Minőség, megbízhatóság – Multoleo! | Agrárágazat

Minőség, megbízhatóság – Multoleo!

Kiadvány, amelyben megjelent: 

Olajosnövényeink, így a napraforgó pozíciója több év átlagában is jónak mondható a terménypiacon. Ennek köszönhetően az utóbbi évtizedben termesztéstechnológiájában is jelentős változás állt be, termesztése fokozatosan egyre intenzívebbé válik. Ma már modern genetikával, intenzív termelési környezetben a 4 tonna vagy azt meghaladó termésszint is reális cél. Erre jó példa volt a tavalyi esztendő, amikor sok helyen területi „történelmi” terméseredmény-rekordok születtek. A 2017-es év eddig eltelt része viszont bővelkedett olyan időjárási extremitásokban, amelyek nemcsak az őszi kultúráink teljesítményére, de a tavasziak indulására hatással voltak.

A kezdeti nehézségek miatt (hideg talajok, talaj menti fagyok áprilisban) napraforgóink 3-4 hét után keltek csak ki, fejlődésük ez idáig vontatott volt. Az alapgyomirtások sikerességében ugyan bízhatunk, hiszen a bemosócsapadék még időben megjött, viszont a napraforgó levelein sok helyen láthatóak a készítmények felverődésének hatásai, melyek rövidebb-hosszabb időre visszavethetik a növényeket korai fejlődésükben. Ilyen körülmények esetén különösen indokolt lehet a biostimulátorok felhasználását beilleszteni a termesztéstechnoflógiába, akár már a korai, néhány leveles korban is.

 

A Multoleo a hazai piacon már jól ismer márkanév, mely a Goemar Laboratories megvásárlásával 2016-ban került az Arysta termékkínálatába. Minősége, megbízhatósága, egyedi gyártástechnológiája, valamint magas aktívhatóanyag-tartalma miatt méltán az egyik legnépszerűbb biostimulátor olajosnövényeinkben. Hatásának alapja a korábban ismertetett PAT technológia. A készítmény GA142 alga-extraktumot (Ascophyllum nodosum tengeri algából) tartalmaz, amelyet a gyártás során 9,5% bórral egészítettek ki. Az alga-extraktumban nagy mennyiségben találhatók az élettani hatásokért felelős, algából nyert vitaminok, betain, hormonok, oligoszaharidok.

 

A Multoleo felhasználása repce-, mustár-, olajtök-, mák-, len-, szója-, cukorrépa- és napraforgó-kultúrákban engedélyezett. Kijuttatását elsősorban virágdifferenciálódás és virágzás kezdete között javasoljuk elvégezni 1,5-2,0 literes dózisban, összekapcsolva az egyéb növényvédelmi beavatkozásokkal. A terméskötődés javításán túl olyan szituációkban is segít, amikor a növény stresszes körülményeket kénytelen elviselni (pl. aszályos periódus, jégverés utáni regeneráció stb.).

 

 

A Multoleo első felhasználására a preemergens vagy a korai posztemergens kezelések által esetlegesen kiváltott fitotoxikus hatások (felverődést követő perzselődés-kifehéredés, yellow flash jelenség) kezelésekor van lehetőség. Amennyiben ilyen hatással már előzetesen is számolunk, a készítmény akár a gyomirtással egy menetben is kijuttatható. Amennyiben a fitotoxikus tünetek már megjelentek, akkor lehetőleg minél hamarabb jutassuk ki a Multoleo-t, 2,0 l/ha-os dózisban. Az ilyen kezeléssel csökkenthető a napraforgó regenerálódásának ideje és a stresszhatás kiváltotta termésdepresszió mértéke.

A Multoleo felhasználása napraforgóban normál körülmények között első alkalommal a tányérdifferenciálódás időszakában (R1 fázis) ajánlott (8-12 leveles állapot), hektáronként 1,5-2,0 liter kijuttatásával történhet. Ez egy rendkívül energiaigényes fenológiai állapot, mert ekkor vált generatív fázisba a napraforgó, mely megnövekedett tápanyagigénnyel párosul. Ebben a fenológiai állapotban a Multoleo az enzimekkel szabályozott tápanyagfelvétel (nitrát-reduktáz, foszfatáz enzimekre bizonyított élettani hatás), illetve a fotoszintézis aktivitásának fokozásával, valamint a gyökértömeg növelésével javítja a növény tápanyag-ellátottsági szintjét. Ennek köszönhetően a tányér differenciálódása magasabb szinten megy végbe, közvetlenül hatva a majdan kialakuló tányérátmérőre. Mivel a készítmény nagy mennyiségben tartalmaz bórt, közvetlenül is javítja a napraforgó ellátottságát ebből a tápelemből, amely már ilyen korai időszakban is fontos. A Multoleo jól keverhető más készítményekkel, de ilyen esetekben a permetlétartályba mindig utolsóként kerüljön! A felszívódás elősegítése miatt adjunk a permetléhez 0,05-0,1%-os koncentrációban Silwet Star hatásfokozó adalékanyagot, amely a szőrözött levélfelületen segíti a permetlé terülését és ezáltal az algakészítmény hatóanyagainak jobb bejutását a növénybe. A biostimulátorok minden esetben javítják a velük együttesen kijuttatott tápanyagok hasznosulását, így érdemes felhasználásukkor levéltrágyát is keverni a tankkeverékbe. Az Arysta által forgalmazott Adob Extra napraforgó-, repce-lombtrágya 3,0-5,0 kg/ha-os dózisával kielégíthető a napraforgó ebben az időszakában jelentkező magas mezo- és mikroelemigénye.

A csillagbimbós állapotban-virágzás elején kijuttatott Multoleo javítja a terméskötődés mértékét, egyrészt a növény poliamin-termelésének fokozásával, másrészt a készítményben lévő bór közvetlen hatásával a pollen csírázására és a pollentömlő növekedésére.

 

A poliaminok a virágzás kezdetén keletkező vegyületek, melyek hiánya vagy alacsony szintje rossz termékenyüléshez, vagy a terméskezdemény abortálódáshoz vezet. A Multoleo kezelés hatására a növények saját poliamin-termelése fokozottabb lesz, ezáltal kedvezőtlen körülmények esetén is (hideg idő, aszályos periódus) jobb lesz a bekötődés minősége és aránya. Növeli a kötött kaszatok számát, javítja a tányér kaszatberakódását, illetve csökkenti a léha szemek arányát. Vizsgálatainkban szignifikánsan növelte az ezermagsúlyt és az olajtartalmat is. Segítségével a virágzás időszakában esetleg fellépő stresszhatásokat az intenzívebben zajló életfolyamatok miatt a kezelt növény jobban tolerálja, így azok kevésbé hatnak negatívan a megtermékenyülés mértékére. Ebben az időszakban is javasoljuk mellé az Adob Extra napraforgó, repce lombtrágyánkat, annak 3,0-5,0 kg/ha-os dózisában.

 

Egyéb abiotikus stresszhatások esetén (pl. jégverés, fagy, gyomirtószer-perzselés) is jó hasznát vehetjük a Multoleo-nak. Ilyen helyzetben közvetlenül a behatás után 1 nappal, de ne azonnal kezeljünk a készítmény 2,0 l/ha-os dózisával, hiszen a stresszelt napraforgó csak bizonyos idő eltelte után képes ismételten hatóanyag-felvételre. A hatékonyság növelése miatt a Silwet Star felületi feszültség csökkentő adalékanyagot ekkor is érdemes a permetléhez keverni.

Mindezek után érthető, hogy a PAT technológia és a Multoleo hogyan képes befolyásolni a napraforgó élettani folyamatainak felpörgetésével annak teljesítményét, és miért is rentábilis a használata ebben a fontos növénykultúrában.

Vitéz Péter
Arysta Magyarország Kft.

Kapcsolódó cikkek