A kalászos gabonák levélbetegségei

A kalászos gabonák meghatározó szereppel bírnak a magyar mezőgazdaságban. A megfelelő minőségű és mennyiségű termést csak egészséges lombozattal lehet megtermelni. A kalászosoknak sokféle levélbetegségét ismerjük, ezek eltérő mértékben, de alapvetően a fotoszintetizáló levélfelület csökkenésével okoznak terméskiesést, minőségromlást. Egy részük a kalászon is megjelenik. Az egyes kórokozók eltérő időjárási optimummal rendelkeznek, így hűvösebb és melegebb években más-más kórokozó dominál. Az ellenük való sikeres védekezés alapja biológiájuk és tüneteik pontos ismerete.


1. kép. Lisztharmatbevonat a növényen

Gabonalisztharmat

A lisztharmat a kalászosok közül főként a búzát és az árpát támadja meg, kórokozójának az egyes gabonafélékre specializált változatai alakultak ki (a búzát és a tritikálét a Blumeria graminis f. sp. tritici, az árpát pedig a Blumeria graminis f. sp. hordei károsítja). A betegség kialakulásának következményeként a növények senyvednek, 5-25%-os hozamcsökkenés lép fel. Árpán elsősorban a korai, búzán a kései fertőzés (a zászlós levél és a kalász megbetegedése) okoz komolyabb károkat. Biotróf faj, a kalászosok föld feletti részeit károsítja. Őszi búzán az első tünetek már ősszel megjelennek fehéres pamacsszerű micéliumtelepek, penészbevonat formájában (1. kép). A micéliumszövetbe ágyazódva kialakulnak a fekete pontszerű ivaros alakok, a kazmotéciumok. Enyhe teleken micéliummal telel át a leveleken, hidegebbeken kazmotéciumokkal a növényi maradványokon. Tavasszal az ivartalan alakjával, konídiumokkal terjed a növényen alulról felfelé, fehér, idősebb korban drapp lisztharmatbevonatot képezve a növény felületén, a kalászon (2. kép). A lisztharmatbevonat alatt a levelek sárgulnak, barnulnak és elhalnak. Árpán a tünetek eltérőek lehetnek. A lisztharmatbevonat igen vékony, nehezen észrevehető halványszürke


2. kép Lisztharmat a leveleken és a kalászon

színű. Egyes őszi árpa fajtákon a fertőzést követően a leveleken micélium nélkül, apró barna nekrózisok alakulnak ki, a növény szövetelhalással reagál a fertőzésre, megelőzni kívánva annak további terjedését (túlérzékenységi, hiperszenzitív reakció) (3. kép). A fertőzésnek kedvez a korai vetés, a hosszú, meleg ősz. Tavasszal pedig a párás, meleg március-április, a sűrű, laza szövetű állomány, az egyoldalú N-műtrágyázás eredményezi a betegség gyors terjedését. A közvetlen csapadék gátolja a konídiumok csírázását, a kórokozó hőmérsékleti optimuma 20-22°C.

3. kép Hiperszenzitív reakció a lisztharmatfertőzés következtében árpa levelén

Foltbetegségek

Kalászos gabonaféléken foltbetegséget több kórokozó is okozhat, ezek közös tulajdonsága, hogy nekrotrófok, azaz a levélzet elpusztítása után a halott növényi szövetben szaporodnak. A növényzet pusztulása tehát nem gátolja, hanem segíti ezeknek a kórokozóknak a terjedését.

Szeptóriás levélfoltosság és pelyvabarnulás

A szeptóriás levélfoltosságot (4. kép) a Mycosphaerella graminicola (ivartalan, piknídiumos alakja Septoria tritici), a szeptóriás pelyvabarnulást (5. kép) a Phaeosphaeria nodorum (ivartalan, piknídiumos alakja Septoria nodorum) okozza főleg búzán, a később érő fajtákon. Hazánkban csak csapadékos években jelentős a kártétele. Alulról felfelé terjed a betegség, kezdetben tavasszal a levélhónaljban, majd a levéllemezen klorotikus, barnuló, elhaló foltok jelennek meg, melyek eleinte keskenyek, majd összeolvadnak. A foltokban barnásfekete pontszerű képletek, piknídiumok jelennek meg, melyek segítik a betegség azonosítását (6. kép). Ha a betegséget sikerül a 3. levélemelet alatt tartani, akkor a kár nem haladja meg a 10%-ot, azonban ha eléri a zászlós levelet, valamint megjelenik a kalászon, a termésveszteség már 35 ill. 45%-os is lehet. A pelyvabarnulást okozó kórokozó a pelyvák foltosságát idézi elő (7. kép), a beteg szemek kicsik, ráncosak, sötét színűek. A fertőzött szemekből torz csíranövények kelnek ki. A kórokozó a vetőmagban, az árvakeléseken és a fertőzött növényi maradványokon telel át.

4. kép Szeptóriás levélfoltosság

5. kép Phaeosphaeria nodorum okozta levélfoltosság

6. kép Piknídiumok a szeptóriás foltban

7. kép Szeptóriás pelyvabarnulás

Pirenofórás, kohliobóluszos levélfoltosságok

A kalászosok pirenofórás, kohliobóluszos (korábban helmintosporózisként ismert) betegségeit több kórokozó is okozhatja. Főleg hűvös, csapadékos tavaszi időjárás esetén eredményeznek komolyabb károkat: csíranövénypusztulást, hiányos kelést, vontatott fejlődést, a szemek méretének csökkenésével termésveszteséget. Árpán általában jelentősebb a kár: hálózatos levélfoltosságot (8. kép), tavaszi árpán meleg, csapadékos körülmények között akár 70%-os termésveszteséget okoz a Pyrenophora teres (ivartalan alak Dreschlera teres), levélcsíkosságot (9. kép), 5-10%-os termésveszteséget Pyrenophora graminea (ivartalan alak Dreschlera graminea), sötétbarna levélfoltosságot (10. kép), 15%-os termésveszteséget, ősszel állományritkulást, szártő barnulást, rothadást okoz a Cochliobolus sativus (ivartalan alakja Bipolaris sorokiniana). Búzán legjelentősebb a Pyrenophora tritici-repentis (ivartalan alak Dreschlera tritici-repentis) okozta fahéjbarna foltosság (11. kép), mely konídiumokkal rendkívül gyorsan képes szaporodni, pár nap leforgása alatt robbanásszerűen fellépni az egész táblán, ami akár 25-30%-os terméskiesést is eredményezhet. Zabon okoz barnafoltosságot, 20%-os terméscsökkenést a Pyrenophora chaetomioides (ivartalan alak Dreschlera avenae). A kórokozók a fertőzött növényi maradványokon, gyakran vetőmagban telelnek. A fertőzés a vetőmagból micéliummal indulhat, illetve az ivaros alakkal, aszokspórákkal, mely bokrosodáskor az alsó levelek fonákán tapad meg és itt indítja el a fertőzést. Vegetációban a betegség gyorsan elterjed a konídiumokkal.

8. kép Hálózatos levélfoltosság


9. kép Levélcsíkosság

10. kép Sötétbarna levélfoltosság

11. kép Fahéjbarna foltosság


12. kép Rinhospóriumos levélfoltosság

13. kép Ramuláriás betegség

14. kép Ramulária okozta levélfoltok


15. kép Feketerozsda


16. kép Levélrozsda


17. kép Sárgarozsda


18. kép A sárgarozsda telepei

Rinhospóriumos levélfoltosság, ramuláriás betegség

Főként árpán okoz problémát a Rinchosporium secalis (rinhospóriumos levélfoltosság 12. kép), valamint a Ramularia collo-cygni (ramuláriás betegség 13. kép). Míg a rinhospóriumos levélfoltosság Magyarországon csak szórványosan jelenik meg, a ramulária az elmúlt évtizedben már súlyosabb károkat is (akár 1025%-os termésveszteséget) eredményezett. A rinhospórium esetében a levélfoltok kivilágosodó közepűek, homokszínűek, barna-lilásbarna szegéllyel rendelkeznek, jellegzetes csónak alakúak. A levelek csúcs felől száradnak. A ramuláriás betegség tüneteket okoz a leveleken (pontszerű, vörösesbarna foltok klorotikus udvarral 14. kép, fonákon fehér csomószerű konídiumok), melyek gyorsan elsárgulnak, valamint a toklászon és a szálkákon is megjelennek (főként nedves időben a konídiumtartók fehér csomókban). A rinhospóriumnak kedvez a magas (90%-os) páratartalom, a 18-20°C-os hőmérséklet, a korai vetés. A ramulária terjedésének az a kedvező, ha a májusi-júniusi csapadékos időt napos, száraz napok követik.

Rozsdák

A rozsdagombák jellemzően a vegetáció folyamán később, késő tavasszal, nyár elején jelennek meg a gabonatáblákon, jellegzetes rozsdatelepeket hozva létre a növény föld feletti részein. Járványos években egész vidékeket, országokat képesek megfertőzni. Már mérsékelt fertőzés esetén akár 15-30%-os lehet a terméskiesés. A kárt az asszimilációs felület csökkentésén túl a légzés, párologtatás fokozásával okozzák. A fekete-rozsdával (Puccinia graminis) való erős fertőzöttség esetén a légzés 200%-osra nő, így az állomány csupán ocsút terem.

 

Fekete és barna telepei jellemzően a száron és a levélhüvelyen jelennek meg (15. kép), de a levélen és a kalászon is találkozhatunk velük. A kórokozó meleg- (25-26°C) és páraigényes, spórái az április végi, május eleji déli meleg szelekkel érkeznek hozzánk. A hazai termesztésben levő búzafajták a feketerozsda legtöbb rassza ellen rezisztensek, így ennek a betegségnek a fellépésre csak akkor kell számítanunk, ha a hazai fajták rezisztenciáját áttörő Ug-99-es rassz is elterjed Magyarországon. A levél-rozsda (Puccinia recondita, mely búzán vöröses (16. kép), rozson barnás telepeket képez), őszi vetéseken, ill. árvakelésen már ősszel megjelenhet, viszont -5°C alatt nem képes áttelelni, így komoly fellépésére a tavaszi-nyár eleji déli szelekkel érkező fertőző anyag következtében kell számítanunk. Hőmérsékleti optimuma 15-22°C. Korai, intenzív fertőzés esetén a szemek töppedtek, aprók lesznek, a termés mennyisége (-30-40%) és minősége csökken. A sárgarozsda (17. kép) (Puccinia striiformis) hazánkban csak egyes évjáratokban okoz számottevő károkat. Búza mellett kisebb mértékben az árpán, rozson, zabon is megjelenik. Járványos megjelenésének feltétele a fogékony fajta, a nagy mennyiségű fertőző anyag, valamint a gomba számára kedvező környezeti körülmények.

 

A sárgarozsda alacsonyabb hőmérsékleti igényű rozsdagomba faj, leggyorsabban 10-15°C között terjed, különösen ha párás, nedves az időjárás (elég 4-6 óra harmatborítottság is a csíratömlő növénybe hatolásához). Hazánkban csak enyhe teleken tud uredoalakkal fennmaradni az árvakeléseken, -5°C alatt elpusztul. Vegetációban 8 nap alatt létrejön egy új nemzedéke, ezzel biztosítja a terjedéséhez szükséges nagy mennyiségű fertőző anyagot. A sárgarozsda tünetei leghamarabb a bokrosodáskor, de jellemzően a szárbaindulástól jelennek meg, kezdetben a levél csúcsán, elszórtan sárga, kerek telepek formájában (18. kép). A vegetáció előrehaladtával a levélerek között tűnnek fel a narancssárga-sárga uredotelepek, varrógép öltésekhez hasonló szabályossággal sorba rendezve. A rozsda megjelenhet a levelek fonákán, a levélhüvelyen, a száron és a kalászon is. A fertőzött szemek vörösessé válnak a rozsdatelepek következtében, úgynevezett „paprikás búza” tünetet okozva. A fejlődés előrehaladtával barnás-fekete teleutotelepek is megjelennek. A betegség 0,5-2 m sugarú gócokban jelenik meg a táblán belül, így nagy szükség van a tábla alapos bejárására, hogy észrevegyük a betegség fellépését. A rozsdatelepek felhasadásával nagy tömegű, fertőző spóra kerül a levegőbe, ezzel terjed szét robbanásszerűen 7-8 nap alatt a betegség a táblában.

Árpán a sárga- és feketerozsdán kívül megjelenik még a törperozsda (Puccinia hordei), mely korai fertőzés esetén jelentős károkat okozhat. Rendszeresen fertőzi a zabot a koronás rozsda (Puccinia coronata), de súlyos károkat ritkán okoz.

A védekezés irányelvei

A kalászos gabonák levélbetegségei ellen való védekezés a fajta megválasztásánál kezdődik. A fajták között jelentős fogékonyságbeli különbségek vannak (pl. lisztharmat). Különösen a rozsdabetegség ellen vannak rezisztens vagy kiválóan ellenálló hazai fajták. Fontos tényező a betegségek fellépésének redukálásában a megfelelő vetésváltás, a talajművelés (tarlóápolás, árvakelés irtása, a nagytömegű fertőzött növényi maradványok (szár-, szalma-, gyökérmaradványok) aláforgatása, lebontásának segítése), a megfelelő időpontban történő vetés, a fémzárolt, egészséges, szisztemikus szerekkel csávázott vetőmag, a megfelelő, kiegyensúlyozott tápanyag-utánpótlás.

A levélbetegségek elleni kémiai állománykezeléskor általában a betegségtől függetlenül ugyanabból a hatóanyagcsoportból választunk széles hatásspektrumú fungicid hatóanyagokat. Leghatékonyabbak a strobilurinok illetve az azol származékok, ezek kombinációi. Így a hatóanyagválasztás helyett sokkal inkább a betegség időben való felismerése és a kezelés időpontjának megválasztása, annak megfelelő minőségben való elvégzése a sikeres védekezés feltétele. A legjobb hatékonyságot akkor érhetjük el, ha megelőző jelleggel, a várható fertőzés előtt 1-2 nappal van az beavatkozás. Ehhez az időjárási körülmények nyomonkövetése és a táblák rendszeres vizsgálata szükséges.

Az őszi kalászosokat csak kivételes esetben részesítjük növényvédőszeres kezelésben az ősz folyamán.

Ilyen kivétel lehet, ha nagymértékű sötétbarna vagy szeptóriás levélfoltosságot észlelünk, egyes években előfordulhat a sárga- vagy a vörösrozsda őszi megjelenése, ami védekezést tehet szükségessé.

Általánosságban az első védekezésre csak tavasszal kerül sor, mely korábban a zászlóslevél kiterülésére volt időzítve (lisztharmat, levélfoltosságok és rozsda ellen). Csapadékos téli-tavaszi időjárású években azonban egyre gyakrabban szükséges már a szárbainduláskor, két nóduszos állapotban a gombaölőszerek kijuttatása, a gyomirtással egy menetben. Ekkor a levélbetegségek közül leggyakrabban őszi búzában a fahéjbarna és a szeptóriás levélfoltosság, árpában pedig a hálózatos levélfoltosság jelenik meg olyan mértékben, ami indokolttá teszi a fungicidek alkalmazását. Ha ezt elmulasztjuk, később már jelentősen kisebb hatékonysággal tudunk csak beavatkozni.

Ezt követően a zászlóslevél kiterülésekor, kalászhányás kezdetén válhat szükségessé a gombaölők másodszori kijuttatása a szeptóriás pelyvabarnulás, a lisztharmat, valamint a sárga- és a vörösrozsda ellen. Nagy fertőzési nyomás esetén akár előrébb is hozhatjuk a kezelés időpontját.

A harmadik, célzottan kalászfuzáriózis ellen történő állományvédelem a virágzás kezdetén a levélbetegségek kórokozói ellen is hat.

A kalászos gabonafélék levélbetegségei ellen akkor fogunk tudni hatékonyan védekezni, ha rendszeresen határszemlét tartunk, az időjárási körülmények alapján előrejelezzük, majd időben felfedezzük és felismerjük a betegségeket, és nem programszerűen, hanem a szükségnek megfelelően végezzük az állománykezeléseket.

Dávid Orsolya

Tartalom közti banner a cikk végére
no