fbpx

Korrektség mindenek felett

Írta: - 2018 február 12.

A 2004-ben alakult, 100%-ban magyar tulajdonban levő Pannon-Mag-Agrár Kft. tevékenységének gerincét kezdettől fogva a vetőmagok szántóföldi termeltetése, feldolgozása és kereskedelme adta, mára azonban növényvédő szer és műtrágya forgalmazásával is szélesítették a palettát.

Szakmaiság és bizalom „papír nélkül is”

A kft kapcsán két régi partnerük mesélte el, hogy milyen is együttműködni a céggel. Baán József Mosonmagyaróvár és környékén, jelenleg 350 hektáron gazdálkodik.

A gazdálkodáson kívül megújuló energiával is foglalkozok, ennek kapcsán vásároltam anno földterületeket, melyeket eleinte bérbe adtam, de mivel nem az elvárásaimnak megfelelően művelték, eldöntöttem, hogy magam fogok gazdálkodni rajtuk. Gyorsan rájöttem, hogy szakértelem híján nem olyan egyszerű ez, bele is futottam kisebb-nagyobb problémákba… Ekkor határoztam el, hogy szakember segítségét kérem, így kerültem kapcsolatba 10 éve Kovács-Csomor Zsolttal (a Pannon-Mag-Agrár kft. tulajdonosával készült rövid interjúnkat lásd keretes anyagunkban! – a szerk.). Egyből láttam, hogy mennyire elhivatott a szakma iránt.

Mit köszönhet Pannon-Mag-Agrár Kft.-nek?

– Szinte mindent! Segítenek kiválasztani például a növényfajtákat, illetve olyan vetőmagokat próbálnak ajánlani, amelyeket ők nagytételébe tudnak előállítani és értékesíteni. Ehhez adnak technológiát, kezelik a teljes vetésbejelentést, majd végül az összes megtermelt mennyiséget felvásárolják tőlem. Az ő irányításukkal vetőmag-alapanyagot (búza, angol perje, őszi árpa, facélia) állítok elő a kft-nek, illetve növényvédelmi és agrotechnikai szaktanácsadással is ellátnak. Mindig keresem a kihívásokat, és igyekszem követni a legújabb trendeket. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy egy hosszú távú, sikeres kapcsolat a miénk. A cég szakemberei próbálják minél költséghatékonyabban irányítani a termelést. Kölcsönösen figyelünk egymásra, ebben a partnerségben. Mondhatni baráti alapon próbálunk egymásnak segíteni. Nekik köszönhetem, hogy a gazdaságom napjainkra gazdaságosan a mai kor kihívásainak megfelelően egy korszerű családi gazdasággá nőtte ki magát.

A fentiek mellett ipari terménykereskedelem is zajlik közöttünk. Például a repcém tisztítását, tárolását és értékesítését is a kft.-re bízom. A teljes folyamat lebonyolításában, logisztikájában segédkeznek. Csak egy példa a bizalomra: amikor eljött az értékesítés gondolata, rákérdeztem Zsoltra, mondott egy árat, és kezet fogtunk! Részemről lezártnak tekintettem az ügyet, hiszen tudom, hogy náluk első a korrektség. Papír nélkül is megbízok a Pannon-Mag-Agrár kft.-ben. Aratáskor automatikusan hozzájuk szállítjuk a terményt, melynek további sorsát intézik.

Végezetül elmondhatom, hogy mindig hozta elvárásaimat a terület! Nekem az ő kézfogásuk elég ahhoz, hogy tudjam, év végén megfelelő irányba billen a mérleg nyelve. Azt gondolom, ez az a társaság, akikben vakon megbízhatok. Ebben a korban a nyugalom nekem már mindennél többet ér.

Minőség és szaktanácsadás
Célunk, hogy dinamikus csapatunkkal, a saját tulajdonú vetőmagüzemi háttérnek köszönhetően minőségben, fajtaválasztékban, a kiszolgálás gyorsaságában és színvonalában is kielégítsük partnereink széleskörű igényeit. Cégünk jelenleg Magyarországon és a határ menti térségben 8000 hektáron termeltet vetőmagot. Fő profilunk az aprómag: mustár, olajretek és a facélia a vezérfonál, ezek legalább 6000 hektárt tesznek ki. Melléjük nőnek fel a pillangósok, ezek közül idén csak a bíborhere 1500 hektárt fed le. Emellett sok termelőnek teljes körű szaktanácsadás is biztosítunk. Nyilvánvalóan legegyszerűbb megoldani ezt a kft. közvetlen közelében, hiszen mi szeretünk kimenni az adott területre és méterről-méterre bejárni azt, mivel csak így győződhetünk meg a növény valódi állapotáról. Véleményem szerint így lehetünk hitelesek, és így tudunk valóban korrekt módon partnereink segítségére lenni nyilatkozta Kovács-Csomor Zsolt, a Pannon-Mag-Agrár Kft. tulajdonos vezetője.

Károly ferenc a K&G 94 Bt. ügyvezetője, 400 hektáron gazdálkodik Darnózselin és környékén. –Területeink átlagosan 20-30 aranykoronásak, és a kukorica, búza, árpa, őszi káposztarepce, szója, cukorrépa mellett a kft. javaslatára olyan alternatív növények is színesítik palettánkat, mint például olajretek, mustár és a facélia.

Ha jól tudom, széleskörű együttműködésben van a kft.-vel. Bemutatná a szakmai kapcsolatukat?

A Pannon-Mag-Agrár Kft. tulajdonos vezetőjével, Zsolttal nagyon régi az ismertségünk, mondhatni baráti kapcsolatban vagyunk, de a cég komplett szakembergárdája is maximálisan megbízható. Bár mindenki ilyen korrektül viselkedne a piacon, mint ők! Igen sokoldalú az együttműködésünk: termelünk nekik vetőmagot, illetve segítünk nekik a környékbeli partnereik megtermelt terményeinek tárolásban előtisztításban, szállításban, így valóban több lábon áll a kapcsolat. Gyakorlatilag a vetőmag-termeltetés, az inputanyag-kereskedelem, illetve a terményfelvásárlás is szerződéses keretek között zajlik, és növényvédelmi szaktanácsadásban is kikérjük a véleményüket. Kiemelném, hogy például a durumbúzát, aminek nem mellesleg elég stabil a piaca, szintén a Pannonmag javaslatára ismertük meg, és abszolút rájuk hallgatva az ő szakmai irányításukkal kezdtük el termelni, ami annyira jól sikeredett, hogy minden évben egyre nagyobb vetésterületen csináljuk. A jövőben tervezzük a zöldtrágyázást is, melyben szintén számítunk a Pannon-Mag-Agrár Kft. szakértelmére.

Kalmár Nárcisz

http://www.pannonmag.hu/