fbpx

Böllérversenyt és pálinkamustrát rendeznek Dabason

Írta: Szerkesztőség - 2013 február 13.

Dabas, 2013. február 12., kedd (MTI) – Profi és amatőr böllérekből álló csapatok mérik össze tudásukat szombaton a dabasi Vásártéren, ahol a legfinomabb pálinkákat és házi süteményeket is díjazza a zsűri, s jótékonykodásra is lesz lehetőség.

 

 

Az első dabasi böllérversenyen résztvevőknek a magukkal hozott vagy a helyszínen kapott disznókat kell feldolgozniuk reggel 6 és délután 2 óra között – mondta el az MTI-nek Dávid László, az egyik szervező.

A népszerű mesterszakács, Benke László vezette zsűri a csapatok egységes megjelenése, a munkavégzés szakszerűsége és az elkészült hurka, kolbász íze alapján rangsorolja majd az indulókat, de díjat kap a legfinomabb „fogó pálinka” is (a disznókat befogó segítőket kínálják ezzel).

A rendezvényen készült forralt borok, valamint az asszonyok otthon sütött és a Vásártérre vitt pogácsája, buktája vagy rétese közül is kiválasztják a legfinomabbakat, és kiosztják a közönségdíjat is.

A szervezők szórakoztató programokra, valamint a Vöröskereszttel közösen véradásra invitálják a közönséget.

A helyszínen tartós élelmiszereket gyűjtenek a rászorulóknak, míg a fogyatékkal élők a maguk készítette portékákat kínálhatják.

 

MTI 2013. február 12.