fbpx

IV. Országos Tritikálé Nap

Írta: Kalmár Nárcisz - 2018 július 18.

A Kruppa-Mag Kutató Kft., összefogásban a SZIE GAEK Tessedik Campus-szal, a szegedi Gabonakutatóval, a martonvásári MTA ATK Mezőgazdasági Intézettel és a Mezőmag Kft-vel 2018. május 24én közösen tartottak szakmai konferenciát Szarvason, melynek fókuszában a tritikálé takarmánycélú zöldhasznosítása állt. A rendezvényre több mint száz gazdálkodó érkezett.

Dr. Futó Zoltán dékán köszöntőjét követően a szakmaiság vette át a szerepet.

Takarmányként a tritikálé „többfunkciós” növény. Hozamában és táplálóértékében április végén, május elején kaszálva vetekszik a rozzsal, de tejesérésben is betakarítható növendékek részére, sőt a szemtermés is lehet jó árualap. Hozzá kell tenni, hogy kicsit „kényelmesebb” növényről van szó, mert lassabban öregszik, mint a rozs. A korai rozs utáni napokban betakarítva pedig csökkenthetjük az időjárásból adódó kockázatot, valamint melegebb időjárási körülmények között lehet fonnyasztani az alapanyagot a renden. A betakarítási ablak tehát nagyobbra nyitható − mondta Dr. Orosz Szilvia, aki a tritikálé szilázsként való hasznosításáról, a korai betakarítású tritikáléban mérhető emészthető rost szerepéről és a rozshoz való viszonyulásáról beszélt az állattenyésztő szemszögéből.

A népszerű Hungaro tritikálé atyja

A 2006-ban alakult Kruppa-Mag Kft., alapítója, ügyvezető tulajdonosa, egyben vezető kutatója Dr. Kruppa József bemutatta a kft-t, és beszélt fajtáinak szerepéről a hazai szilázs-előállításban. A 2005-ben állami elismerést kapott Hungaro durumrozs őszitritikálé-fajta étkezési és takarmányozási célra egyaránt alkalmas. Középmagas szárú, nagy zöldtömeget is (szalmát) adó fajta. Kalásza erősen viaszolt, éréskor erősen színesedő, a szálkák hosszúsága közepes. Ezerszemtömege: 3540 g. Szabadelvirágzású, öntermékenyülő, őszi fajta. Magas fehérjetartalma, kedvező aminosav-öszszetétele alapján kiváló abrak- és zöldtakarmány. Az első étkezési célra is bejelentett és minősített fajta.


A nap gyakorlatai bemutatójának házigazdáját, Gazsó Jánost (Mezőmag Kft.) kérdeztem, hogy milyen tapasztalata van a Kruppa-Mag Kft. Hungaro fajtájával.

A 30 éves Me A 30 éves Mezőmag Kft. 25 éve termel kalászos-vetőmagokat. A tritikálét 1998-ban vettük fel a palettánkra, és ahogy a termelői igény nőtt, úgy egyre több fajta vetőmagját állítottuk elő. Állandó kapcsolatot tartunk a nemesítőkkel, így találtunk rá 2007-ben a Hungaro fajtára, amelyet azóta is a legnagyobb területen termesztünk, sokszor 100 ha feletti vetőmagot állítunk elő belőle. A mai napig nagyon elégedettek vagyunk ezzel a fajtával, hasonlóan a termelőkkel. Amint lehet, szeretnénk üzemi méretekben is kipróbálni a Kruppa-Mag Kft. új, perspektivikus fajtáját is, amely a Dimenzió nevet kapja, étkezési és takarmányozási célra is egyaránt megfelel. Bízom benne, hogy a Hungaróhoz hasonlóan egy jó fajta kerül a Dimenzióval a köztermesztésbe – nyilatkozta Gazsó János.

Étkezési céllal Hungaro durumrozs néven kerül forgalomba, mivel főként a durumbúza- és rozsgenomot egyesíti, de az étkezési búzától is örökölt kedvező tulajdonságokat.

Télállósága, szárazságtűrése, bokrosodó- és gyomelnyomó képessége is kiváló. Termőképessége eléri a legjobb takarmány standard fajták szintjét, érésideje azokéval azonos. Várható hozama: 4-8 t/ha szemtermés vagy 20-40 t/ha zöldtermés (szilázs). Gabonalisztharmatra rezisztens, levélrozsda-fogékonysága kisebb a standard fajtáknál. A fuzáriummal szemben a búzáknál ellenállóbb.

A rendezvényen sikerült több olyan új eredményt bemutatni, melyeket a termelők hazaérkezve minden bizonnyal sikeresen tudnak beépíteni a mindennapi munkásságukba.

Felvételeink: https://agraragazat.hu/galeriak

Összeállította: Kalmár Nárcisz