Cimbria-beruházás Nagyigmándon

Immár a harmadik Cimbria-beruházás van folyamatban Nagyigmándon, a Monsanto Hungária Kft. vetőmagüzemében, melyek kapcsán a cég üzemvezetőjével Papp Istvánnal beszélgettem.

Bemutatná röviden a cég tevékenységét?

– A Monsanto Hungária Kft. Magyarországon itt a nagyigmándi telephelyen állít elő vetőmagot. Kukoricával és repcével foglalkozunk, mely a szezonalitásból adódóan jól kiegészíti egymást. Egy világszinten jelenlévő globális cég hazai leányvállalata vagyunk.

Hogyan kerültek kapcsolatba a CHH Műszaki KFT-vel?

– A nagyigmándi vetőmagüzem az elmúlt 5 évben nagyon sok változáson esett át, kezdve a kapacitásbővítéssel 2013-ban, majd sorba jöttek a technológiai folyamatokra irányuló fejlesztések, beruházások. Az anyavállalatunk szerte a világban együttműködik a dán Cimbria vállalatcsoporttal. A nagy volumenű beruházásokra a cégközpontok kötnek megállapodást. Az üzem kapacitás bővítésénél a dán illetve az osztrák Cimbria képviselettel dolgoztunk együtt, a munkák során azonban kapcsolatba kerültünk a hazánkban Cimbria-technológiát forgalmazó CHH Műszaki KFT-vel is. Azokra a kisebb beruházásokra, amiket az elmúlt 2-3 évben végeztünk, inkább őket kértük fel, hiszen ugyanazt a technológiát biztosítják, mint a külföldi képviseletek, viszont sokkal közelebb vannak hozzánk, egyszerűbb a kommunikáció, ezáltal gyorsabban tudnak reagálni.

Megosztaná velünk, hogy pontosan milyen beruházások történtek?

– Volt egy beruházás, amit már be is fejeztek, egy éppen zajlik, és egy van előkészítés alatt. Amit korábban elvégeztek az technológia szempontból viszonylag egyszerű volt, viszont a munka jellege szempontjából összetett. Két csomagolóvonalunk kiszolgáló-, anyagmozgató-berendezéseit szerettük volna optimalizálni, átalakítani oly módon, hogy nagyobb rugalmasságot érjünk el. Van egy 20 puffertartályból álló technológiai csoport, amit a két csomagológéppel kellett összekötni. Korábban bizonyos megkötések voltak arra, hogy mely tartályból mely csomagológépre tudunk anyagot szállítani, gyakorlatilag ezt a CHH Műszaki KFT szakemberi felülvizsgálták, majd tettek egy javaslatot arra vonatkozóan, hogyan lehet a rugalmasságot növelni. Mivel az elmúlt években a vevői igények növekedésével egyre többféle termékkel kell tudnunk megjelenni időben és megfelelő minőségben, ezért volt sürgető, hogy ezen a beruházáson mihamarabb átessünk. Így tudtuk növelni csomagolóvonalaink kapacitását. A folyamatban lévőbe hasonló indítatásból vágtunk bele, mely az osztrák képviselettel készül, viszont a gépészeti szerelést és a bontási munkálatokat a CHH Műszaki KFT végzi. Ebben a csávázó rendszerünk szűk keresztmetszeteit küszöböljük ki. Két csávázó vonalunk van, az egyiken már eredendően egy Cimbria gép üzemelt, viszont a másik csávázó soron egy régi berendezés volt, ezt kicseréltük CC250-es Cimbria csávázógépre. Ez viszont csak a kisebb része volt a projektnek, mivel a hozzá kapcsolódó adagoló és bekeverő rendszer is teljesen átépítésre került. A széleskörű vevői igények egyre pontosabb és egyre kisebb egységeket kérnek, ez azt jelenti, hogy évről évre egyre többféle csávázással kell foglalkoznunk.

A harmadik, a feldolgozáshoz kapcsolódó porelszívó rendszer bővítésének beruházását, közvetlenül a hazai képviselettől rendeltük meg. A porelszívási technológiát a kapacitásbővítéskor kiépítettük, viszont azzal szembesültünk az elmúlt években, hogy amikor a betakarításhoz kapcsolódó morzsolási technológia párhuzamosan működik a feldolgozási technológiával, akkor nem mindig van megfelelő porgyűjtő kapacitásunk. Ennek a rendszernek a felülvizsgálata és átépítése fog megtörténni, miután befejeztük az idei betakarítási szezont.

Mi a véleménye a CHH Műszaki KFT-ről?

Az én tapasztalatom az, ha egy magyar kivitelező cég megfelelő tapasztalattal és remek szakembergárdával rendelkezik, akkor sokkal gyorsabban tudnak reagálni, mint a külföldi vállalatok. Ez mindenképp nagy előny, mert egy beruházás kapcsán azért adódhatnak hirtelen kérdések, illetve esetlegesen problémák is. A CHH Műszaki KFT csapata rugalmas, probléma esetén mindig úgy szervezték, hogy a lehető leghamarabb elhárítsák a hibát. Támogató magatartásuk a profizmussal párosul.

Kalmár Nárcisz

Tartalom közti banner a cikk végére
no