fbpx

Belvárdgyula: Belvárdgyulai Mg. Zrt.

Írta: - 2017 augusztus 23.

„…megkapták a fiatalok a bizalmat, most bizonyítanak”

A legszebb birtok keresése közben a társaság berkesdi szarvasmarha telepére érkezve még az is lehetséges, hogy megtaláltuk a legfiatalabb ágazatvezetőt, Végi Csilla személyében, akit Wilhelm József vezérigazgató nem kis szakmai büszkeséggel mutatott be a zsűrinek. A társaság a hazai agráriumban szántóföldi növénytermesztéséről, azon belül is a precíziós gazdálkodásban elért eredményeiről ismert. Azonban ahogy a mondás szól: a takarmányt bőrben kell eladni, a társaság tehát a már meglévő sertéstenyésztő ágazata mellé 2000-ben megvásárolta a berkesdi telephelyen működő szarvasmarha telepet, látogatásunk helyszínét. A nemrégiben „fiatalított” vezetőség jelenleg 450 db fekete-tarka Holstein-Friz tehénnel és szaporulatával, összesen 980 élő állattal dolgozik, és napi 11.500 liter tejet értékesít a Magyar Tej Kft-n keresztül a MIZO-nak. A bika borjakat szinte azonnal a környékbeli gazdáknak értékesítik, hogy teljes erővel a tejelő állományra tudjanak koncentrálni.

„Jómagam az első feleségnél és az első munkahelynél tartok” – mondta némi humort is bevetve a vezérigazgató, de ez a mai tendenciának minden szempontból ellentmond. A mezőgazdasági szektort látva az állattenyésztés küzd a legnagyobb munkaerőproblémával, ami a belvárdgyulai szarvasmarha ágazatot sem kíméli. Ennek a problémának a részbeni csökkentésére egy almozó robot beszerzése lesz a megfelelő válasz hamarosan – reméli a vezérigazgató.

További képeket megtekintheted gallériánkban!

Szavazáshoz kattints a képre!