fbpx

Élelmiszer-biztonság és élelmiszer-higiéniai tanácskozás. Még jelentkezhet!

Írta: Csomor Zsolt - 2019 február 15.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága az „Együtt az élelmiszeriparért” konferenciasorozat keretében „Élelmiszer-higiénia- és biztonság kis- és közepes vállalkozásoknak” című rendezvényt tart három helyszínen.

élelmiszer

A szakmai szempontokat és az élelmiszeripari előállítók igényeit figyelembe véve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeripari igazgatósága megrendezi az „Együtt az élelmiszeriparért” konferenciasorozat keretében az élelmiszer-higiénia és az élelmiszer-biztonság témakörével foglalkozó tanácskozását három helyszínen.

A rendezvény célja a hazai élelmiszer-előállítói kör tájékoztatása, ismereteinek bővítése, valamint hatékonyságuk növelése, ezáltal versenyképességük erősítése, olvasható a NAK honlapján. A konferencián alapvetően a higiénia és élelmiszer-biztonság jelentőségére, a hatósági és vevői követelményeknek való megfelelésre szeretnék helyezni a hangsúlyt, így az előadásokban többek között szó lesz a hatósági tapasztalatokról, a személyi higiéniáról, valamint a gyártástechnológiában alkalmazott önellenőrzési eljárásokról is.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

2019. február 26. (kedd) – Veszprém – regisztráció itt, részletek itt.

2019. február 27. (szerda) – Kecskemét – regisztráció itt, részletek itt.

2019. február 28. (csütörtök) – Debrecen – regisztráció itt, részletek itt.