Miért hatékony a „modern madárijesztő”?

Intenzív szántóföldi táblákon egykettőre összejön többszázezer vagy többmilliós kár, amikor a vadak keresztülcsörtetnek a haszonnövények sorain. Az állatok megdézsmálják, vagy összetiporják az olajos-, fehérje- vagy kalászos növényeket, akár fiatal hajtások vagy betakarítás előtt álló kultúrnövények. Sokaknak csak ekkor jut eszébe, hogy érdemes lett volna költeni a védekezésre. Most pedig már van kedvező árú megoldás is – mondja Simon Sándor, aki a Doxmand vadriasztóit alkalmazza.

Többszázezres kárt megelőzni néhány tízezerből

A győri, pannonhalmi régió gazdag vadállománya gyakran okoz fejtörést a vidék gazdáinak. Simon Sándor és családja közös vállalkozásuk 170 hektárját is több körzetben gyakorta látogatják a rőtvadak, vaddisznók, nyulak. – Előfordulnak búzában, napraforgóban is, de leginkább a kukoricában látom a kár nyomait. Gyakran a kombinátorozás után már másnap a táblát járják a vadak... – említ példát a közelmúltból a tapasztalt gazda. Elmondása szerint nem ritka, hogy a szezont milliós nagyságrendű kárral zárják. Volt úgy, hogy sikerült megegyezésre jutni a vadásztársasággal, de inkább olyan megoldást szeretett volna, amellyel nem utólag kezelik, hanem megelőzik a bajt. A Doxmand termékei ráadásul helyileg oldják meg a problémát.

– Régebbről ismertem a Doxmand vadriasztó kifejlesztőit, így részt vehettem a termék tesztelésében is. A termékcsalád azonnal meggyőzött, és magam is rögtön a legnagyobb verziót, a Doxmand Megatípust telepítettem. Ott helyeztem ki a 8 hektáros kukoricatáblán, ahol a leggyakrabban jelentek meg az őzek, vaddisznók. A vadak ugyan másnap megközelítették a területet, de csak tisztes távolságból, a riasztó hatására képtelenek voltak huzamosabb ideig jelen lenni. Nem dézsmáltak, és nem taposták le a haszonnövényeket. A Doxmand Mega hatásos ultrahangja számukra olyan zavaró, hogy egyszerűen menekülnek előle. A rákövetkező napokban egyre ritkábban találkoztunk az állatok nyomaival. Arra számítok, hogy végleg eltűnnek erről a területről – összegzi tapasztalatait Simon Sándor.

Madárijesztőbe bújtatva

A Doxmand technológiájának lényege, hogy az ember számára nem érzékelhető ultrahang a vadakat elzavarja, de kárt nem tesz bennük. A Simon-gazdaság a néhány tízezer forintos Doxmand-technológia révén több százezer forintos kárt előz meg. Sándor egyébként a Doxmand Mega készülékét ügyesen egy hagyományos madárijesztő-bábura erősítette, így az avatatlan szem észre sem veszi a készüléket, másrészt a vadriasztó-funkciót is erősíti. – Úgy helyeztem el, hogy az ultrahang-kibocsátást ne árnyékoljam le, de távolból úgy festett, mintha a doboz a feje lenne – mesélte lapunknak Simon Sándor.

Elzavarta a rágcsálókat

A Simon-gazdaság portfóliójában az állattartás is hangsúlyos elem, így a rágcsálók távol tartása is állandóan a napirenden szerepel. – Teljes megelégedésünkre próbáltuk ki a rágcsálóriasztót. Jól bevált, a korábban mindenhol előforduló patkányok teljesen eltűntek a rágcsálóriasztók által védett területekről – mondta Simon Sándor, aki máris biztos benne: mind a szántóföldi tábláira, mind a rágcsálók távol tartására további Doxmand-berendezéseket tervez üzembe helyezni.

További részletek a http://www.doxmand.hu weboldalon vagy a 06-30/692-8785 telefonszámon.

Kohout Zoltán