végez felméréseket és kutatásokat az európai autósok, így a magyar autóvezetők körében, hogy felhívja a figyelmet azokra a közlekedésbiztonsági veszélyekre, amelyeket a gumiabroncsok nem megfelelő légnyomása és a futófelület kopottsága okozhat. A vállalat szakemberei az elmúlt évek során az EU 15 országában több mint ötvenezer, Magyarországon pedig több mint 3.500 gépjármű abroncsait vizsgálták meg.

Az európai autósok közel harmada veszélyes abroncsokon utazik

A Bridgestone 15 országban végzett felmérése rámutat, hogy Európa útjai sem veszélytelenek: az autósok 71%-a alacsony nyomású abroncsokon hajt. Ezen belül az autósok 30%-a közlekedik legalább 0,5 bárral a gyártó által ajánlott nyomásérték alatti gumikon, 7,5%-uk pedig kifejezetten komoly veszélynek teszi ki magát és autóstársait, mert gépjárművének abroncsnyomása 0,75 bárral marad el a gyártó által ajánlott értéktől.

Az autóvezetők kétharmada jégen táncol

A Bridgestone 10-ből 7 vizsgált abroncsnál talált valamilyen problémát. A problémás gumiabroncsok között a leggyakrabban alacsony guminyomást (65%), erősen elkopott – profilmélység <3,2 mm alatt – abroncsot (19%), magas abroncsnyomást (14%) valamint teljesen elkopott – profilmélység <1,7 mm alatt – abroncsot (2%) találtak a szakemberek. Általános tapasztalat volt továbbá, hogy noha szinte minden autós fontosnak tartotta a gumiabroncsok ép állapotát a biztonságos közlekedés érdekében, mégis csak kevesen emlékeztek arra, hogy utoljára mikor ellenőrizték akár csak szemrevételezéssel is a gumik állapotot a reggeli indulás előtt.

Optimális, alacsony és magas guminyomás

Optimális, alacsony és magas guminyomás 

Nem megfelelő abroncsnyomás: rendellenes kopás, akár 30%-kal hosszabb fékút

Az abroncs futófelülete mindent elárul vezetőjéről: míg az optimális abroncsnyomás egyenletes kopást eredményez, addig az alacsony, vagy magas nyomás hatására egyenetlenül kopik a gumi. Az abroncs a gépkocsi egyetlen része, amelyik érintkezik az útfelülettel, így kiemelkedően fontos minden autóvezetőnek tudnia, hogy az alacsony nyomáson gördülő abroncsok esetében akár 30%-kal is megnövekedhet a fékút – ez még a gyakorlott vezetőknek is komoly gondokat okozna ideális időjárási körülmények között. Alacsony nyomás esetén fékezéskor a futófelület egyenlőtlenül érintkezik az útfelülettel, az abroncs közepe elemelkedik, így a gumi két széle kopik, a gumi öregedése pedig, a túlmelegedés miatt látványosan felgyorsul. A túlfújt gumiabroncs szintén rossz választás: sokan szeretnék így csökkenteni a gördülési ellenállást és ezzel üzemanyagot spórolni, de az egyenlőtlen kopás miatt ők is hamarabb lesznek kénytelenek új abroncsot vásárolni.

Pénzt és életet ment a minőségi abroncs

A magyar autósok sajnos kevés figyelmet fordítanak a gumiabroncsok megfelelő állapotára, noha a lapos, vagy kopott abroncsokon nemcsak megnő a féktávolság, de drámaian romlik az irányíthatóság és megnő a megcsúszás és a vizenúszás veszélye is. A lapos kerekek a pénztárcánkat is gyorsan lapossá tehetik, hiszen akár 20-30%-kal is csökkenhet az abroncsok várható élettartalma, ráadásul alacsony nyomású gumikon akár 5-10%-kal is többet fogyaszt az autónk, ezzel együtt pedig növekszik a gépkocsi CO2 kibocsátása is.

Kevesen emlékeznek arra, mikor ellenőrizték utoljára

Kevesen emlékeznek arra, mikor ellenőrizték utoljára

Prémium abroncs: kicsivel többért sokkal jobb

Számos előnye mellett a prémium kategóriás abroncsok mellett szól, hogy a beépített légzáró rétegnek köszönhetően nyugalmi állapotban az abroncs légnyomás vesztesége egy hónap alatt kevesebb, mint 1,5 százalék – vagyis a tél közeledtével nyugodt szívvel tehetjük fel őket az autóra és indulhatunk útnak. Körültekintő ellenőrzéssel, az abroncsainkra való fokozott odafigyeléssel és minőségi abroncsválasztással nemcsak a költségeinket csökkenthetjük, de tudatosan tehetünk saját magunk és utasaink biztonságáért is.

Hol szökik a levegő?

Abroncsaink napi szemrevételezése, valamint a legalább havonta egyszeri abroncsnyomás ellenőrzés mellett érdemes tudunk azt is, hol szökhet a levegő a gumikból. Elsőre evidens a szelep sérülésére gyanakodnunk, noha a válasz gyakran nem ilyen egyszerű. A gumiabroncsból a levegő a gumiperem és a felni érintkezésénél tud elszökni, de van egy másik, szabad szemmel láthatatlan ok is. Az abroncs belső felületén ugyanis van egy vékony légzáró gumiréteg is, amely az abroncs elöregedésével párhuzamosan szintén öregszik és elkezdi átereszteni a levegőt – így az öreg abroncsunkba gyakran hiába próbálnánk „életet” lehelni, egy idő után ismét csökkenő guminyomással kell számolnunk.

5 tipp a biztonságos autózásért

  1. Válasszon minőségi, prémium abroncsokat, ez a befektetés ugyanis gyorsan megtérül. A prémium abroncsok légnyomás vesztesége a belső légzáró rétegnek köszönhetően egy hónap alatt kevesebb, mint 1,5 százalék, így pedig kevesebbet fut az abroncs az előírtnál alacsonyabb nyomáson és nem használódik el idő előtt.
  2. Minden elindulás előtt ellenőrizze abroncsai állapotát legalább szemrevételezéssel! Győződjön meg arról, hogy megfelelő-e az abroncsnyomás, illetve nem lát-e szakadást, repedést, vágást vagy kidudorodást az oldalfalon.
  3. Legalább havonta ellenőrizze és állítsa be az abroncsnyomást a benzinkúton.
  4. Egy adott jármű abroncsnyomásának előírt értéke az üzemanyagtöltő nyílás fedelének belsején, a vezető oldali ajtó belsején, vagy a kesztyűtartóban elhelyezett címkén van feltüntetve.
  5. Mindig ellenőrizze az abroncsnyomást, ha hosszabb utazásra indul gépkocsijával, illetve ha nagyobb terhet, vagy a szokásosnál több utast szállít.