Fokozott figyelmet kap a baromfiszektor (is) | Agrárágazat

Fokozott figyelmet kap a baromfiszektor (is)

Kiadvány, amelyben megjelent: 

Gabonakereskedelmével, növénynemesítési szerepével és takarmányaival is meghatározó Európában a DLG. Az állattenyésztők a cégen belül a Vilofoss csoport nevét és tevékenységét ismerik közelebbről, bátran mondhatjuk, hogy világszerte, hisz a 20 országban használják premixeiket, ásványi vegyületeiket takarmányozásra. Ezúttal hazánkra látogatott el a Vilofoss csoport vezetősége. Nem véletlen.


Jacob Holm elnök-vezérigazgató, DLG Group

 

A Vilofoss Csoport Szegedet választotta kelet-közép-európai bázisának, ahol a hazai munka mellett a romániai, majd rövid időn belül a többi szomszédos ország szakmai munkáját is fogják koordinálni, Soren Bossen ügyvezető irányításával.

„A régióban betöltött jelenlétünket szeretnék hangsúlyozni új stratégiánkkal, aminek ez az iroda is fontos mérföldköve, amivel a közeljövőre prognosztizált emelkedő mezőgazdasági termelést is szeretné kiszolgálni a vállalat” – ezzel a mindenképp pozitív előrejelzéssel köszöntötte a sajtó képviselőit és a cégcsoport nemzetközi szereplői Jacob Holm, a DLG Group elnök-vezérigazgatója Szegeden. A „Leading the Way 2021” nevű stratégia azonban nemcsak szervezeti, hanem szakmai irányváltást, sőt, inkább portfóliószélesítést is fog jelenteni: a következő öt évben fokozott figyelmet szentelnek a baromfi ágazatnak, a megnövekedett feladatok és természetesen az érdeklődés okán.

A helyi és nemzetközi értékesítési képviselőkből és szakemberekből álló csapat így már négy területet fed le: szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztés, valamint a biológiai védelmi rendszer, azaz a fertőtlenítés. Ahogy Jacob Holm is említette a megnyitón: a régióban lévő partnereiket szeretnék ellátni magas minőségű premix-megoldásokkal, technikai tanácsokkal és számos kiegészítő termékükkel, mint pl. a Stalosan, a Peckstone, a SeoFoss vagy az X-Zelit. hamarosan új termékek és koncepciók is bevezetésre kerülnek, így hamarosan egy új szója protein koncentrátum jelenik meg portfóliójukban, a „Világ legjobb malacáról” (World’s best piglet) nem is beszélve.

 

Dán, német és francia mintára

Már több mint egy évtizede dolgoznak a Vilofoss kollégái a hazai szakmai háttéren, a Vitfoss Hungária Kft. magas szintű támogatást nyújtott eddig is a tenyésztőknek annak érdekében, hogy a Dániában, Franciaországban és Németországban már közismert (és elismert) színvonalat biztosítsák idehaza is. Egyik legnépszerűbb termékük pl. a hígtrágya kezelésére kifejlesztett SeoFoss készítmény, ami a közelmúltban zajlott XXIV. Állattenyésztési és mezőgazda Napok Termékdíjpályázatán Oklevelet kapott a szakmai zsűritől.

 

Már Rostockban is megmondták

Tavaly szeptemberben, a Rostocki Egyetemen zajlott az a laboratóriumi vizsgálat, ami kimutatta, hogy a SeoFoss használata határozottan javítja a hígtrágya fluiditását és az ammónia megkötését úgy, hogy eközben a biogáz- és a metántermelődés is emelkedik. A közel 15%-os biogázhozam-emelkedés, a 11%-os metántermelés-növekedés ráadásul kevesebb ammóniagáz kibocsátással (szaggal) jár. A vizsgálat azt is igazolta, hogy a 20%-os viszkozitáscsökkenés okán kevesebbet kell a hígtrágyát kevernünk, amivel költségeinken is csökkenthetünk.

Európa egyik legnagyobb takarmánykiegészítő-gyártója és forgalmazója kutatóintézeti háttérrel nyújt garanciát arra, hogy a magyar tenyésztők is részesei legyenek ennek a szakmaiságnak. Ahogy Szegeden is elhangzott:

„Mi a Vitfoss-nál úgy gondoljuk, hogy csak a legjobb minőség lehet elég jó…”

Sándor Ildikó

Kapcsolódó cikkek