fbpx

Délvidéki vidékfejlesztési konferencián vett részt Fazekas Sándor

Írta: - 2014 március 12.

Délvidéki vidékfejlesztési konferencián vett részt Fazekas SándorBudapest, 2014. március 11., kedd (MTI) – Az együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről tájékozódott a Délvidéken Fazekas Sándor, aki a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) meghívására egy vidékfejlesztéssel foglalkozó konferencián vett részt Palicson.

A vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a fórumon a jelenlévők a vajdasági magyarok turisztikai értékeit vették számba. A tanácskozáson turisztikai és vendéglátóipari szakemberek, valamint gazdálkodók és helyi vezetők vettek részt.

A rendezvényen megállapították, hogy sok kiaknázatlan lehetőség rejlik még a délvidéki falusi turizmusban. Fazekas Sándor példaként említette a horgászatot, a helyi népi építészet emlékeit, a délvidéki magyar konyha ízeit, továbbá a helyi minőségi borokat. A miniszter jelezte: a turizmus is lehet nemzetösszetartó erő.

A tanácskozáson szó esett a határon átnyúló projektek kínálta lehetőségekről is. A miniszter különösen fontosnak tartotta ezek közül a gazdaszervezetek számára nyújtott képzési segítséget, valamint a hungarikum értéktár bővítését is s Délvidék értékeivel. Aláhúzta: a szóban forgó lehetőségek csak akkor használhatók ki, ha megfelelő az információáramlás az anyaország és a délvidéki magyarság között.

Ezt követően Fazekas Sándor Bácskossuthfalvára látogatott, ahol többek között borászokkal konzultált, magtárakat és gyümölcsaszaló üzemet tekintett meg. Emellett a helyi gazdákkal folytatott eszmecserét egy kerekasztal-beszélgetés keretében.

A miniszter javasolta, hogy jöjjön létre a délvidéken is a falusi turizmussal foglalkozó szervezet, amely kapcsolatokat építhet ki a magyarországi hasonló tevékenységet folytató szervezettel. A kapcsolatok kialakításában a Vidékfejlesztési Minisztérium szívesen közreműködik – fűzte hozzá.

Fazekas Sándor lehetőséget lát a helyi falugazdászok továbbképzésére és szakmai tanulmányutak és magyarországi kiállításokon való részvételre támogatására is.

MTI 2014. március 11.