fbpx

Farkas Kft. – Zimány

Írta: Szerkesztőség - 2018 augusztus 06.

„Arra vagyok büszke, hogy felismerte a benne rejlő lehetőséget”

Közel 15 év telt el azóta, hogy hazánkban először kezdték el feszegetni a precízió fogalmát. Annyit tudtunk, hogy a hozamok optimalizálására lesz lehetőségünk. Azóta tudjuk, hogy szükségünk is van rá, Farkas László szerint viszont a köztudatban, sőt a szakmában sem változott azóta sok minden. A zimányi gazdálkodó nemcsak vallja, de gazdatársait, sőt a szakmát is arra tanítja, hogy ennél többről, az eltérő adottságok eltérő kezeléséről van szó. Ehhez a technikai feltételek már adottak, csak fel kell ismernünk a lehetőséget, ami elképzelhető, hogy emeli a hozamainkat, az inputanyagok kapcsán kíméli pénztárcánkat, de ami ennél is fontosabb, a környezetünket is.

Mindez 630 hektáron, már 15 éve működik Zimányban. De már új célt tűzött ki maga elé Farkas László: „Azt szeretném, hogy a szenzoraim azt is jelezzék, hogy érzik magukat a növényeim, mit is szeretnének valójában”. Már a változó mélységű talajművelés gondolata is megszületett, amihez a kísérletekben, tesztüzemi módszerekben hisz, sőt helyszínt is ad ezeknek. A recept pedig egyértelmű: „Nem én találom ki ezeket, csak hajlandóságot mutatok kipróbálni. Ha viszont bevált, azt be is vezetem”.

Kattintson ide a galéria megtekintéséhez!

Legyen Ön is részese ennek a nagyszabású, komoly, mégis örömteli versengésnek azzal, hogy olvas, dönt és szavaz!

Munkára fel tehát, kedves Olvasónk! Kövesse figyelemmel ezt a nemes versengést a Magyarország Legszebb Birtoka honlapján

magyarorszaglegszebbbirtoka.hu
facebook.com/magyarorszaglegszebbbirtoka
facebook.com/agraragazat

és augusztus 1-31-e között szavazzon Ön is a kategóriajelöltekre!