Kertészkedés vegyszerek nélkül, fókuszban a megfelelő növénytársítás | Agrárágazat

Kertészkedés vegyszerek nélkül, fókuszban a megfelelő növénytársítás

Kiadvány, amelyben megjelent: 

A növénytársítás lényege az olyan elrendezés, amelyikben valamennyi növény mind a tápanyagfelvétel, mind a tér- és tenyészidőigény, mind a kellő időpontban való betakaríthatóság szempontjából a neki megfelelő szomszédságba kerül, és hasznos társai lesznek a szomszédos növénykultúrának. Egyetlen ökológiai szemléletű gazda sem hagyhatja figyelmen kívül a növények társíthatóságát.

 

A megfelelő növénytársítás nem új találmány

Az ökológiai szemléletű növénytermesztésben nincsenek igazán új elvek. Akik ilyen szellemben gazdálkodnak, azok nem tesznek mást, mint rábízzák magukat az elődeink jól bevált, olykor több száz évre visszanyúló megfigyeléseire, termesztési tapasztalataira. Őseink kertjeiben a biológiai szemléletű kertművelés alapjait már ösztönösen ismerték, tudták, hogy mit mi mellé és mi után lehet vetni, vetésforgót használtak, nem dobtak ki semmit, volt komposzt, szerves trágya, vegyes kultúrák, és a természetes növényvédelem is működött. A fentiek közül, most a növénytársításokra fókuszálunk. Az alábbiakban röviden megismerkedünk ennek az alapelveivel. A lényeget néhány mondatba sűrítve a következőket mondhatjuk: egymáshoz illő növények csoportba ültetésével olyan növényközösségek hozhatók létre, amelyek segítik, védik, támogatják egymást. A kártevők, kórokozók távoltartásán túl odacsalogatják a hasznos, beporzó rovarokat. Más fajok összegyűjtik, ezáltal megkönnyítik a növekedéshez szükséges tápanyagok felvételét.

 

A növénytársítás hatásai

A különböző növények döntően háromféle módon viszonyulhatnak egymáshoz. Régről származó megfigyelés, hogy egyes növények mások társaságában szépen fejlődnek, míg vannak olyanok, melyek nem viselik el egymást és csak sínylődnek. Akadnak olyan párosítások is, amelyek nem ösztönzik és nem is gátolják egymást a fejlődésben, vagyis semleges a hatás. Azt a jelenséget, hogy az egy időben egymás mellett termesztett növények is hatással vannak egymás fejlődésére szomszédhatásnak nevezzük. A növények közötti kölcsönhatás számos területen megnyilvánul. Nézzünk meg ezek közül néhányat!

 

Növényvédelem

Már az elején szükséges leszögezni, korántsem arról van szó, hogy elültetünk egymás mellé két különböző növényt, és azzal elintézett a növényvédelem. Még a legkedvezőbb növénytársítás sem biztosít 100%-os védelmet, hiszen ezzel a módszerrel csak annyi lehet a célunk, hogy a kártevők ne szaporodjanak el mértéktelenül, illetve az általuk okozott kár még elfogadható mértékű legyen. Minden növénynek megvan a maga meghatározott, ható- és illatanyaga, amelyek időnként számunkra is érzékelhetőek. A rovarokat ezek az illatanyagok tájékoztatják, így keresik azokat a növényeket, amelyek a tojások lerakására vagy táplálkozásra alkalmasak. Így válnak tehát számunkra kártékonnyá. Ha azonban kultúráink szomszédságában egészen más illatú és attól eltérő anyagokat kiválasztó növények vannak, akkor ezek a rovart megtévesztik. Az itt keveredő illatkombináció eltereli őket, és további keresésre kényszerülnek.

 

 

Éltető együttműködés

A termesztett növények között csak akkor alakulhat ki hatékony együttműködés, ha olyanok kerülnek egymás mellé, amelyek segítik egymás fejlődését. Ma már számos megbízható adatbázis áll a gazdák rendelkezésére arról, hogy melyik növényt mivel tanácsos és mivel nem szabad társítani. Egy példa: a kapor igen jól elősegíti a kelést, főként a sárgarépáét. A kelés nem lesz hiányos, a kártevők elkerülik az állományt, később pedig a kapor nagyszerű enyhe árnyékot ad. Bármilyen rákövetkező kultúra mellett is megtartható, így a gazdának mindig rendelkezésére áll zöld kaporlevél, -virág, -szár és -mag. A kapor bármilyen társításban bevált, mint megbízható, egészségvédő szomszédnövény.

 

Tápanyagutánpótlás

Az egyes növények föld feletti részeinek a másik növényre gyakorolt közismert hatásán kívül a gyökérzónában érvényesülő hatások is igen fontosak, mert különbözőképpen hasznosítják a talaj tápanyagkészletét, más-más talajbaktériummal működnek közre, tehát a fajok soronkénti váltakozása elősegíti a talajélet egészséges egyensúlyát is. A növények után a talajban maradó gyökérrészek és a sajátos baktériumtársulások (pillangós virágúakkal, borsó, paszuly) hozzájárulnak a következő termesztett növénynek táplálékellátásához.

 

Ízfokozás:

A fűszer- és gyógynövények a társkultúrában elősegítik egymás jó egészségi állapotát és termőképességét, erőteljes fejlődését. Ezek a tulajdonságokat a kertművelésben is lehet hasznosítani, ha a növényeknek megfelelő termőhelyet és növényi szomszédságot alakítunk ki.

 

 

Ösztönző és gátló növényi kapcsolatok

Szintén nem új keletű megfigyelés, hogy a növényfajok többsége korántsem „közömbös egymás iránt”, rokon- és ellenszenvek bonyolult hálózata létezik közöttük. Természetesen ezek nem érzelmi szinten, hanem biokémiai-élettani okokból, többnyire az anyagcseretermékeken keresztül valósulnak meg. „A” növény kiválóan előkészíti a talajt a „B” növény számára, „C” elriasztja a „D” kártevőjét, míg az „E” mellett az „F” alig fejlődik, nem virágzik, nem hoz termést. A kedvező és kedvezőtlen szomszédnövények ismerete a növényhigiénia szempontjából is nagyon fontos. Aki ezeket az összefüggéseket ismeri és helyesen alkalmazza, az jelentősen hozzájárul a várható eredményhez. A vegyes kultúrában termesztett növények jól fejlődnek, és ennek folytán betegségekkel és kártevőkkel szemben is ellenállóbbak, mivel kialakul a természetes biológiai egyensúly.

A kert kialakítása során körültekintően kell megválasztanunk egyes növények helyét, mivel a növények egy része egymásra előnyösek, hátrányosak vagy közömbösek lehetnek. A különböző növényeket olyan társításban kell elrendezni, hogy mindegyik pozitív hatást gyakoroljon a vele szomszédos egyedekre. Az növények közül egyes fajták a föld feletti részeinken keresztül (például az illatanyaguk segítségével), míg mások a gyökérzónában érvényesülő hatásokat gyakorolnak szomszédjaikra. Azok a növények társíthatóak, melyek különbözőképpen hasznosítják a talaj tápanyagkészletét, más-más talajbaktériummal működnek közre, valamint betegségeik, kártevőik is eltérőek.

Ahogy azt már korábban említettük, bőséges szakirodalom foglalkozik ma már a növénytársítás témakörével. Ezért „végtelennek” tűnő táblázatok közreadása helyett, csupán néhány példával igyekszünk betekintést adni, ebbe az érdekes világba.

 

  • A sárgarépát és a különböző káposztaféléket neveljük együtt a zsályával, hogy az elűzze a kártevőket.
  • Ha a sárgarépát és a póréhagymát (vagy bármelyik hagymafélét) a veteményesben egymás mellé ültetjük, a páros számos kártevőt tántorít majd el a rágcsálástól. A póréhagyma űzi a répát károsító legyeket, míg a répa a hagymalegyet és molyokat riasztja el.
  • Ha sarkantyúkát (Tropaeolum majus) ültetünk a káposztaágyás köré, az mágnesként magához vonzza a káposztalevélen falatozó hernyókat.
  • A hüvelyesek családjába tartozó növények (borsó, bab) a talaj tápanyagtartalmát javítják azzal, hogy gyökérgümőikben összegyűjtik nitrogént.
  • Cickafarkot (Achillea collina) ültetve növelhetjük a társnövények életerélyét, mivel a cickafark összegyűjti a foszfort, kalciumot, szilíciumot, amelyek a növényi részek fejlődéséhez nélkülözhetetlenek, ezen kívül a mutatós virágaival hasznos rovarok tömkelegét vonzza a virágoskertbe.
  • A borágó (Borago officinalis) elsősorban gyógynövényként ismert, ám a biokertben más haszna is van. Mégpedig az, hogy szőrös levelei miatt elkerülik a csigák. A dolgunk csak annyi, hogy körbeültetjük vele azokat a fajokat, amelyeket előnyben részesítenek étkezéseikkor ezek a puhatestű állatok.
  • A fokhagyma (Allium sativum) riasztja az egereket, a fonálférgeket. A többi hagymafajjal együtt ez is használható növénytársításban a szürkepenész ellen.
  • A nálunk egynyáriként tartott, mérgező magvú ricinust (Ricinus communis) a házilegyek elkerülik, ezért a komposzttároló, vagy a háziállatok óljainak környékén lehet segítségünkre a légyűzésben.

 

Az eredményesebb gazdálkodást segítő praktikák

Az ökológiai szemléletű kertművelést, mint komplex egységet jó közelítéssel három nagy alrendszerre lehet osztani:

  1. a talajra,
  2. a külső tényezőkre, ami lehet élő és élettelen;
  3. és magára a termesztett növényre, növényekre.

Mind a három önmagában is bonyolult összetett rendszer, melyek ráadásul kölcsönösen hatnak egymásra. A teljes rendszer csak akkor működhet eredményesen, ha minden alrendszer önmagában is jól teljesít. sikeres végeredmény, mindegyiknek szüksége van a másikra, csak együtt alkotnak egy egészet.

Az ökológiai kertművelés alappillérei:

  1. a talaj,
  2. a növénytársítás,
  3. a biológiai növényvédelem.

A fentiekből kiderül, hogy a megfelelő növénytársítás önmagában és komplexitásában is fontos szerepet tölt be az ökológiai szemléletű kertművelésben. A korábbiakból láthattuk, hogy a talajra (tápanyag utánpótlásra) éppen úgy hatással van, mint amilyen fontos szerep jut neki a növényvédelemben is. A kertészeti vegyes kultúrában a talaj egészsége és a növények jólléte, a termés fokozása, a betegségek megelőzése érdekében a legeredményesebben alkalmazható praktikák a vetésváltások és a növénytársítások. A vetésváltás tervezésekor a növények egymásutániságát, a növények tudatos társításakor pedig az egymásmellettiségüket szükséges szem előtt tartani. A különböző növényfajok céltudatos társítása céljából a szokásos monokultúrás ágyások rendszeréről a soronkénti elrendezésre kell áttérni. Így a növényeket nem ágyásokba, hanem soronként rendezzük el, mégpedig pontosan megszabott sortávolságokba oly módon, hogy a társított növények igényeinek megfelelően kerüljenek egymás mellé. Fontos tudni, hogy a társítandó növények önvédő hatása akkor a legjobb, ha már a kezdetektől fogva együtt fejlődnek, azaz együtt ültettük/vetettük őket. A növénytársításkor érdemes úgy elhelyezni a növényeket, hogy azok termései, hasznos növényi részei egész évben betakaríthatóak legyenek. Ezáltal, a jól megtervezett kertünkben, a termést kora tavasztól késő őszig folyamatosan szüretelhetjük, az év során többször vethetünk, és palántázhatunk. A növénytársítás lényege az olyan elrendezés, amelyben valamennyi növény mind a tápanyagfelvétel, mind a tér- és tenyészidőigény, mind a kellő időpontban való betakaríthatóság szempontjából a neki megfelelő szomszédságba kerül, és hasznos társai lesznek a szomszédos növénykultúrának. 

Az évelő növények ültetésének idején elsősorban azt kell alaposan megfontolnunk, hogy minden növény a megfelelő társnövény szomszédságába kerüljön. Ősszel kell elültetnünk például a levendulát, esetleg a zsázsát (Lepidium sativum), az izsópot (Hyssopus officialis) vagy a kakukkfüvet (Thymus serpyllum), amelyek a rózsák, a nőszirom és a liliom köré kerülnek szegélynövénynek. A ribiszkebokrok közé telepített fehér üröm (Artemissa absinthium) pedig nagyon jó védelmet nyújt a ribiszkerozsda ellen, de jó helye van az ún. rövid sorokban is, mint első utónövénynek. A fehér ürmöt nyár elejei vetéssel szabadföldön neveljük elő. Egy-egy fokhagymagerezdet beültethetünk a liliomok, a rózsák és a tulipánok közé, valamint a gyümölcsfák tányérjába, hogy távol tartsa az egereket és a pocokféléket. A kalindula (Calendula officialis) és a sarkantyúka (Tropaeolum majus) akkor tudja kiváló védőhatását kifejteni a rózsa, a liliom, a szamóca, a málna és sok más társnövény mellett, ha ősszel, ill. tél elején elősegítjük a korai sarjadásukat. Mindkét gyógynövény önmagától telepszik be a kertünkbe. Ha még nem ütötték volna fel a fejüket azoknak a növényeknek a szomszédságában, amelyeket „védőőrizetük” alá szeretnénk helyezni, akkor magjukat a tavaszi keléshez már ősszel vessük el.

Késő nyáron, ősz elején, amikor a letermett sorokba nem akarunk új zöldségkultúrát telepíteni, jó, ha valamilyen zöldtrágyanövényt – mustárt vagy repcét – vetünk. Ezeknek könnyű a vetésük, egyszerű a gondozásuk, -7°C alatti hőmérsékleten pedig biztosan elfagynak, tavaszra így nem maradnak durva szármaradványok a talajban, de értékes tápanyagokkal gazdagítják ezt.

 

Az ökológiai szemléletű gazdálkodás filozófiája

Talán sokan nem is gondolják, hogy a kertjeinkben mennyi – sokszor láthatatlan – élőlény él egymással szoros kapcsolatban. Egyesek hasznosak, mások károsak a mi megítélésünk szerint. Egymásra többnyire szükségük van. A parazita nem élhet meg tápláléka nélkül, amely a mi számunkra kártevő. Az alapos kártevőirtással nemcsak közvetlenül pusztítjuk őket, hiszen érzékenyebbek a növényvédő szerekre, hanem mert elpusztítjuk táplálékukat, utódaik bölcsőjét és eleségét. Egy gondos gazda sohasem feledkezik meg arról, hogy mi csupán ennek az élő rendszernek töredékét látjuk. 

A fentiekből egyenesen következik, hogy az ökológiai szemléletű gazdálkodás melletti döntés alapos megfontolást igényel. Ugyanis ez sokkal több egyszerű mezőgazdasági munkavégzésnél, valódi elhivatottságot követel. Feltételezi többek között a természetben előforduló, ható összefüggések ismeretét. Nem elegendő az egyes eljárásokat ismerete, tisztában kell lenni az ok okozat összefüggésekkel, a hatásláncolatokkal.  Aki csak azért kezd ebben a szellemben növényt termeszteni, mert napjainkban ez egy divatos tevékenység, és a növényeket csak véletlen jelleggel ülteti egymás mellé, valamint a vegyszerek használatával egyik napról a másikra felhagy a mögöttes – a természetben lezajló folyamatokra vonatkozó – ismeretek nélkül, annak nagy valószínűséggel kudarcba fullad a tevékenysége. Kultúránként a kártevők egész sora fog elszaporodni, és a kórokozók tömegesen jelennek meg.

Czékus Mihály

Kapcsolódó cikkek