fbpx

Dr. Emmanuel Siregar lesz Gerd Hartwig utódja

Írta: - 2018 március 21.

Dr. Emmanuel Siregar 2018. április elsején követi a nyugdíjba vonuló Gerd Hartwigot a CLAAS Csoport Humánerőforrás Osztályának vezető képviselői posztján. Gerd Hartwig 2004-ben kezdte meg működését a CLAAS-nál, miután olyan neves cégeknél szerzett már komoly tapasztalatot, mint a Dr. Oetker, Weidmüller és a Postbank AG.


Dr. Emmanuel Siregar

„Köszönjük Gerd Hartwig úr több éves, eredményes munkáját. Vezetése alatt kialakította, majd tovább is fejlesztette hosszútávú személyzeti stratégiánkat, a nemzetközi támogatói programunkat, valamint az erős „employer branding”, azaz a jól pozícionált munkáltatói márka kialakítását is neki köszönhetjük.” nyilatkozta Cathrina Claas-Mühlhäuser, a CLAAS Felügyelőbizottságának elnöke. „Utódja, Dr. Siregar személyében családi vállalkozásunk egy kimondottan tapasztalt, értékorientált személyi menedzsert tudhat a sorai között.”


Gerd Hartwig

Siregat úr az orvostudományok doktora, valamint katolikus teológiát is tanult a vesztfáliai Wilhelms-Universität Münster egyetemen. Miután megszerezte doktori fokozatát a Gregoriana Pápai Egyetemen, Rómában, számos vezető szerepet vállalt, többek között olyan nagynevű cégnél, mint a közel 17 900 főt foglalkoztató német tulajdonú, Európában piacvezető optikai cég, a Fielmann, ahol HR igazgatói pozíciót töltött be. Legutóbbi munkahelye, a 2016-ban 33,8 milliárd euró forgalmú Sanofi-Aventis cég Németországban közel 9800 munkatársat foglalkoztat, s Siregat úr ennek a cégnek a németországi személyzeti és szervezetirányítási ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.

CÍMKÉK CLAASgazdaság