fbpx

Magyar adapterek világkörüli útja

Írta: - 2018 február 13.

Két hónapja találkoztam Krizsán Endrével, a Linamar Corporation vállalat OROS Divíziójának kereskedelmi igazgatójával az Agritechnica kiállításon. Beszélgetésünk apropója is a kiállítás, sőt, a kiállítások szerepe, idehaza és külföldön. Pár nappal a hazai „nagy nap” előtt, tekintsünk vissza közösen, mit jelent mindez egy főként exportorientált magyar cégnek.

Nem először találkozunk Hannoverben, ezek szerint a nemzetközi megjelenés kihagyhatatlan. Piacszerzés vagy presztízs a rendszeres megjelenés oka?

– Az OROS Divízió elsősorban nyugat- és kelet-európai, észak-afrikai, valamint észak-amerikai piacra fejleszt és gyárt kukorica- és napraforgó-betakarító adaptereket, tehát elsősorban exportálunk. Mi 2009 óta vagyunk itt, Hannoverben, és minden alkalommal önálló kiállítóként. Amerikától Oroszországig eljönnek a dealereink meglátogatni minket, hisz ők mint forgalmazók számos más gyártóval is kapcsolatban állnak. Húsz ország kereskedőivel van üzleti kapcsolatunk, gyakorlatilag az északi földteke minden kukorica- és napraforgó övezetében ismerik és használják az OROS-adaptereket. Vevőink 80%-a rendszeresen ellátogat Hannoverbe, ami nem véletlen: az Agritechnica a világ legnagyobb mezőgazdasági gépkiállítása, közel 3000 kiállító mintegy 45 országból. Mi ez, ha nem egy óriási partnertalálkozó…?

Ebben a pavilonban gyakorlatilag az összes betakarítógép és azok adapterei megtalálhatóak. Mi az OROS titka?

– Alapvetően a hagyomány. Nem egy újkeletű márkáról beszélünk, a 60’-as évek óta folyamatos fejlesztésekkel jelenünk meg a piacon, adaptereink univerzálisak, minden ma ismert kombájntípusra felszerelhetők. Elérhetőek 4-től 16 sorosig fix- vagy csukható vázas kivitelben. Ráadásul portfóliónkban megtalálhatóak az alacsonyabb árfekvésű, de minőségi adapterek éppúgy, mint a magasabb igényeket kielégítő, prémium kategóriás változatok.

A magyar vevők még nincsenek hozzászokva a kiterjesztett garancia fogalmához, nagyon kevés gyártónál és forgalmazónál érhető el a két év garancia. Nálunk ez is egyértelmű, hisz a minőséget valóban garantáljuk.

Minden kombájntípusra felszerelhetőek – ez azt jelenti, hogy kombájnvásárláskor akár a vevő is eldöntheti, hogy milyen adapterrel kéri a felszerelést?

– Valójában eldönthetné. Ezért is van szükség a kiállításokon való megjelenésre, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon ez a lehetőség, ill. ez a különbség. Átlagosan 8-10 évente cserélik le egy gépkapcsolat valamelyik tagját. Ezeknek az adaptereknek ilyenkor tudjuk kihasználni igazából az univerzális jellegét, hisz gyakran előfordul, hogy az alapgép cseréje mellett az adapter még tökéletesen működik, szükségtelen lenne a cseréje. Ilyenkor ez az információ (és persze egy ilyen adapter) nagyon jól jöhet, hisz 10-15% bekerülési költséggel könnyen, gyorsan az új géphez igazítható.

Legutóbb egy kuriózum kapcsán találkoztunk ugyanitt: akkoriban vezették be, hogy a vásárló megválaszthatja az adapterének színét. Sikeres lett ez a kezdeményezés?

– Igen, abszolút. Három évvel ezelőtt – az ötlet bevezetésekor – 10-20% körül mozgott a színre festett gépeink aránya. Mára ez az arány teljesen megfordult, adaptereink 80%-át már igény szerinti színben értékesítjük.

Hamarosan odahaza is kiállításra készülünk. Gondolom, a cél ugyanaz. A kiállított gépek is ezek lesznek Budapesten?

– Ami változatlan, az a bemutatott adaptereink palettája, ott is az OROS HSA kukorica-betakarító adapterünk 3. generációs változatát, a prémium kategóriásnak számító Cornado kukoricaadaptert és az OROS SUN, szárzúzóval felszerelt napraforgó-adaptert mutatjuk be. Viszont meglepetéssel is készülünk: a kiállításon együtt ünnepelhetjük az OROS gyártásának 50 éves jubileumát, és ebből az alkalomból meglepetéssel is várjuk látogatóinkat.

Sándor Ildikó