Gyárlátogatással jutalmazták a MezőgépÉSZek ezüstérmeseit!

A MEGFOSZ és az Agro Napló által közösen szervezett MezőgépÉSZek játék második helyezettje 2017/2018-ban a hajdúböszörményi Széchényi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium V-KINGEK csapata lett, akik sok más nyereményük mellett egy gyárlátogatást nyertek a CHH Műszaki KFT-hez.

Még az AgrárgépShow-on jelentkezett a 4. helyen végzett bajai AGROFAMILY csapata is, hogy szívesen gyarapítanák tudásukat, így a két csapat együtt tölthetett el egy nagyon vidám, játékos és mindemellett szakmailag nagyon színvonalas napot Győrben, 2018. február 23-án.

Szakmai vendégségben

A CHH Műszaki KFT vezetése és munkatársai a szakmai bemutatók mellett egy kisebb csapatjátékra is invitálták a fiatalokat. Bemelegítésnek a két csapat egymást köszöntötte, megalapozva a jó hangulatot és ez is bekerült a napi játék pont eredményébe.  

A köszöntő után egy rövid tájékoztatót tartottak a cég képviselői tevékenységükről, a magfeldolgozó technológiáról. Majd a fiatalok élőben is megnézhették a gépeket, melyeket az anyagvizsgáló laborban használat közben is megtekinthettek, kipróbálhattak.

A szakmai előadások és a gyártócsarnok megtekintését követően a két csapat itt is megmérkőzött egymással. Kiderült, hogy ki a gyorsabb a DELTA tisztítógép átrostázásában, valamint a döntőn már jól ismert csőspirál szerelésében.

A nap végén a tudáspróba TOTO-ban is össze mérték erejüket a fiatal mezőgépészek. A CHH Műszaki KFT csapatversenyének győztese ezen a napon, nagyon szoros küzdelem mellett a bajai AGROFAMILY lett, akik a cég által összeállított ajándékcsomagot vihették haza.

Összeállította: Kalmár Nárcisz