fbpx

Esti mese – az élelmiszerláncról?!

Írta: Kohout Zoltán - 2019 február 21.

Ma már nemcsak az ritka, hogy valaki maga állítja elő, termeli meg az élelmiszerélt, de egyre kevésbé magunk készítjük el, amit megeszünk. A Nébih most a kisgyerekektől kiindulóan változtatna ezen.

élelmiszer

Tiszta forrásból

Az élelmiszerbiztonság több mint összetett szakkifejezés – az, hogy milyen forrásból, milyen tisztaságú, beltartalmi értékű élelmiszert fogyasztunk, közvetlenül meghatározza az egészségünket. Ezért indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az Agrárminisztérium már egy éve oktatási programot az óvódásoktól kezdve, az általános iskolásokon keresztül, egészen az egyetemistákig. A program most egy 3.-4. osztályosoknak szóló mesekönyvvel (Mese habbal, szülinappal; szerző: Gévai Csilla meseíró) gazdagodott.

A túlkényelem egészségtelen

A program arra a mindinkább terjedő problémára reagál, hogy nő a konyhakészen vásárolt, házhoz szállított ételek aránya a háztartásokban – azaz mind több generáció szokik le arról, hogy maga állítsa össze, készítse el a napi ételeit. Ebből fakadóan a fogyasztónak mind kisebb esélye van közvetlenül hatnia arra, hogy az élelmiszere biztonságos, tiszta forrásból származzon, hasznos tápanyagokban gazdag legyen. Részben nyilván ez is az oka annak, hogy Európában az élelmiszer-eredetű megbetegedések egyik leggyakoribb kiváltó oka épp a helytelen háztartási gyakorlat.

Olvass, főzz – örülj

Egyébként pedig ahogyan a mese, úgy a gasztronómiai kreativitás is az élet ingyen kapott örömeihez tartozik, nemcsak a család egészének, hanem az egyes embernek is jelleme, egészsége, tudása gyarapítására szolgál. A „Mese habbal, szülinappal” letölthető a Nébih weboldaláról vagy ezen az oldalon megtekinthető online. Az iskolák pedig intézményenként 35 nyomtatott példányt is igényelhetnek az [email protected] e-mail címen.

(forrás: Nébih)