Díjeső a kite.hu-ra

Megszülettek az eredmények az idei ’Az Év Honlapja’ versenyen. 2018. november 14-én a Marketing Summit Hungary első estéjén, ünnepélyes keretek között adták át az elismeréseket. A KITE Zrt. megújult honlapja a kereskedelem és agrárkategóriában is különdíjas lett.

A KITE Zrt. 2017. decemberében döntött úgy, hogy kiszolgálva a digitalizáció által támasztott elvárásokat, megújítja honlapját, a kite.hu-t, hogy a már több évtizede meglévő régi partnerek megtartása mellett a mezőgazdasági tevékenységbe újonnan bekapcsolódó generációt is megnyerjék, és a KITE azon értékeit mutassák be, amely ebben a körben is vonzóvá tehetik a vállalatot. Az új honlap 2018. augusztusában indult útjára, számos kolléga közös munkájának eredményeként a Kreatív Vonalak ügynökség koprodukciójában.

Elsődleges célkitűzésük az volt, hogy a KITE márkát erősítsék az oldalon keresztül, szemléltessék a KITE Zrt. szerteágazó, a szántóföldi és kertészeti növénytermesztésre és parkápoló tevékenységre és szolgáltatásokra egyaránt kiterjedő, teljeskörű munkásságát. További célként fogalmazódott meg a KITE szakértői szerepének erősítése, valamint az értékesítés támogatása.

Részletek Az Év Honlapja team értékeléséből:

„Nagyon fontos, hogy a megújult honlappal a fiatal gazdák számára is közvetítik a cég korszerű, modern hozzáállását és azokat az értékeket, amiktől vonzó választás lehet a számukra ez az agrárcég. Vállalásuk sikerült is, a honlap a jó technológiai teljesítmény mellett igen gazdag tartalommal jelentkezik.”

„A mezőgazdasági cégekre hajlamosak sokan azt gondolni, hogy csak elmaradott internetes megjelenéssel rendelkezhetnek. Ennek szöges ellentéte a KITE Zrt. megújult oldala, ami vizuálisan is igényes, gazdag tartalmát pedig bármelyik iparágban működő cég megirigyelhetné.”

Idén 17. alkalommal rendezték meg az online marketing-kommunikációs szakma legrangosabb hazai eseményét, ‘Az Év Honlapja’ pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 200 nevezés érkezett, melyből 57 díjazottat választott ki a szakmai zsűri.

A díjakat Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke és Varga István László, a pályázat alapítója adta át. Az eseménynek Magyar Marketing Szövetség konferenciája, a Marketing Summit Hungary adott otthont.

Összeállította: Kalmár Nárcisz

Tartalom közti banner a cikk végére
no