fbpx

Másodszor is „YaraNap”

Írta: Kalmár Nárcisz - 2017 február 23.

Immár másodjára rendezte meg az egyik legjelentősebb műtrágya-előállító, a Yara Hungária Kft. „YaraNap” évadnyitó konferenciáját, ahol a cég palettáján kívül érdekes tápanyag-ellátással kapcsolatos információkat is prezentáltak. A 2017. január 19-én megrendezett eseményre az Agrárágazat szaklap is ellátogatott.

Gyuris Kálmán, a Yara Hungária Kft. dél-magyarországi szaktanácsadójának köszöntője után Éri Ferenc, a cég kereskedelmi vezetője vette át a szót, aki ismertette a vállalat fontosabb momentumait, majd összefoglalta, hogy mi várható a Yaránál 2017-ben. Olaf Günther-Borstel, a Yara Hungária Kft. ügyvezető igazgatója az idei év műtrágyapiacának alakulását elemezte.

Tapio Lahti, Mike Beesley, Olaf Günther, Gyuris Kálmán, Éri Ferenc, Szász Imre

Új termékkel kezdi az évet a Yara

Az elmúlt évtizedek során az őszi vetésűek alaptrágyázásának bevett módszere az alacsony nitrogéntartalommal rendelkező NPK-műtrágyák vetés előtt történő kijuttatása volt, amit tavasszal követett a nitrogén fejtrágyázás. Ennek a technológiának az alternatívája lehet a YaraMila™ Actyva megjelenése a piacon – vezette fel Tapio Lahti kelet-európai régió szakmai vezető a Yara újdonságát.

A YaraMila™ Actyva egy olyan NPK-termék, melynek magas nitrogéntartalma mellett, a foszfor tartalom 20-25%-a polifoszfát, mely folyamatos foszfor-ellátottságot biztosít abban a 4-8 hétben, amikor a kalászosok foszforfelvételének több, mint 70%-a zajlik.

YaraMila Actyva előnyei

• Tavaszi kijuttatás: tápanyagellátás akkor, amikor a növény a legjobban igényli azt.

• Magasabb foszforhasznosulás, hatékonyság.

• Magasabb nitrogénhasznosulás, hatékonyság.

• Pozitív hatás kálium, magnézium, kén és mikroelemek hasznosulására.

• Magasabb terméseredmények a hagyományos, őszi kijuttatással szemben.

• Magasabb fehérjetartalom a termésben.

• Mindez a hagyományoshoz képest fele akkora foszforadaggal, és

• kevesebb munkával és kijuttatási költséggel.

YaraVita – 50 éve a lombtrágya-ipar meghatározó szereplője

A Yara cég fejlesztéseiről és fontosabb technológiai lépcsőiről Mike Beesley, a YaraVita értékesítési vezetője beszélt, aki a YaraVita termékcsoportot a lombtrágyagyártás úttörőjeként kategorizálta, ugyanis a YaraVita-termékek közül jó pár olyan volt-van, amire a műtrágyaipar a mai napig standardként tekint.

A termékfejlesztés során kényesen ügyelnek arra, hogy a „nemkívánatos” elemek (például nehézfémek) élelmiszerláncba való jutását minimalizálják, ennek érdekében élelmiszeripari, illetve gyógyszeripari minőségű alapanyagokat használnak. A legtöbb ilyen alapanyagot igen nagy kihívás beletenni a lombtrágyába, ám a Yara technológiai fejlesztéseinek köszönhetően számos innovatív megoldást tudhatnak magukénak e szegmensben.

A fejlesztésen kívül nagy hangsúlyt fektetnek a tesztelésre, hiszen lényeges kérdés, hogy az adott szer elvégzi-e a feladatot, amire tervezték. Tervezéskor fő szempont az is, hogy a terméket egyszerű legyen felhasználni, beilleszteni a kijuttatási gyakorlatba, és nem utolsó sorban a lényeg: terméseredményt, illetve profitot kell növelnie.

A YaraNapon mindenki számára világossá vált, hogy a meglévő sikeres termékek folyamatos fejlesztései mellett a cég maximálisan fókuszál az újdonságokra is, és bíznak abban, hogy a YaraVita, továbbra is formálja az iparágat és még számtalan évig a lombtrágya-gyártás egyik vezérfonalaként működhet.

Kalmár Nárcisz