Fémzár nélkül lőttek a támogatásnak! | Agrárágazat

Fémzár nélkül lőttek a támogatásnak!

Rugalmasabb eljárást ígér a szaktárca az igazolások során

Továbbra is kötelező a fémzárolt vetőmagok használatának igazolása a termeléshez kötött támogatásoknál: az ezzel ellentétes sajtóhírek alaptalanok! – hívta fel a figyelmet sajtóközleményében a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Az azonban igaz, hogy a szükséges igazolás módozatát egyszerűsítette a szakminisztérium.

Az elmúlt napokban téves sajtóhír jelent meg a fémzárolt vetőmagok használatának igazolásával kapcsolatban, és komoly érdeklődést generált a Vetőmag Szövetség felé. Polgár Gábor ügyvezető igazgató megerősítette: a termeléshez kötött támogatásnál nem szűnik meg a fémzárolt vetőmag használati kötelezettség.

Mint szakmai körökben ismert, itthon is jogszabály írja elő, hogy a továbbszaporításra és árutermesztésre forgalomba hozott, illetve minden export és import vetőmagot hivatalosan minősíteni, fémzárolni kell. Az ilyen vetőmag használata ugyancsak kiemelt jogszabályi kötelezettség a zöldségfélékre és takarmánynövényre vonatkozó közvetlen támogatások igénybevételénél. – A Földművelésügyi Minisztérium nemrég felülvizsgálta a minősített szaporítóanyag használatának igazolási lehetőségeit a termeléshez kötött támogatások igénylése során – ismertette Polgár Gábor, hozzátéve: e változás eredményeként az igazolás során a „fémzárszám” helyett a rugalmasabb eljárást biztosító „tételazonosító” szót kell feltüntetni. (A módosítás révén már a bel- és külföldi kereskedelemben széles körben alkalmazott – az egyedi tételek azonosítását lehetővé tevő – számsorok elfogadása is lehetséges.)

Polgár Gábor elmondta azt is, hogy a változtatásra azért volt szükség, mert az elmúlt években nehézséget jelentett a külföldi számlakiállítók által igazolásként benyújtott, nem magyar nyelvű számlák értelmezése. A nemzetközi vetőmag-kereskedelemben a fémzárolt, minősített vetőmagtétel megnevezésére egyszerűen a tétel (lot) és egyes zöldség vetőmagok esetén a batch szavakat használják. A módosítás eredményeként az ilyen kategóriában jelölt és megnevezett fémzárolt vetőmagtételek esetén emiatt már nem lesz szükség a számlák szakfordítói fordítására, hiszen a rendelet tételesen felsorolja azokat a megnevezéseket, melyek egyaránt a tétel azonosítására, s ezzel a fémzárolási számra vonatkoznak.

Összeállította: Kohout Zoltán

Kapcsolódó cikkek