fbpx

Le ne maradjon, már lehet regisztrálni!

Írta: Kalmár Nárcisz - 2017 február 01.

Vetőmag Világkongresszus Budapesten

Budapesten rendezik meg az idei Vetőmag Világkongresszust 2017. május 22-24. között. A résztvevők jelentkezését május 3-ig várják a szervezők. A globális vetőmag ágazat legnagyobb rendezvényére mintegy kétezer szakember érkezik a világ minden részéről. A programok fő helyszíne a Hungexpo lesz.

A hazai vetőmag ágazat történetének legnagyobb eseményét rendezzük a Nemzetközi Vetőmag Szövetséggel (ISF) közösen májusban. A budapesti Vetőmag Világkongresszus szakmai és turisztikai szempontból kiemelt eseménynek ígérkezik, amely egyrészt jó alkalmat teremt arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet a hazánkban zajló, jelentős múltra visszatekintő vetőmag nemesítési és előállítási programra, másrészt kiváló kapcsolatépítési lehetőséget jelent a vetőmag szektorban érdekelt hazai vállalkozások számára , hangsúlyozta Pavelka Árpád, a hazai Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szervezőbizottságának elnöke.

Hazánkban jelenleg csaknem 900 vállalkozás és intézmény foglalkozik vetőmag nemesítéssel és előállítással. A szektor szereplőinek árbevétele éves szinten meghaladja a 100 milliárd forintot. A magyar vetőmag legfontosabb felvevő országai közé Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Oroszország és Szlovákia tartoznak. Hazánk kiemelt exportőr a világpiacon.

Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta: a vetőmag ágazat szereplői számára szervezett rendezvény programja összeállt, a konferencia időtartama alatt szakmai előadások, szekcióülések, valamint kapcsolatépítést, üzletkötést biztosító lehetőségek is lesznek.

Az ISF világkongresszus nemcsak szakmai, hanem gazdasági és turisztikai szempontból is nagyon fontos. A vendégek és kísérőik belekóstolhatnak a magyar főváros gasztronómiájába és látványosságaiba.

A regisztráció a rendezvény hivatalos honlapján, az alábbi címen érhető el:

http://www.worldseedcongress2017.com/registration.html