Horsch Maestro – a szemenkénti vetőgép

A tavaszi szezon, illetve a tavasz nagyon gyorsan elrepült. Sokan úgy éreztük, hogy az idén nem is volt tavasz, a télből egyből a nyárba csöppentünk. Később visszajött a tavasz, lehűlt az idő és egy picit mintha meg is fogta volna a növényeket.

A tavaszi vetések jól sikerültek, száraz volt a talaj, és megint lehetett olyan helyeket látni, ahol elhúzódott a kukorica kelése. Az tudjuk, mert egyre több előadásban megjelenik, hogy a kukoricának – vagyis a termelőnek, mert akkor lesz a legnagyobb termés – az a jó, ha az első megjelent növény és az utolsó között nem telik el több mint két nap. Ha már több idő eltelt, vontatott a csírázás akkor már a kelésnél látszik, hogy gond lesz a terméssel.

Miből adódik a vontatott kelés? Sokan még szántanak a kukorica elé. Tavasszal, ha simítóval lehúzzuk a szántást, akkor lesznek olyan helyek, ahol nyers a talaj, és olyan helyek is, ahová a száraz földet húztuk be. A vetőgépeken levő rögterelő, sortisztító valamelyest tud abban segíteni, hogy elkotorja a száraz talajt, de ha mélyebbek a gödrök, rossz volt a szántás, akkor ez sem tud tökéletes munkát végezni. Ezen úgy lehet segíteni, hogy a szántást később, akár a fagyon elmunkáljuk, vagy elhagyjuk a szántást, és kultivátorral végezzük az alapművelést.

Egy másik ok, amiért a kelés vontatott, a nem egyenletes mélységtartásból ered! A változó talajokhoz változó csoroszlyanyomás is kell. Ha most mindenki elgondolkodik azon, hogy a jelenlegi vetőgépével hányszor állít csoroszlyanyomást egy szezonban, vagy naponta, akkor nagyon hamar rájövünk, hogy kevésszer. A Maestro-ban már a kezdetektől hidraulikus csoroszlyanyomás-állítást találtunk, és a csoroszlyanyomás értékét a monitorról lehet állítani. A 2018as évtől már automatikus csoroszlyanyomás-állítás is lehetővé vált, így az Axiál által értékesített gépek mind ezzel a rendszerrel kerültek a termelőkhöz.

Hogy működik az automatikus csoroszlyanyomás-állítás?

Beállítunk egy értéket, amivel szeretnénk, hogy a mélységtartó kerekek nyomják a földet, és ezt a súlyt tartja folytonosan a rendszer. Ha laza talajra érkezik a vetőgép, akkor a vetőtárcsa könnyen behatol a talajba, így a mélységtartó kerekeken megnő a súly, a rendszer visszavesz a hidraulikus nyomásból, ha pedig keményebb talajrészre kerül, akkor tehermentesítődnek a támasztókerekek – ebben az esetben a hidraulikus rendszer nyomást ad a kocsikra. Az így elvetett magvak sokkal egyenletesebb mélységbe kerülnek, egyenletes lesz a kelés, és nő a termés.

Azon termelők, akik kemény vagy agyagos talajokon dolgoznak, többször találkoztak már azzal a jelenséggel, hogy vetés után a vetőbarázdát egyáltalán nem vagy csak részlegesen tudják összezárni. Ez a jelenség nedves talajokon jön elő gyakran. A Horsch Maestro V tömörítőkerekeit lehet opciósan tüskés vagy ujjas tömörítőkerekekkel rendelni. Ezek a kerekek az elkent vetőbarázda falát szétroncsolják, és a vetőmagot sokkal jobban beágyazzák. A problémás helyeken már önmagában ez a tömörítő kerék is nagyon sokat jelent az egyöntetűbb kelésben.

A Maestro nagy műtrágya- és vetőmagtartályai révén igazán nagy teljesítményekre képes, így optimális időben kevés állásidővel nagy területet tudunk elvetni. Azon termelők, akiknek ez fontos, a Maestro-t választják!

Szász Zoltán

Tartalom közti banner a cikk végére
no