fbpx

Átadták „Az év ökoturisztikai élménye 2018” pályázat díjait

Írta: Szerkesztőség - 2018 október 08.

Négy kategóriában hirdettek győztest „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjátadón Budapesten, a Larus Rendezvényközpontban. Az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett közös pályázaton 21 szervezet vett részt.

Az eseményen Rácz András környezetügyért felelős államtitkár az ökoturizmus legnagyobb letéteményesének nevezte a hazánkban működő 10 nemzeti parkot, adta hírül az AM Sajtóiroda.

A pályázat célja volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények és működtetőik, valamint a programok szervezői számára lehetőséget adjon kínálatuk élményalapú megmérettetésére. A verseny így elsődlegesen a turisták által a természetben átélhető élményekre fókuszált. A cím elnyerésére többek között erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti park igazgatóságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázhattak több kategóriában.

Az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a díjátadón arra hívta fel a figyelmet, hogy az ökoturizmus, a gazdasági érdek, valamint a védendő értékek megőrzése és bemutatása összehangolható.

A hazánkban működő 10 nemzeti park „az ökoturizmus legnagyobb letéteményese”. A nyilvántartott mintegy 700 létesítmény, tanösvény több mint felét a nemzeti park igazgatóságok üzemeltetik. Az államtitkár kiemelte, hogy ezeket a helyeket 1,6 millió regisztrált látogató keresi fel évente: valójában ennél sokkal nagyobb az érdeklődők száma, hiszen számos programra nem kell jegyet vásárolni. A nemzeti parkok növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy 10 év alatt 80%-kal bővült a látogatók száma.

A pályázat nyertesei:

„Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjra 21 szervezet 33 pályázatot nyújtott be. A beérkezett pályamunkákat az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség delegáltjaiból álló szakmai munkacsoport bírálta el. Végül négy kategóriában hirdettek győztest.

Az év „együtt-élő” ökoturisztikai élménye- „Élmény a helyiekkel”:

Írottkő Natúrparkért Egyesület és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság: Miénk itt a rét! rendezvénye.

Az év „családbarát” ökoturisztikai élménye- „Élmény a családnak”:

Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.: Budakeszi Vadaspark.

Az év „hozzáférhető” ökoturisztikai élménye- „Élmény korlátok nélkül”:

Szombathelyi Erdészeti Zrt. Jeli rododendron virágzás.

Az év „digitális” ökoturisztikai élménye- „Digitális öko-élmény”:

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság: Tettyei Mésztufa-barlang.

A címet elnyert létesítményeket az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik. A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják „Az év ökoturisztikai élménye 2018” címet.

Összeállította:
Csomor Zsolt