Éltünk-e a prevenció lehetőségével a kalászosok esetében is?

Talán kicsit ironikus a megelőzésről kérdezni az őszi vetésűek betakarításának hajnalán, de mégis foglalkoztat az a kérdés, hogy kiaknáztuk-e a lehetőségeinket? A prevenció az egyik legcélravezetőbb és leghatékonyabb megoldás éppúgy a mezőgazdaság számára, mint az élet bármelyik területén. A mai világban, amikor a fejlődés minden képzeletet felülmúl, és a technikai újítások szinte percenként váltják egymást, elhanyagolttá váltak a már meglévő értékek a mezőgazdaságban. Azokra az értékekre gondolok, amelyek az elmúlt évszázadok és évezredek alatt lehetővé tették az emberiség számára a kultúrnövények termesztését. A természetőrző gazdálkodás azt jelenti, hogy tudatosan, okosan és kíméletesen hasznosítjuk a természet által felkínált értékeket.

Tekintsünk csak vissza...

A biológiai növényvédelem hallatán a legtöbb gazdálkodó még mindig a bio vagy ökológiai termesztésre asszociál. Sztereotípiává zsugorítják a jelentőségét és az eredményeit. Azonban kevesen tudják, hogy ez kicsit sem „újkeletű” dolog. Ezelőtt mintegy 50 éve vált kiterjedtté a kifejezetten növényi kórokozókkal szembeni kutatás a biológiai növényvédelem területén. Ennek kiindulópontja az volt, hogy a közvéleményben is egyre inkább tudatosult a kemikáliák túlzott felhasználása, az azzal járó környezetterhelés és környezetszennyezés veszélye. A kultúrnövények fejlődését és terméshozamát, a kórokozók elleni védettségét a genetikai adottságaikon túl a növény környezete határozza meg. A környezeti tényezők közül leginkább meghatározó a talaj minősége és a növény egészét filmszerűen körülölelő mikrobák mennyisége és milyensége. Az elmúlt évtizedekben azonban a mezőgazdasági termesztéstechnológiák sajnos megfeledkeztek erről, a modern mezőgazdaságnak kikiáltott egyoldalú kemizálás mindenhatóságában bízva. 2000-re a növényi növekedésszabályozók elsősorban mint termésfokozók, minőségjavítók és az ipari méretű termelést megkönnyítő szerek alkalmazása a növénytermesztés fontos részévé vált. Mára ennek a gondolkodásmódnak és gyakorlatnak köszönhetően a talajok minősége folyamatosan leromlott, és mikrobiológiai értelemben halott. Sivatagi környezetnek tekinthetjük talajainkat. A felhasznált műtrágyák tényleges hasznosulása is folyamatosan romlott, a növények megváltozott mikrokörnyezete utat nyitott a kár- és kórokozók tömegének, amivel már csak újabb és újabb, vagy egyre nagyobb hatóanyag-mennyiségű vegyszerrel lehetett versenyre kelni. Mindez olyan környezeti és vegyi terhelést okozott, amely a megtermelt élelmiszerekben is megjelent.

A kezdeti felfokozódott lendület hatására a 80-as években rengeteg terméket dobtak a piacra megfelelő kutatás vagy tapasztalat nélkül, ami persze az elterjedésének hatalmas gátat szabott. A kutatások stagnáltak hosszú éveken keresztül. Az ezredforduló előtt folyó kutatások fő feladatait Lewis és Papavizas (1991) a következőkben határozta meg:

  • alkalmazási eljárások kifejlesztése a biológiai védekezésben használatos mikroorganizmusok számára,
  • izolált és szelektált törzsek hatékonyságának növelése géntechnológiai úton,
  • a biológiai védekezési eljárások beillesztése az integrált védekezésbe.

Ezeken felül persze fontos szempont volt és megoldandó feladat a már ismert antagonisták hatásmechanizmusának, ökológiájának megismerése és természetesen továbbiak felkutatása is. A növényi kórokozókkal szembeni biológiai védekezésre olyan mikroorganizmusokat használhatunk fel, amelyek képesek a növényi kórokozókat elpusztítani, vagy a szaporodásukat gátolni, illetve a növényt a fertőzéstől megvédeni. Ahhoz, hogy az antagonista kifejthesse hatását az adott környezetben, arra is szükség van, hogy kellő ideig életben maradjon, és versenyképes legyen a természetes mikroflórával. Gyakorlatilag felül kell tudnia fertőzni az adott környezetet, beleértve a növény egészét és a talajt is. A felhasználandó antagonista nem lehet patogén sem a megvédendő növényekre, sem az emberre vagy állatokra, anyagcseretermékei nem halmozódhatnak fel a növényben, és nem veszélyeztethetik az azt fogyasztó ember vagy a takarmányozott állatok egészségét. A mikroorganizmusok közötti kölcsönhatások körében meghatározó szerepe van az antagonizmusnak. A neki megfelelő élettérben tulajdonképpen minden mikroba visszaszoríthatja valamilyen mértékben a többiek szaporodását, így képes bizonyos mértékű antagonizmusra. Biológiai védekezésre természetesen csak azok alkalmasak, amelyek fokozott antagonizmust mutatnak a növénykórokozókkal szemben. A kutatások előrehaladtával bebizonyosodott, hogy az előbbieket kiegészítve – vagy éppen azok helyett – más hatásmechanizmusok is érvényesülhetnek. Ezek a növények növekedésére gyakorolt hatás (a növényi növekedés serkentése), és az úgynevezett elicitor hatás, azaz a kórokozókkal szembeni rezisztencia kiváltása növényekben. Mindkettő komplex, és a maga teljességében ma már egyre inkább ismert folyamat.

Alkalmazható prevenció

A felmerülő problémák megoldása jelenti az együttélést a környezetünkkel, és nem a folyamatos küzdelmet. Az élő talajok, a növények egészséges mikrobaközösségei hatékonyak, mint azt az élet megjelenése óta eltelt több milliárd év is bizonyította, és igazolta már, ezért a modern mezőgazdasági rendszerekbe integráltan, a növényi együttélések célzott helyreállításával, a talajok revitalizálásával fokozható a termelés, és csökkenthető a művelési költség. A talajokba nem elégséges csupán a tápanyagot visszapótolni, hanem biztosítani kell annak hasznosíthatóságát is a növényeink számára. Harcolhatunk a kórokozók ellen vegyi védekezéssel, de mindez hatékonyabb és kíméletesebb, ha inkább a megelőzésre fektetünk nagyobb hangsúlyt, és azok számára nem hagyunk életteret.

Az ilyen célú irányított mikrobiológia ma már elérhető és preventíven alkalmazható a korszerű mezőgazdaságban. Létezik a piacon kellő kutatási múlttal és tapasztalattal rendelkező komplex mikrobiológiai készítmény, amely képes megvalósítani a prevenciót és a kórokozók életterét, valamit a szaporodásához szükséges tápanyagot elvéve megakadályozni az elterjedését és ezzel hatásukat, kártételüket minimalizálni.

Technológiai alkalmazás esetén pedig akár nullává is redukálhatja azt. Ezeknek a készítményeknek az agrotechnikailag integrálható rendszeres alkalmazása időszerű és szükséges, mind a környezeti mind a gazdasági érdekek figyelembevételével.

Magyar Nikolett

Forrás:

Darvas B., Polgár A. L., Schwarczinger I., Turóczi Gy. (1999) A biológiai növényvédelem és helyzete Magyarországon, OMFB, BudapestLewis, J. A. and Papavizas, G. C. (1991): Biocontrol of Plant diseases: the approach for tomorrow. Crop Protection

Tartalom közti banner a cikk végére
no