Horsch Pronto – Aprómagvetés

Kiadvány, amelyben megjelent: 

A búzát általában 3-4-5 mill mag/ha dózissal vetjük. A 15 cm sorban 4 mill mag/ha dózisnál a magvak elméleti távolsága a sorban 1,6 cm, 5 mill-nál 1,3 cm. Azonban a vetőmag-előállítóknál sem állt le a fejlesztés, újabb és jobb fajtákat nemesítettek ki. Mit tudnak ezek a fajták? Jobban bokrosodnak. Ebben az esetben egyből csökken a vetőmagnorma, és ha megnézzük Angliát, Észak-Németországot, akkor azt tapasztaljuk, hogy 1-1,2 mill mag/ha a vetési norma, Dél-Németországban 1,5-2 mill, és ahogy haladunk keleti irányba, egyre nő. Magyarországon nagyon sokan kukorica után vetik a búzát, így automatikusan nagyobb csíraszámmal, de már itthon is, aki korán vet, az már csökkentett csíraszámmal dolgozik.

 

Az alacsony 70-150 mag/m2 dózisnál (1mill mag/ha – a búza magvak elméletileg 6,5 cm-re vannak egymástól a sorban) azt látja a termelő, hogy a magvak nem egyenletesen oszlanak el a vetőbarázdában, hanem van olyan rés, ahol sokan egymáshoz nagyon közel állnak, másutt hézagos (ritkás) a vetés, másutt meg éppen optimális. A szemenkénti adagoló a két szélsőértéket hozza az optimális közelébe, vagyis a csokros vetést széthúzza, a ritkásat besűríti. Az alacsony csírájú vetés egyik feltétele a nagy termés eléréséhez, hogy az összes mag kikeljen, ezért a jó magágy mellett oda kell figyelni a vetőmagvak egymás közti távolságára is, hogy csírázáskor az összes mag részére megfelelő mennyiségű nedvesség álljon a rendelkezésre.

Amikor a növényeknek megvan az optimális egymás közötti távolságuk, akkor intenzíven is tudnak bokrosodni, de ami majdnem ennél is fontosabb: ősszel, nem versengenek egymással a fényért, nem nyurgulnak meg, és az energiájukat az intenzív gyökér fejlesztésre használják. Nagyon intenzív és erőteljes a gyökérképződés, nagy gyökértömeg jellemzi ezeket a növényeket, aminek később látjuk a hasznát, ugyanis a stresszfázisokat jobban átvészelik.

Az elmúlt években nagyon sok kísérletet végeztek a szemenkénti apró magvetővel búza, árpa, rozs, repce, szója, borsó vetésekor. Természetesen a legérdekesebb a búza, mert ezt termesztjük a legnagyobb területen. Ezért ez is érdekli a legjobban a termelőket.

 

Azon felül, hogy kevesebb vetőmagot vetünk, mi a helyzet a terméssel?

Mert ez érdekli a legjobban a termelőket. A termésátlagok érdekesen alakulnak. Volt olyan terület, ahol 0 volt a terméskülönbség a szemenként vetett és a normál vetés között. Volt olyan, ahol 3%, másutt 5%, a legnagyobb terméskülönbség, amit mértek, 10% volt a szemenként vetett javára.

Ott, ahol nem lehetett különbséget mérni, azokon a területeken jelentkezett, ahol minden optimálisan összeállt: volt csapadék, volt elég fény, nem kapott a növény hőgutát, vagyis az északi államokban. Ahogy viszont közelítettünk a szárazabb éghajlati régiók felé, úgy nőtt a különbség, és hát ez természetes is. Az ősszel jól megerősödött állomány a tavaszi vagy nyár eleji szárazságot jobban átvészeli, a növények tovább élnek, így nagyobb termést is hoznak.

Milyen kihívásokkal áll szemben a termelő, ha szemenként szeretné vetni pl. a búzáját?

Az első és egyben a legfontosabb, hogy kalibrált vetőmagra van szükség.

 

Ezt honnan lehet beszerezni?

Már Magyarországon is vannak vetőmag-forgalmazó cégek, amelyek képesek kalibrált vetőmagot előállítani, vagy otthon is el lehet készíteni. Az a vetőmag, ami nem jó a szemenkénti adagolóhoz, normál vetésben gond nélkül vethető.

A vetőmagon kívül egy picit jobban oda kell figyelni a magágy minőségére, mivel azt szeretnénk, hogy az összes elvetett mag kikeljen.

A tapasztalat az elmúlt évekből a nagyobb termés mellett, hogy egészségesebb az állomány (ez is lehet egy plusz a nagyobb termés elérésében), könnyebb az állomány kezelése.

 

Mi történik akkor, ha megcsúsztunk a vetéssel, és nagyobb a vetőmagnorma, mint amennyit a gép ki tud vetni, vagy érdemes még szemenként vetni (250 mag/m2)?

A fejlesztésnél igen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a Pronto vetőgép ne térjen el a szériakiviteltől, így nagy dózisú vetésnél elég csak a szemenkénti adagolókat levenni a csoroszlyáról, és máris mehet tovább a normál vetés.

Gazdaságilag már a 3% termésnövekedés megérte a vetőgép beruházásnál a szemenkénti felárat megfizetni, ugyanis mit jelent 3%? 1000 ha vetés esetén plusz 30 ha termést!

A Horsch Pronto vetőgép az AgrárgépShow kiállításon az Axiál Kft. standján bemutatásra került.

Szász Zoltán

Horsch Maschinen GmbH

Kapcsolódó cikkek