Jellemről, ábrázatról és tőgyről is ismerik őket | Agrárágazat

Jellemről, ábrázatról és tőgyről is ismerik őket

Kiadvány, amelyben megjelent: 

Mondják, hogy az állattartás a mezőgazdaság rögösebb útja. Ennek igazságát a laikus is tüstént belátja, hiszen a jószág nem tart téli vagy aratás-vetés utáni pihenőszezont: ebben az ágazatban minden nap kora reggelén kelni kell, és csak este lehet letenni a munkát… Szappanos Ilona Tasson összesen vagy negyven kecskének viseli gondját, ráadásul azt sem titkolja, hogy nem szakítható valami fényes haszon a tejek, sajtok forgalmazásából. De akkor vajon miért csinálják…?

 

 

Április eleje van már, reggel kilenc is elmúlt már, mégis szokatlanul csípős a hideg, és a tetejébe még a szél is pengeéles rohamokkal vágtat a Duna-Tisza-köze síkságain. Tasson járok, ahol a település szélén Szappanos Ilona éppen nekikészülődik a 32 nőstény kecske fejéséhez. Amikor belépek a kertkapun, ziháló hangján hallom, pirosló arcán látom, hogy régóta munkában van – kérdezni sem kell, így is világos: korán kellett kelnie ahhoz, hogy 9-kor nekifoghasson a műveletnek.

 

Zsuzsi, Lili és Emma, meg a makrancos

– Zsilipelni kell a karámban, különben mind egyszerre jönnének – mondja Ilona, ahogyan megpróbálja egyes-kettesével kiterelni az ólban várakozó kecskéket. Az állatok egykedvű türelemmel, de annál feszültebb kíváncsisággal figyelik őt és engem, az idegent, akinek a nyakában fényképezőgép lóg, kezében jegyzetfüzet. Ám onnantól, hogy Ilona egy-egy állatot kiterel az ólból, már rutinosan tudják a dolgokat: a legtöbbjük szépen hajtja a fejét az etető- és fejőállványzat megfelelő kapujába.

 

 

A szerkezet kétségtelenül ügyes megoldás. A négylábúak egy deszkán kapaszkodnak fel a kétsoros rámpára, amelynek nyakfogó kapui egyrészt stabilan helyzetbe állítják őket a fejéshez. Ilona lentről, a rámpa aknaszerű talapzata felől illeszti a tőgyekre a fejőgépet, kettesével – a többit a gyengéd, ütemesen működő vákuum elvégzi az emberi kéz helyett. – Egy-egy állatra néhány perc elegendő. Ám előtte még fertőtlenítő kendővel tisztítom meg a tőgyeket, a fejés után pedig kézzel még ellenőrzöm: kiürültek-e a tőgyek. Ha ezt elmulasztják, és tej marad bennük, annak gyulladás, feszítő fájdalom lehet a vége, és az is előfordulhat, hogy elapad a tejszolgáltatás – vezet a fejés fogásaiba Ilona. Hozzáteszi: fejés után a tőgyeket ápoló és fertőtlenítő krémmel kezeli az állatok jóléte és egészsége érdekében.

Mindeközben az állatok nemcsak tejterhüktől szabadulnak meg, hanem feleszik az állványzat külső szélén elébük szórt takarmányt. Azt is megtudom, hogy az állványzatot és a fejőgépet is sajáterős beruházás keretében vásárolták: sem hitelt, sem pályázati támogatást nem igényeltek.

 

– A legtöbbjük jámbor, kedves állat – mondja másodpercekre megállva és folyamatosan pihegve Ilona, aki nemegyszer női neveken szólítja a négylábúakat. – Hogyne! Mindegyiknek van neve: Zsuzsi, Lili, Emma, de akár hiszi, akár nem, én már a tőgyükről is megismerem őket – lep meg az információval a gazdasszony. Azt sem titkolja persze, hogy azért nem mindegyik állat viselkedik kezesen. – Van köztük olyan, aki néha mintha direkt szemétkedne! – mosolyodik el némi szemöldökborzolással Ilona.

A Szappanos-gazdaságban így vannak ezzel: szeretik és megbecsülik ezt az állatot. Bár korábban tartottak bikákat is, de azok korántsem képviseltek olyan érzelmi kapcsolatot, mint ezek a kedves, érdeklődő, barátságos és sajátos magatartású kecskék. – Ezek nemcsak kíváncsiak, de nagyon okosak, sőt, leleményesek is. Néha nem is értem, hogyan képesek felmászni valamelyik ól tetejére. Mindenesetre a tekintetükön látni, hogy figyelnek – teszi hozzá Ilona.

 

 

A kecskék viselkedésének egy újabb jellemző vonása, hogy csak a saját gidáikat fogadják el. Erről magam is meggyőződhetek, amikor a még etetésre váró négylábúak közt zavartan, tanácstalanul kódorgó kicsinyekre leszek figyelmes. Próbálnak tőgyhöz jutni, odabújni valamelyik nőstényhez, de hiába: a nem anyai státuszú kecskék gyengéd, de határozott fejcsóválással „öklelik” arrébb az alig egy-két kilós, puha szűrű, bájos kis gidákat.

A Szappanos-gazdaságban egyébként jelenleg mintegy 40 magyar parlagi kecskét tartanak: ebből 8 egyéves példányt és 10 növendék kecskét. Korábban előfordult, hogy 100 fölé szaporodott a jószágmennyiség. – Ezek valahogy a szívünkhöz nőnek, nem úgy, mint a bikák. De be kell látnunk, hogy a száz az nagyon sok: annyival nem bírunk úgy, hogy magunk csinálunk mindent. Viszont egyiktől sem tudnánk már úgy megválni, hogy levágjuk vagy eladjuk. A fogyást nem pótoltuk, de ezektől nem akarunk megválni… – mondja Ilona. Már a kezdetek is az állatokhoz fűződő rokonszenv jegyében indult 13 éve, amikor egy ismerős gazdától 2 kisgidát vásároltak.

 

Ismerni ezt a munkát

A kecskéről világszerte azt tartják, hogy egyetlen más állat sem termel ilyen sokféle és sokféleképp használható terméket olyan csekély ráfordítással. Például a teste tömegéhez viszonyított tejtermelése a tejelőállatok közt kiemelkedő (egy tehén évente átlag a testtömegének 5-6-szorosát hozza, a kecske évi tejhozama a testtömegének bő 10-szerese is lehet). De akkor egyáltalán miért merül fel az a lehetőség, hogy esetleg megválna tőle egy magyar őstermelő? – A kecsketartás a mi szintünkön egyelőre nem hoz olyan nagy hasznot, amiért megérné ennyi időt, energiát és pénzt beleölni. A kecske érzékeny a betegségekre, ezért sokat kell vele törődni, óvni, évente kétszer féregteleníteni, gondosan takarmányozni, és sorolhatnám… A mieinknek mi állítjuk elő a takarmány jó részét, s kapnak is finom gabonát, lucernát, borsót, tritikálét, zabot, silókukoricát, szinte vigyázni kell, nehogy túlzabálják magukat etetéskor. Azért is adok nekik egyszerre csak keveset, úgyis kétszer hajtom őket fejéshez – fejti ki Ilona, hozzátéve: az ásvány- és vitamintápanyag-utánpótlás érdekében az állatok természetesen nyalósót is kapnak, és a vízbe néha egy kis almaecetet, amit kifejezetten szeretnek.

Ugyanakkor a tejből való sajtkészítés nem nagy üzlet. – Nagyon sok a szigorú előírás. Korábban még azt sem engedték, hogy rajtam, az őstermelőn kívül más vigye ki a piacra a házi kecskesajtunkat. Pedig, aki csak kicsit is ismeri ezt a munkát, hogyan várhatná, hogy odaérjünk egy kora hajnali vásárba, ha mellette még az állatot is gondozni kell…? Mi pedig mindent állatorvossal, szakmai tanácsadókkal konzultáltunk, hogy minden rendben és előírásosan menjen – mutat az ebben az ágazatban is meglévő ellentmondásokra Szappanos Ilona.

 

 

Aki pedig már evett igazi, őstermelői kecskesajtot, az tudja, mi a különbség a bolti tömegáru és az efféle egészséges, kiadós és rendkívül ízletes csemege között. Mégis meglepő, hogy – amint Ilona elárulja – sok vevő így is sokallja érte a 3500 forintos kilónkénti árat. – A kecske nagyon változékony „hangulatú” tejelő: érzékeny az időjárásra, a az abrak minőségére és változatosságára, szóval, sok mindenre. Nálam már volt, hogy egy állatka 3 litert adott egy nap, de normálisan azért általában bő 1 liter körül van a napi adag – átlagol Ilona. Ugyanakkor egy kiló sajthoz 15 liter tej kell, vagyis a 32 tejelőkecske egy napi fejéséből durván 2-3 kilónyit lehet készíteni.

– Mi pedig készítünk fokhagymás, kapros, szárított-zöldfűszeres és vöröshagymás sajtot is, amik nagyon finomak és népszerűek, csak hát mivel mindent magunk csinálunk, sokszor nagyobb vásárokba a térségen kívül nem jutunk el – mondja a gazdasszony.

 

Élmény és egészség a „szegény ember tehenétől”

A kecsketartók évezredek óta tudják, hogy az állat – amint azt gazdaportrénk gazdasszony is említette – kifejezett élmény: a kedves, érdekes és sajátos négylábú a gazdaság életének színesítője.

 

 

Emellett rendkívül nagy hozzájárulással van az egészséges emberi táplálkozáshoz. Zsírszövetei a hasüregben és a vesék körül koncentrálódik, így a húsa nem faggyús, könnyen emészthető, kiváló diétás étel, ugyanakkor a tápértéke magas. A kecsketej úgyszintén rendkívül értékes: magas ásványianyag- és vitamintartalma mellett tejzsírja sokkal kiválóan (a tehéntejnél sokkal hatékonyabban) emészthető, sőt: ezt a tejet a tejallergiások legtöbbje is ihatja. Mi több: nem-fehérjeallergiás kisbabák számára is nagyszerű táplálék a kecsketej, azoknak is, akik a tehéntejet nem bírják.

Az őshonos fajta genetikai képességeinek megőrzése, eredeti genetikai varianciájának, szilárd szervezetének és nagy ellenálló képességének megtartása. Elsősorban génmegőrzés céljából tartjuk fenn, de célként szerepel a tejtermelés, és a szaporaság javítása, extenzív tartási-takarmányozási feltételeknek megfelelő típus kialakítása, folyamatos javítása, a különböző változatok fenntartása. Tincses változatának elsősorban ártéri területek, gátak legeltetésénél lehet gazdasági jelentősége, mivel hosszú szőrzete megvédi a vérszívó rovaroktól.

 

Folklór, tragédia, végítélet

A Szappanos-farm egyébként folklór-turisztikai pontnak is számít: a vendégeknek szállást, ellátást biztosítanak, akik nemcsak a házi készítésű kecskesajtokat kóstolhatják meg, de készítésükbe is bepillanthatnak, részt vehetnek falusi disznóvágáson és pecsenyekóstoláson, vagy akár vadászaton, traktorozáson is. A falu egyik kútjából egyébként gyógyhatású ásványvíz folyik.

Nem mondhatni, hogy az európai zsidó-keresztény igazán méltányosan bánna a kecskével. Bár a név nyelvi eredete pozitív, amennyiben kedveskedő állathívogató szóból keletkezhetett, az állatot leggyakrabban a bűnnel, a csábítással, a Sátán alakjával rokonítják. A középkorban az ördögöt gyakran ábrázolták a kecske testi jegyeivel (szarv, szakáll, villa alakú farok, keresztmetszésű írisz). Ennek inkább az egyházi bigottság, nem pedig a kecskefaj viselkedési jegyei adhattak alapot, miután az egyházi kereszténység megpróbálta elnyomni, tagadni pogány gyökereit, forrásait (a kecske alakja egybevethető például a jellemzően félig kecsketestű emberként ábrázolt Pán vagy Dionüszosz kultuszával). A Bibliában, az Újszövetségben Jézus is – egyik utolsó, a végítéletről szóló tanításában – negatív előjelű szimbólumként említi a kecskét a juhokkal szemben („Amikor az Emberfia eljön… különválasztja egymástól az embereket, mint ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat a jobbjára fogja állítani, a kecskéket pedig a baljára” – ami negatív megjelölésre utal. Máté 25:31–33 és Máté 25:41–43).

Pozitív emlékezete van viszont a kecskének a hellenisztikus-klasszikus művészettörténetben, amelyben a kecske Dionüszosz istennek a szent állata. Dionüszosz a lelkesedés, az isteni elragadtatás és a spirituális extázis (és csak árnyoldalképpen a bor, a részegség, az alantas delírium) istene, akinek tiszteletére a tavasz derekán dalokat, történeteket adtak elő a szereplők, akik kecskebőrbe öltöztek. Innen ered az irodalmi műfaj – azóta szélesre tágult értelmű – elnevezése: a görög ’tragosz’ szó magyarul ’kecskebak’-ot jelent, az ’ódé’ pedig ’éneket’ – így alakult ki a tragédia szavunk.

 

Kohout Zoltán

Kapcsolódó cikkek