Előbb indul a szüret!

Ahogyan szinte minden évben, idén is a világ egyik legismertebb magyar nemesítésű hibridszőlőfajtájájával, a Csabagyöngyével kezdődik a szüret, mely annyira korai érésű, hogy hagyományosan ebből a fajtából készül egész Európa első újbora.

- Az idei év jellegzetessége talán az, hogy az évszakok összekeveredtek. A tél tavasziasan enyhe volt, majd a tavasz téliesen, erős fagyokkal indult, aminek következtében főleg az ország déli részén jelentős fagykárok alakultak ki. A tavasz vége azonban már nyárias kánikulát hozott a sokéves átlagnál jelentősebb esővel. Soha nem látott koraisággal indult a virágzás, amikor ideálisak voltak az időjárási körülmények, így az ország több borvidékén nagy termésre van kilátás. A júliusi esőzések és kánikulai napok miatt tovább folytatódott az intenzív szőlőfürtfejlődés, és bár az utolsó napok némi lehűlést hoztak, a Csabagyöngye szüreti időpontja a szokásosnál így is mintegy tíz nappal korábbra került - mondta Varga Máté, a Varga Pincészet ügyvezetője.

A Csabagyöngyéből készült bor üde, friss, gyümölcsös, szőlőízű; kiváló fröccsalapanyag, de önmagában fogyasztva is nagy élmény a kóstolása. Az egyetlen fajta, amely borként is megőrzi a szőlő eredeti ízét. Ha minden igaz, augusztus végén már a polcokon sorakozik az idei év első újbora.

Összeállította:
Kalmár Nárcisz

Tartalom közti banner a cikk végére
no