Mikroöntöző telep vízminősége II. | Agrárágazat

Mikroöntöző telep vízminősége II.

Kiadvány, amelyben megjelent: 

Az öntözővíz mindig tartalmaz sókat, melynek mértéke függ a víz forrásától. A talaj- vagy rétegvizek nagyobb mennyiséget tartalmaznak belőlük, mint az állóvizek. Lefolyástalan területeken, ahol a nyári vízpótlás nem megoldott, szoros a tó tározókapcsolata a talajvízzel. Ilyen esetben a sótartalom olyan magas lehet, hogy a vizet alkalmatlanná teszi öntözésre. Sótartalom szempontjából öntözésre legkedvezőbb a folyók vize. A hegyekben lehullott csapadék, hó gyakorlatilag nem tartalmaz sót, a folyómederből kicsi a beoldódás.

Vízminőség

Az öntözővizek minőségét elsősorban az alábbi jellemzők alapján ítélhetjük meg.

1. Az összes oldott sótartalom, melyet mg/l-ben fejezünk ki. A jó minőségű öntözővíz összes sótartalma ne legyen nagyobb 500 mg/l-nél. Laza, homokos talajok esetében, ahol a talajvíz mélyen helyezkedik el, ennél nagyobb, 800-1000 mg/l sótartalom is jónak minősíthető.

A víz alkalmazhatósága csak az adott talaj jellemzői, valamint a termeszteni kívánt növény igényének ismerete mellett állapítható meg. A növények sótűrése különböző, akár hatszoros eltérés is lehet az egyes fajok között.

Az öntözővíz sótartalmát a víz elektromos vezetőképessége (EC) alapján közelítőleg a következőképpen lehet számítani: mS/cm vagy dS/m x 640 = x ppm, vagy mg/l mennyiségű só. Az EC értéke egyszerűen, olcsón mérhető egy kézi műszerrel, így manapság általánosan használt eszköz az öntözőgazdák kezében. A bejuttatott műtrágya, sav növeli az öntözővíz Ec-jét, ezért a kemikáliát bejuttató eszköz után is mérni kell a sótartalmat.

2. A víz nátrium (Na) ionjainak relatív mennyisége, az összes kation százalékában kifejezve (Na%).

Az öntözővíz kationösszetétele akkor kedvező, ha minél kevesebb Na-iont tartalmaz, mert a nátrium az agyagásványok szétesését okozhatja. A szikesítő hatás szempontjából azonban nem csak az abszolút mennyiségű Na+ tartalmat kell figyelembe venni, hanem a többi fémionhoz viszonyított arányát is. Ez az agyagásványok diszperziójával van összefüggésben. A diszperzió mértéke függ az agyagásványok típusától, az oldat koncentrációjától és az ionok arányától.

A Na% megengedett értéke függ a víz anionösszetételétől és az öntözendő terület talajtulajdonságaitól (agyagásvány típusok aránya). A hidrokarbonátos víz Na%-a legfeljebb 35 lehet, ha viszont számottevő kloridot vagy szulfátot és kevesebb hidrokarbonátot tartalmaz úgy 45% is megengedhető.

3. A vízben levő magnézium (Mg) ionok relatív mennyisége, a Ca+Mg összes mennyiségének %-ában (Mg%.)

A sok magnéziumot tartalmazó öntözővízből jelentős mennyiség kötődhet meg a talajkolloidokon és kiszorítva a kalciumot (Ca) a talaj vízvezetőképessége, szerkezete romlik. Amennyiben a Mg% megközelíti a 40-50%-ot kötött, agyagos talajon a víz alkalmazhatósága kérdésessé válhat.

4. A víz tényleges szódatartalma. Lúgosan hidrolizáló alkáli sók oldatában fenolftalein-lúgosság mutatkozik. Az ilyen oldatok erőteljes szikesítő hatással rendelkeznek, ezért az öntözésre használt víz szódát nem tartalmazhat.

5. A nátrium adszorpciós arány, a SAR érték a sótartalommal együtt lehetőséget ad a talaj az öntözővíz hatására bekövetkező vízvezetőképesség változásának becslésére. Közepes és erős érték esetén fokozott figyelem, esetleg a víz javítása szükséges.

A SAR és a víz sótartalmának várható hatása a vízvezetőképességre (Ayers és Westcot, 1976)

 

A talaj javítása

A talaj fizikai és kémiai tulajdonságainak javítására nagyadagú ( 60 t/ha)  szervestrágyázást vagy meszezést végezhetünk, melynek célja a megközelítően semleges kémhatás és a kalciumtelítettség elérése.

Sajnos sok esetben a másodlagosan szikes talajok javítása rövid távon nem lehetséges, vagy nem gazdaságos, ezért elsődleges a folyamat megelőzése.

 

A vizek minősítése az eltömődés lehetősége szerint

A mikroöntöző-telepeken a kijuttatóelemek kis átmérője miatt a víz minőségével szemben az elvárások eltérőek, szigorúbbak, mint más felszíni öntözési mód esetén. Kritériumok, határértékek felállítása bonyolult feladat, mivel nehéz megállapítani az esetenként más-más összetételű és arányú biológiai, kémiai és fizikai alkotók együttes hatását az eltömődési folyamatokra.

 

A vízkőképződés feltételei

a. Magas Ca és Mg sótartalom. Gyors kicsapódásra kell számítani, ha a koncentráció meghaladja az 50 ppm koncentrációt.

b. Magas kémhatás. 8 pH felett a kicsapódás már 20-30 ppm Ca- és Mg-koncentráció esetén megkezdődik.

c. Vízhőmérséklet. A hideg víz több széndioxidot képes megkötni, mely csökkenti a kémhatást. Növekvő hőmérsékletnél a CO2 távozik, az oldott sók kicsapódása növekszik.

Az öntözővízben levő anyagokat a következőképpen csoportosíthatjuk:

  • lebegő szerves és szervetlen anyagok,
  • kolloidok,
  • oldott anyagok,
  • természetes eredetű sók,
  • műtrágyák és vízkezelő anyagok,
  • élő biológiai testek, mint az algák és a nyálkaképző baktériumok.

A különböző eredetű vizek öntözésre való használhatóságát nehéz meghatározni számszerűleg. A kritériumokat maximális határokban lehet megfogalmazni. A fizikai részeknél a helyzet könnyebb, a biológiaiak és kémiaiak esetében nehezebb, különösen ha számításba vesszük az adagolt műtrágyák, vegyszerek hatását is.

A nyálkaképző baktériumok szűréssel nem távolíthatók el, ragadós telepeiken a lebegő szilárd részecskék megtapadnak és felhalmozódnak. Az oldott sók (vas, mangán, kén) kémiai átalakításában is szerepet játszhatnak, melynek nem oldódó vízkő felhalmozódása lehet az eredménye.

A fenti táblázatban látható a nemzetközi irodalomban használt vízminőségi táblázat, mely a legfontosabb jellemzők értékeit tartalmazza. A konkrét vízminta adatait vizsgálva, ha azok a közepes, vagy nagy eltömődési esély kategóriákba esnek, a víz kémiai kezelése (elsősorban savazás) feltétlenül szükséges.


A vizek minősítése a csepegtető elemek eltömődési esélyének becslésére (Nakayama, 1982)

Mérések

A víz vizsgálata során az alábbi méréseket kell elvégezni.

  1. A teljes lebegő anyag mennyisége, melyet a víz szűrése után, a szűrőn maradt anyagot 105 C-on szárítva kapunk meg.
  2. A szerves lebegő anyagok mennyisége, melyet a teljes lebegő anyag 600 C-on történő izzítása után számíthatunk.
  3. A teljes oldott anyagok mennyisége, melyet a szűrt minta bepárlásával nyerünk.
  4. Kémhatás- (pH-) mérés.
  5. Összes keménység, melyet a vízben oldott alkáli földfémek, gyakorlatilag a kalcium- és a magnéziumionok okozzák. A vízben lévő karbonátok és hidrogén-karbonátok a karbonát- vagy változó keménységet adják.
  6. A hidrogén-szulfid mennyisége.
  7. A vas- és mangántartalom.
  8. A mikrobiológiai élet, az egyedek száma, faja.

A felhasznált irodalom jegyzéke szerkesztőségünkben elérhető.

Dr. Tóth ÁrpádAquarex ’96 Kft.

Kapcsolódó cikkek