2017. évi tapasztalatok a szójatermesztésben

A szójatermesztés vonatkozásában a tavalyi évről általában az mondható el, hogy a szója magas vízigényét az időjárás egyes országrészekben ki tudta elégíteni, a gyomirtások a bemosó csapadékot megkapták, így nem volt probléma az alapkezelések hatékonyságával.

Hogyan alakult országszerte?

A szójaállományok országosan nyár elején vegyes képet mutattak, amit nagyban befolyásolt, hogy a vetés és a gyomirtás mennyi csapadékot kapott. Baranya és Tolna megyékben az alapgyomirtások jól sikerültek a csapadékeloszlástól és a csapadék mennyiségétől függően. Fejérben, Zalában, Somogyban inkább a szárazság okozott gondot, ezért az alapgyomirtó szerek hatása kevésbé volt hatékony. ÉszaknyugatMagyarországon, Vas megyében több volt a csapadék, mint Győr-Moson-Sopron megyében. Kevés eső volt a Szigetközben. Az alapgyomirtások a lokális esőnek megfelelően sikerültek. A Duna völgyében, Pakstól délre a szója táblák megkapták a szükséges bemosócsapadékot, sőt, egyes területeken többet is, mint ami kívánatos lett volna. Ebben a térségben az alapgyomirtások kiválóan sikerültek. ÉszakkeletMagyarországon inkább a sok csapadék okozott gondot, a vetéseket és az alapgyomirtást is több helyen csak szakaszosan tudták elvégezni.

A szükséges kezelések

A Pledge alapgyomirtó azokon a területeken, ahol a megfelelő mennyiségű bemosócsapadékot megkapta, kiválóan működött. Néhány helyen, ahol szárazabb körülmények voltak, felülkezelést kellett alkalmazni.

Aki betartotta az előírt technológiát és az ezzel kapcsolatos szabályokat, elvégezte az alapkezelést, ill. ahol szükséges volt a felülkezelést is, ott nem volt probléma a gyomirtással.

Fontos a jó fajtamegválasztás!

A köztermesztésben kiváló fajták közül lehet választani – pl. Sponsor, Isidor –, a genetikai terméspotenciált e fajtáknál egyre jobban ki lehet használni.

A fajtaválasztást érdemes alaposan átgondolni, legyen korai és középérésű, de kissé tolódjon el a korábbi éréscsoport irányába.

A megfelelő mennyiségű csapadékkal azonban nem volt arányban a napfénytartam, így ott, ahol kevés volt, elhúzódott a tenyészidő, és adott esetben ez a magyarázata, hogy a korai fajták tulajdonképpen majdnem jobb eredményt hoztak, mint a késői tenyészidejűek az elhúzódó, megkésett betakarítás miatt.

Vetésidő

Aki későn tudott vetni, ill. ahol elcsúszott 2-3 héttel a vetésidő, az belekerült a betakarításkori csapadékos időszakba, ott viszont előjöttek a növényegészségügyi (Sclerotinia), a vetésváltási hiányosságok, és ott visszaköszönt úgy a termés minőségében, mint a mennyiségben is a sok csapadék.

Hatékony védelem

A szója-termőterületeken, miután megjelent a kórokozó, a Sumi Agro Hungary Kft. engedélyeztette a Topsin M 70 WDG gombaölő szer szükséghelyzeti felhasználását szklerotíniás betegség (Sclerotiniasclerotiorum) ellen, így lehetőség volt a beavatkozások elvégzésére. Kártevők vonatkozásában a tavalyi évben elmondható volt, hogy a vándorpoloska folyamatosan terjed, szinte minden szójatermesztő területen megtalálható volt.

Beltartalom

A betakarítás plusz költségét – a késői fajták esetében – a szárítás jelentette.

Általában termőhely kérdése a fajták beltartalmi értékeinek alakulása, de a beltartalmi értékek is megfelelőek voltak. A fehérje- és az olajtartalom a szója esetében elsősorban genetikai kérdés, de okszerű tápanyag-utánpótlási technológiával 1-2%-ban lehetőség van növelni a beltartalmi értékeket. A technológia mellé tudatosan ajánljuk felszívódó lombtrágyáinkat!

A Biozufre kéntartalmú felszívódó lombtrágya a fehérje-bioszintézist fokozó hatása mellett mellékhatással bír az atkákra és egyes szívó kártevőkre.

Ez a szója esetében a szárazabb időjárási körülmények között előnyös lehet. A Sergomil-L60 réztartalmú felszívódó lombtrágya elsősorban elősegíti a polifenolok és a fitoalexinek képződését, melyek a növényi védekező mechanizmus elsődleges anyagai, ezáltal fokozza az ellenállóképességet a külső hatásokkal (pl. vízhiány) szemben.

A felszívódó lombtrágyák majd a technológiának része kell, hogy legyenek a termesztés további eredményessége jegyében.

Összességében

...a szója esetében, minden nehézség ellenére, a tavalyi évben jó közepes eredmények születtek, és eredményes volt a termesztése.

A Szójamag Kft., a Margitta-Sziget 99 Kft., a Sumi Agro Hungary Kft. mindent elkövetnek, hogy a szójatermelők szakmai felkészítése vonatkozásban, 2018-ban is komplett „szerviz” szolgáltatást biztosítsanak.

További információ: www.sumiagro.hu

Dr. Bárány Sándor, Szójamag Kft.

Steiner István, Sumi Agro Kft.