Hatalmas érdeklődés övezte a Magyar Szója fajtabemutató rendezvény sorozatot | Agrárágazat

Hatalmas érdeklődés övezte a Magyar Szója fajtabemutató rendezvény sorozatot

Kiadvány, amelyben megjelent: 

Az idei évben a Magyar Szója Egyesület szervezésében országosan 6 helyszínen (Újmohács, Bóly, Hédervár, Prügy, Kiszombor, Bak) rendezték meg a szója fajtabemutatókat, melyeken összesen közel 700 termelő kapott információt a fajtákról, a nemesítőktől és a forgalmazóktól. Az esemény kapcsán Bányai Tiborral, a Magyar Szója Egyesület elnökével és Dr. Novák Lászlóval, a Magyar Szója Nonprofit Kft ügyvezetőjével beszélgettem.

 

Pár szóban összefoglalnák a rendezvénysorozat lényeges momentumait?

A korábbi években öt, idén már hat helyszínen rendeztük meg a bemutatót. Minden helyszínen félhektáros táblákban összesen 18 szójafajtát vetettünk el. Újdonság, hogy nemcsak a fajták termésmennyiségét fogjuk mérni, hanem a beltartalmi eredményekre is fókuszálunk. Ezért az összes helyszínen az összes fajtából mintát veszünk, majd azokat aminosav-szekvenciáig lebontva, az Agrárgazdasági Kutató Intézettel együttműködésben bevizsgáltatjuk. Így pontosan fogjuk látni, hogy az adott termőtájon, egyforma technológia mellett mit tudnak ezek a fajták.

Természetes, hogy valahol az egyik, valahol pedig a másik fajta fog jobban szerepelni. Nekünk egyértelműen az a célunk, hogy a termelők minél biztonságosabban tudják kiválasztani a saját területükön termesztésre legalkalmasabb szóját.

 

Mit láttak idén a szója termesztési oldaláról?

Az idei évben azért már látszódott, hogy a szóják nem úgy teljesítettek, mint korábban, hiszen jelentős csapadékhiány volt. Ennek ellenére nem számítunk akkora termésdegresszióra, mint a kukorica és a napraforgó esetében, mely kultúrákat jobban megviselte az aszály, akár 60-70 százalékos csökkenés is várható, míg szójánál körülbelül 30-50 százalékkal lehet kevesebb az átlag. Persze van olyan terület is, ahol jónak ígérkezik termés. Hallottunk 3-4 tonnás szójákról is, de országosan az átlag biztosan alacsonyabb lesz, mint tavaly, amely a KSH adatai szerint 3,03 t/ha volt.

Az idei alacsonyabb termésszint elsősorban az aszály következtében fellépő terméskötési és növekedési problémákra vezethető vissza. Virágzáskor nagy volt a hőségnapok száma, a szója sok esetben elrúgta a virágokat. A szárazságnak köszönhetően sok esetben nem fejlődött ki minden mag, hüvelyenként kevesebb lett a magszám, illetve a magok is jóval apróbbak.

 

Mondhatni, friss a Magyar Szója Egyesület megalakulása. Hol tartanak most egyesületi szinten, mik a célkitűzéseik és a távlati terveik?

Igen, még nincs egy éves, hiszen 2016 szeptemberében jegyezték be az egyesületet, mellyel lehetővé vált, hogy a szójatémában érdeklődők szervezett keretek között cserélhessenek információt, képviseltethessék magukat, és nem utolsósorban ezúton is javíthassanak a szójatermesztésük vagy -értékesítésük eredményezőségén. Az éves tagdíj 5000 forint, és aki nem teljes évben csatlakozik, annak csak az időarányos részt kell megfizetnie. A szervezethez természetesen bárki csatlakozhat. Célunk az, hogy minél többen lépjenek be az egyesületbe, és képviseljék azt a közös álláspontot, miszerint a GMO-mentes magyar szójából minél több maradjon az országban, és adott esetben jelenjen meg a termelő zsebében is egy mondhatni „GMO-mentes felár”, magyarul jobban járjon a gazdálkodó is.

A fentiek mellett jövőre látszik körvonalazódni a Nemzeti Fehérjetakarmány Program keretrendszere. Mi már a program alapelveinek meghatározásánál is szeretnénk ott lenni, szeretnénk hallatni a „szakma hangját”. A közeljövőben foglalkoznunk kell a zöldítést szigorító jogszabályváltozás hatásaival is. A jövő évtől ugyanis, ha valaki nitrogénmegkötő növényt akar termeszteni és azt elfogadtatni zöldítésként, akkor vegyszert nem juttathat ki rá. Ez természetesen nem fogja egyszerűsíteni a szójatermesztést, de úgy gondoljuk a helyzet nem reménytelen.

Örömünkre szolgál, hogy idén sok inputanyag-forgalmazó cég is jelezte, hogy részt kíván venni a Magyar Szója rendezvénysorozaton, illetve az FM részéről is pozitív volt a fogadtatás. A Földművelésügyi Minisztérium és a szójához kötődő inputanyag-beszállítók is támogatták az eseményt.

Végezetül hangsúlyoznám, hogy valóban mindenkit várunk, aki szeretne csatlakozni a Szövetséghez, mi még hiszünk abban, hogy egységben az erő.

 

Mikor várható legközelebb egyesületi rendezvény?

Tervezünk egy év végi nagy konferenciát, melyről a magyarszoja.hu honlapon lehet majd tájékozódni, illetve várunk minden kérdést, jelzést is a honlapra, amit akár a jogszabályalkotókhoz szeretnének eljuttatni, vagy bármilyen észrevételt, ami a szójával kapcsolatban mások számára is fontos lehet.

Köszönöm a beszélgetést!

Kalmár Nárcisz

Kapcsolódó cikkek

  • 2017.11.24. 12:42

    A céltudatos emberek tudják: minden álom megvalósítható, ha megfelelő körültekintéssel fogunk hozzá. Egy-egy beruházás sikere vagy kudarca sokszor már a tervezőasztalon eldől. A Béker-Váz Kft. éppen...

  • 2017.11.24. 11:59

    A gyümölcsfák leveleiben aknázó molyok kártételének jelentőségét sokan lebecsülik. A kártétel nagysága első ránézésre talán nem tűnik olyan nagynak, de mint minden...