fbpx

Meggy? Vigyázz, már csak szerződéssel megy!

Írta: Kohout Zoltán - 2017 június 20.

Vége a szabályozatlanságnak a meggy-felvásárlásban: a kiszámítható üzleti és piaci viszonyok érdekében idéntől a meggyfelvásárlók kötelesek – még a szállítások megkezdése előtt – írásban kiajánlani és szerződésben rögzíteni a termelőknek felé a fizetendő árat, vagy legalább az árkalkuláció képletét!

Meghatározott tartalommal kötelező szerződést kötni az idei szezontól a friss meggy értékesítésekor – jelentette be Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Kecelen, a 8. alkalommal megrendezett Meggy Szakmai Konferencián. A rendezvényen a növényvédelem, növénykondicionálás, továbbá a meggypiacot érintő kérdések voltak fókuszban. A meggy termőterülete hazánkban közel 13 ezer hektár, amivel a második legnagyobb területű gyümölcskultúra, és idén eddig ebből több mint 4200 hektár termőfelületet ért különböző természeti káresemény. Idén 55-60 ezer tonna termés várható.

Elhangzott, hogy a meggyágazatot érintő, a termeléshez kötött támogatások rendszere idén megváltozott: az extenzív és intenzív ültetvények közül az utóbbiak az előzetes tervek alapján hektáronként mintegy kétszer annyi támogatást kapnának, mint a kevésbé korszerű hagyományos ültetvények. Ez azt jelent, hogy a tavalyi támogatási kérelmek után járó hektáronkénti 90 ezer forintnyi támogatás már differenciálódni fog a 2017. évi kérelmek esetében. Feldman szólt arról is, hogy a 2015-ös törvénymódosítás eredményeként a friss meggy Magyarországon történő értékesítése szerződési kötelezettséggel jár. – A kiszámítható üzleti és piaci viszonyok érdekében idéntől a meggyet felvásárló piaci szereplőknek írásbeli ajánlatot kell tenniük a termelők felé és kötelező szerződésben rögzíteni még a szállítások megkezdése előtt többek között a szállított termékekért fizetendő árat vagy az annak előre kalkulálhatóságát lehetővé tevő képletet, valamint a szállítandó termékek mennyiségét és minőségét, a szállítások ütemezését, a szállításra és az áru kifizetésére vonatkozó szabályokat – idézte az államtitkárt az FM Sajtóirodája.