Hamarosan nyit a legnagyobb agráripari szakkiállítás

Január 24-én nyitja kapuit az AGROmashEXPO, AgrárgépShow a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Több mint 300 kiállító kínálata az input – gépesítés – logisztika témaköreiben, 40.000 négyzetméteren. A kiállítási területen egy közel 3.000 négyzetméteres sátorral is bővült a fedett helyek kínálata annak érdekében, hogy minden jelentkező kiállító helyet kaphasson.

A látogatók már tervezhetik kiállítási programjukat, sőt a jegyet is megvehetik előre, online.

JEGYVÁSÁRLÁS ELŐRE, KEDVEZMÉNYESEN

A magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvénye minden évben az az ágazat pihenő idejét kihasználva kínál kiváló lehetőséget a gazdáknak, agráripari szakembereknek, hogy tájékozódjanak az újdonságokról, beszerezzék a gazdálkodáshoz szükséges gépeket, eszközöket és speciális szolgáltatásokat keressenek, mely könnyítheti munkájukat.

Az AGROmashEXPO, AgrárgépShow a hazai piac legszélesebb kínálatát vonultatja fel, ezáltal egy helyen, egy időben áttekinthető szinte minden terület, mely a gazdálkodók számára a zökkenőmentes működéshez, az új irányok, fejlesztések megvalósításához szükséges. Hannover után az újdonságok először itt tekinthetők meg. Jelen lesz például az Év traktora és Év design traktora címet elnyert Valtra T254 Versu Smart Touch is, de az Év speciális traktora címet elnyert Fendt 211 Vario V. is megtekinthető.

Az idei kiállítás díjazottai is sok újdonságot tartogatnak a látogatóknak: az AGROmashEXPO, AgrárgépShow termékversenyén 2 Termékfejlesztési Nagydíj és 13 Különdíj talált gazdára, melyeket a megnyitón, január 24-én délután adnak majd át a cégeknek. A díjazott termékek és cégek listája, illetve a nyertes termékek részletesebb leírása megtalálható a kiállítás honlapján.

A díjazottakkal együtt a magyar piacon dolgozó, nagy nemzetközi márkákat forgalmazók színe-java megjelenik január végén az AgrárgépShow keretein belül, segítve ezzel a látogatókat, hogy kellő áttekintést kapjanak a magyar  mezőgazdasági géppiac kínálatáról és így a legjobb vásárlási döntést tudják majd meghozni. A forgalmazók által bemutatott nagy nemzetközi márkák mellett több ország kiállítói is elhozták újdonságaikat. Ezúttal is önálló pavilonban állít ki a két nagy piacvezető gépforgalmazó, az AXIÁL és a KITE. A gépforgalmazók további 2 pavilonban várják a látogatókat.

A hazai gyártású gépeket is feltérképezhetik, egy kollektív kiállítás keretében a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége tagvállalatai is bemutatják fejlesztéseiket, termékkínálatukat.

Az AGROmashEXPO-n az erőgépek mellett az elmúlt években folyamatosan növekszik az input és a logisztika témakörében kiállítók száma is. Az idei évben egy közel 3000 négyzetméteres sátorral bővítették a szervezők a fedett területet, így még több gépes, input és logisztika, agrárelektronika és egyéb terméket, szolgáltatást kínálnak.

Színvonalas előadások, konferenciák is segítik, ahol a legaktuálisabb kérdésekre, problémákra adott válaszok is elérhetőek legyenek a látogatók számára. Ismét lesz Szántóföldi Nap, a Magyar Mezőgazdaság szaklap Agrármarketing- és Média Napja, és az Agroinform online portál által szervezett online marketing konferencia. Újdonság lesz első napon a PREGA Kerekasztal – Adatalapú döntések a szántóföldön témában, felvillantva a precíziós gazdálkodás legfőbb kérdéseit.

Az agráripari csokor része ezúttal is a Magyar Kert, valamint a Szőlészet és Pincészet.

A kiállításra már elindult az online jegyvásárlás lehetősége, így elkerülhető a helyszínen a sorban állás, ráadásul kedvezményesebb áron vehetik meg belépőjüket.

Nyitva tartás:        2018. január 24-26. 9.00-18.00

                                2018. január 27.      9.00-17.00

 

Bővebb információ, részletes program, jegyvásárlás: www.agromashexpo.hu

 

Kapcsolódó cikkek