Közel 100 termelő jelentkezett a KWS hagyományos Termelési Versenyére

A KWS Magyarország Kft. 2015-ben indította útjára Termelési Versenyeit, melyek eredményeit minden évben, hagyományosan januárban hirdetik ki. A versenyre évről-évre egyre több gazdálkodó nevez, tavaly összesen 94-en jelentkeztek. Az ünnepélyes eredményhirdetést két városban, Hajdúszoboszlón és Zalakaroson rendezte meg a kft.

Új év, új szezon, KWS újdonságokkal

Pallós Mihály, a KWS Magyarország Kft. ügyvezetője nyitotta meg a partnertalálkozókat.

Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a cég magyarországi történelme során, azaz a szűk 20 év alatt, még soha nem zártunk ilyen sikerrel értékesítési előszezont kukorica-értékesítésben, mint tavaly októbertől az év végéig tartó intervallumban. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a teljes éves értékesítésünknek jóval több mint 50%-át már megvásárolták. Most szeretném megköszönni tisztelt partnereinknek, hiszen számunkra ez a bizalmat jelenti, mind a cég, mind pedig az általunk kínált termékek iránt. Köszönöm!

2019-től már szemes cirok is megtalálható a KWS kínálatában – hangzott el a nagy bejelentés, Kismányoky András, Agroszerviz menedzser előadásában. A középkorai érésű FRISKET stabil állományú, erős szárú cirok, mely magas terméspotenciállal rendelkezik. A cég napraforgó-palettájának újdonsága pedig a KWS ACHILLES CLP, mely alacsony növésű, rendkívül jó szárszilárdságú, és rezisztens a Magyarországon jelen lévő összes plazmopara-rasszal szemben.

A KWS 2019-ben is bízik a partnereivel közös sikerekben!

Tartalom közti banner a cikk végére
no