fbpx

Hódmezővásárhely: Zöld Forrás 2001 Kft.

Írta: - 2017 augusztus 23.

„…nem változott semmi. Csak most növényt takarmányozok”

Tejelőszarvasmarha-tenyésztési múlttal, majd ciroktermesztési szakmai tapasztalattal a tarsolyban vágott bele Feczák János a hidrokultúrás kertészetbe. Az égig érő paszuly mintájára itt a 3-6 m magas üvegházakban a paradicsom fut a végtelenségig, azaz a mennyezetig, de szárát folyamatosan leengedve 15-20 méter hosszú szárat is tud növeszteni. Technológiától és fajtától függően a kőzetgyapot- és kókuszrost „ágyon” és folyamatos tápelemek hozzáadásával termett paradicsom 11 hónapos életciklusa során 40-60 kg-ot is terem négyzetméterenként. És mindez 2,8 hektáron.

A technológia rendjét, azaz növényvédelmét az ökológiai védekezés kapcsán a hasznos élőlények végzik, a tápanyag pedig szinte infúziósan folyamatosan a növény rendelkezésére áll. „Olyan ez, mint a bográcsozás. Kell bele a só, a bors, a paprika, de mégsem lesz a szomszéddal egyforma soha.”

Míg más gazdaságokban az őrző-védő kutyákhoz szokik a vidéki ember, itt a bejáratban három Charolais fogadta a látogatókat (és a zsűrit). De már ezen sem lehet meglepődni, hisz olyan ember, akiből a paradicsompálinka gondolata is kipattant nemrégiben, bármire képes lehet.

További képeket megtekintheted gallériánkban!

Szavazáshoz kattints a képre!