A kondorosi gazdálkodó a 25. John Deere erőgépét vette át

A kondorosi gazdálkodó a 25. John Deere erőgépét vette át

Kozsuch Kornél kondorosi gazdálkodó márkahűségét mi sem bizonyítja jobban mint, hogy immár 25. alkalommal vehette át egy vadonatúj John Deere traktor kulcsát. De nem csak erőgépeket képvisel a márka a gazdaságában: a telephelyen találkozhattunk hidas permetezőgéppel, kombájnokkal és egyéb munkaeszközökkel is.

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója ünnepélyes keretek között adta át Kozsuch Kornél 25. John Deere erőgépét, valamint az ezzel járó emlékplakettet gazdaságuk telephelyén. Ezt követően rövid interjú keretében megkértük a kondorosi gazdálkodót, mutassa be vállalkozásukat.

Zöldmezős beruházástól az integrátori feladatig

Gyermekkoromban szüleim a termelőszövetkezetben dolgoztak, s nyaranta én is sokat segítettem nekik: különböző gyógynövényeket és hibridkukoricát termesztettünk. Édesapámnak és édesanyámnak köszönhetően nagyon megszerettem a mezőgazdaságot, és 1994-ben szántóföldi növénytermesztésbe kezdtem, akkor még csak 22 hektáron. Zöldmezős beruházás volt, tehát minden itt látható épületet – ház, műhely, raktár, stb. – már mi álmodtuk meg, és mi is építettünk fel.

A Kondoros környéki jó talajadottságnak köszönhetően eleinte takarmánykukoricát és búzát termesztettünk, majd a kukoricabogár miatt a napraforgót is beállítottuk a vetésforgóba. Később már öntözésigényes kultúrába is belevágtunk, így került a technológiánkba a hibridkukorica és a zöldborsó is.


Az új családtagot már sokan várták

Eközben a birtokméretet – lehetőségeinkhez mérten – folyamatosan növeltük, így jelenleg a családi gazdaságunk mintegy 300 hektár területen termeszt szántóföldi növényeket, sőt, bérmunkát is vállalunk: egy másik családi gazdaság teljes területén végzünk integrált növénytermesztést. Édesapám irányította a Szárító és Tároló Mezőgazdasági Zrt.-t, de miután nyugdíjba vonult, ott is átvettem a cégvezetést: így a hozzám tartozó művelt terület napjainkban közel 2000 hektár. A mintegy 140 hektár öntözött területünkön hibridkukoricát és zöldborsót termesztünk, a többi szántón nagyjából harmad-harmad arányban kalászost, kukoricát és napraforgót. Az öntözött terület nagyságát növelni, az öntözés technológiáját pedig fejleszteni szeretnénk a közeljövőben.

A termény szárítását és tárolását a Szárító és Tároló Mezőgazdasági Zrt., végzi, ahol a négy silózó és síktároló kapacitása összesen mintegy 20 ezer tonna, ennek köszönhetően bértárolást is vállalhatunk. Bérszárítást is végzünk, valamint az integrált partnereink számára – igény szerint – az inputanyagot is beszerezzük, szintén a KITE Zrt.-től. Mindenféle forrást igyekszünk visszaforgatni a vállalkozásba, így gépparkunkat is folyamatosan fejleszthetjük.

A gépparkot látva egyértelmű a márkahűség. Mikor vásárolta első John Deere traktorát?

A kezdetekben MTZ és T150-es erőgéppel dolgoztunk, majd néhány évvel később vettük meg első, Az új John Deere traktor kulcsát és az emlékplakettet Szabó Levente vezérigazgató adta át Kozsuch Kornélnak alig használt John Deere 4650 típusú traktorunkat, és a szerelem azóta is tart.

A családi gazdaságunkban jelenleg öt John Deere erőgép dolgozik, valamint egy hidas önjáró permetező és kettő kombájn. A John Deere márkát a Szárító és Tároló Mezőgazdasági Zrt.-nél négy traktor és egy kombájn képviseli. Természetesen a munkaeszközeink között is számos zöld-sárga színbe öltözött gép található, mint a gabonavetőgép vagy a kukoricavetőgép.

A mostani beruházásnál miért épp a 6145R típusra esett a választásuk?

A kisebb területeken korábban a John Deere 6330-as traktorunkkal és a 6 soros kukoricavetőgéppel vetettünk, amit kissé erősebbre és univerzálisabbra akartunk cserélni, hogy a vetés mellett növényvédelmi és különféle kiszolgáló munkákat is elvégezhessünk ugyanazzal a traktorral: így esett a választásunk a 145 lóerős 6145R típusra.

A gépeink vásárlásakor fontos szempont számunkra, hogy azok megfeleljenek a precíziós gazdálkodás követelményeinek is, így azok mintegy 90%-a Auto Trac-kal ellátott RTK hálózat rendszerű. Vállalkozásunk a KITE-RTK hálózat bevezetése elején elkezdte alkalmazni ezt a technológiát, ami jelentős mértékben segíti a munka intenzitását és minőségét egyaránt.

A John Deere vetőgépünkön lévő Section Control (átfedéskontroll) vezérlésnek köszönhetően például megvalósíthatóvá válik a soronkénti elzárás. Az idei évben vásároltunk egy új műtrágyaszórót is, ami műholdvezérléssel már képes az automata szakaszolásra is. Ezeket a precíziós eszközöket a bérmunka során is alkalmazzuk a gazdálkodók legnagyobb megelégedésére, akik ennek köszönhetően – egyebek mellett – inputanyagot is spórolhatnak.

A tervekből kifogyhatatlan Kozsuch Kornél, aki szerint változhat a termesztéstechnológia vagy talán a növénykultúra is, a terület felett például hamarosan az öntöződobok helyett lineár fogja a csapadékot pótolni, egy viszont biztos nem változik: a lóerőt itt mindig John Deere fogja biztosítani.

Sándor Ildikó

Precízió, ahol mégsem a pénz a mozgatórugó

Markó Csabát, a KITE Zrt. régióigazgatóját arra kértük, mutassa be a most átadott John Deere 6145R típus jellemzőit és erősségét: – A John Deere 6-os széria a közepes méretű univerzális traktorkategóriába helyezhető, ami kiválóan alkalmas vetésre, szállításra és vontatott permetezőgép működtetésére egyaránt. A John Deere fejlett automata megoldásai segítik a kezelőt abban, hogy gyorsabban, pontosabban és kevésbé fáradtságosan végezhesse a munkáját.

A navigációs technológia segítségével a kezelő nyomon követheti a GreenStar Lightbar jelzéseit, vagy használhatja a beépített automata kormányzást a nagyobb kényelem és a pontosabb nyomkövetés érdekében: ezek a megoldások akár 90%-kal is csökkenthetik az átfedést.

Az iTEC segítségével teljesen automatizált a táblavégi forduló, ami egyszerűen, lépésenként beállítható a GreenStar 3 CommandCenter-en keresztül.

Az új StarFire 6000 antenna használatával három pontossági szint közül választhat a gépkezelő. A ± 15 cm pontosság a fordulók között az ingyenes SF1 jellel tökéletes választás az alapműveléshez. A ± 3 cm pontosság a fordulók között az SF2 jellel ideális kaszáláshoz, tápanyag-utánpótláshoz és permetezéshez, míg a ± 2,5 cm-es, időben is megismételhető pontosság az RTK jellel, a legpontosabb műveletek igényeire is alkalmas.

Sikersztori vagy szériatermék ez a traktor?

A 6000-es és 8000-es kategóriákban igen közkedvelt a John Deere: vannak természetesen ebben a szegmensben más gyártóknak is erőgépei, azonban a rendkívül pontos RTK, valamint a traktor munkaeszközzel való párosíthatósága egyedülállóvá teszi a John Deere-t.

Precízió: ma már a „csapból is ez folyik”. A gazdák mennyire nyitottak a technológiára, a váltásra? Van még hezitálás?

Egyre inkább érdekli a gazdálkodókat a precíziós gazdálkodás. A gépek tekintetében ennek alapja az a rádiótechnikai fejlesztés, ami az RTK hálózatot jelenti: ez megismételhetővé teszi az adott műveletet bármikor, hiszen a földi átjátszóállomásoknak köszönhetően nincs sodródás a műholdas jelet vagy telefonhálózatot használó gyártmányokhoz képest.

Mekkora birtokmérettől érdemes precíziós gazdálkodásban gondolkodni?

Napjainkban akár 50 hektáron gazdálkodók is alkalmazzák a precíziós gazdálkodást, vagy annak egyes elemeit, mint például a párhuzamos nyomkövetés, ami a kultivátorozás során szinte elengedhetetlen, hiszen nagyban megkönnyíti a feladatot.

A gazdálkodókat nemcsak a pénzmegtakarítás inspirálja a precíziós gazdálkodás használatára, de egyre inkább a környezetterhelés csökkentése is.

Tartalom közti banner a cikk végére
no