Innovációk

Borítókép

A Lemken Azurit vetőgépe DeltaRow ikersorral

A központi magtartályos, nyomólevegővel dolgozó, ikertárcsás, elektromos meghajtású „Azurit” vetőgép már kinn, a földeken dolgozik. A vetőgép a szimpla sorokba vető gépektől elsősorban abban tér el, hogy itt két, egymáshoz közeli ikersorban, de pontosan a másik sor fele magasságában kerül ki a mag. Az újdonság DeltaRow elnevezése arra utal, hogy a magok kihelyezése háromszög-alakzatban történik. Az egymástól távolabbi magvak tenyészterülete 75 cm sortávolság, és az ikersorok közötti 12,5 cm távolság esetén 70%-kal nő, jobb hozzáférést biztosítva a vízhez és tápanyagokhoz.

A tarlómaradványokat először két sávtisztítókerék takarítja el. Ezt követően a 250 kg nyomásig terhelhető műtrágyacsoroszlya a két ikersor közzé helyezi le a starterműtrágyát, az árkot pedig egy trapéz kialakítású henger zárja le. A trapézgyűrűk előtömörítik a magbarázdát is, eddig egyedülálló megoldásként.

A központi magtartályból a vetőelemekhez kerülő magvakat a két szinkronizált furatos tárcsával felváltva juttatja el a DeltaRow vetőelem két kettős tárcsás csoroszlyájához. A magok a közöttük középen elhelyezett mélységhatároló kerékkel szintben vezetett csoroszlyák által nyitott, előtömörített magágyba kerülnek ki. Az ikersorokat egy V-alakú nyomókerék zárja le.

A szinkronizált tárcsáknak csak minden második magot kell adagolniuk, átmérőjük ezért kisebb, kerületi sebességük alacsony. A szemenkénti adagoláshoz rendelkezésre álló idő elég hosszú ahhoz, hogy jelentősen javuljon a hosszirányú eloszlás, és kevesebb legyen a kettős vetés. Az Azurit kukorica, szójabab, napraforgó és repce nagypontosságú vetését teszi lehetővé 13-15 km/h közötti munkasebességgel.

Fendt e100 Vario: a teljesen elektromos üzemű gép

Az AGCO/Fendt a közelmúltban mutatta be a Fendt e100 Vario típusjelű, kizárólag akkumulátorról működtetett, villanymotoros meghajtású erőgépét. Az 50 kW teljesítményű traktor az első olyan, a gyakorlatban is alkalmazható elektromos üzemű erőgép, amely átlagos terhelés mellett akár egy teljes munkanapot is képes újratöltés nélkül végigdolgozni. A traktor áramforrása egy nagyteljesítményű, 650 V feszültségű és 100 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor. A munkagépek meghajtása céljából az akkumulátor – rövid ideig – 150 kW csúcsteljesítmény leadására is képes. Az akkumulátor feltöltése két módon is lehetséges: 400 V feszültségű és 22 kW teljesítményű egyenárammal, a CEE szabványos konnektorból, vagy a gyorstöltőről CCS Typ2 csatlakozón keresztül. Gyorstöltőről történő feltöltés esetében a lemerült akkumulátor 40 perc alatt 80%-os töltöttségi szintet érhet el. A villanymotoros hajtás a fékezési energia egy részét szintén az akkumulátor töltésére hasznosítja.

Az e100 Vario erőgéppel a már meglévő hagyományos üzemű és az elektromos hajtású munkagépek kötöttségek nélkül működtethetők. A traktor a munkagépek teljesítményigényét szabványos TLT-lehajtással, ill. a hidraulikus csatlakozóin keresztül látja el. Elöl és hátul AEF által elismert ISOBUS-csatlakozóval, valamint a munkagépek hajtására szolgáló, nagyteljesítményt átvivő villamos csatlakozóval is rendelkezik. A villamos hajtásrendszerrel fokozatmentes haladási sebesség valósítható meg, amelynél a vonóerő kifejtéshez és a TLT-hajtáshoz szükséges teljes nyomaték – már az álló helyzettől kezdve – rendelkezésre áll. Az elektromos hajtásrendszernek köszönhetően precíz és dinamikus szabályzás lehetséges, a gépkezelő biztonsága a védőszigetelés és a folyamatos elektronikus rendszerfelügyelet által biztosított. A traktor hatékonyságát egy teljesen új termomanagement alkalmazásával is növelték. Okostelefonon lekövethető a traktor energiamanagementje, ezen belül az akkumulátorinformációk. Az akkumulátorról üzemeltetett traktorral lehetőség kínálkozik a CO2-kibocsátás jelentős csökkentésére. Csökkennek a karbantartási idők és -költségek, mivel olajok és szűrők használatára, illetve számos hagyományos technológia elemre, üzemanyagra (pl. gázolaj, motorolaj, AdBlue adalék) már nincs szükség.

Az Agritechnica ezüstérmével is díjazott Fendt e100 Vario erőgép – a dízelüzemű traktorokkal összehasonlítva – jelentősen kevesebb karbantartást igényel, energiahatékony, csendes, és nem bocsát ki káros anyagokat. Teljesen mindegy, hogy az erőgép pl. istállóban, növényházban, fóliasátorban dolgozik vagy éjszakai, zajmentes kommunális munkát végez, az elektromos traktorkoncepció előnyei elvitathatatlanok.

Talajkímélésre „kihegyezve”: Güttler SuperMaxx® CULTI Edition

Tavasszal cél a talaj gyorsabb felmelegedése, minél jobb magágy készítése. A nyári-őszi tarlóhántással az ideális kelés érdekében a talajnedvességet kívánjuk megőrizni, illetve bedolgozzuk az alaposan felaprított szalmát. Mindezt megoldja az eke, a mélylazító vagy a tárcsás borona után a Güttler SuperMaxx® CULTI Edition 5 gerendelyes, klasszikus magágykészítő gépe, amelyet tavaly az Agritechnica kiállításon láthattunk először, 3, 5 vagy 6 m munkaszélességgel. Segédrugós, 45 x 12 mm rugóskapák vannak mind az öt gerendelyen.

Ezek 5-15 cm mélyen teljesen átmunkálják a talajt, vibrálva, jól megtörve a rögöket. Nagy áteresztő-képességet garantáló vonástávolságuk 13 cm. A pontos mélységtartásról és a talaj visszatömörítéséről a 45 cm átmérőjű, könnyű Synthetik Ultra műanyagból készült RollFix-prizmahengerek gondoskodnak. A hengerek terhelése a gép elejére kérhető támkerekekkel a talajnedvességtől függően 0-100% között változtatható. Ugyanezekkel a kerekekkel nemcsak a nedvesebb talaj átszellőztetése, hanem a mechanikus gyomirtás eredményessége, illetve a hígtrágya bedolgozása is befolyásolható. A hengerek elé, pneumatikus rendszerű aprómag szórva vető adapterrel – opció – köztesnövényeket nagy teljesítménnyel, pontosan és csekély gépkezelői odafigyeléssel lehet vetni. A hengersor előtt a Levelingboard simítja az apró barázdákat, míg mögötte egy rugósborona keveri, morzsalékosítja és egyengeti el a magágyat. Az egész évben bevethető gép a Güttler szerint a hasonló konstrukciókkal szemben kétszeres területteljesítményű, és egy hektárra feleannyi gázolajat igényel. Az árát igyekeztek alacsony szinten tartani, így megvásárlása gyorsan megtérülő befektetés.

Szerkesztőség