Nemesvámos: Tekeresvölgyi Manufaktúra | Agrárágazat

Nemesvámos: Tekeresvölgyi Manufaktúra

Kiadvány, amelyben megjelent: 

„…ahol az egykori sportistálló egy valódi sajtbirodalmat rejt”

 

Kovács Csaba, az egykori kettesfogathajtó-versenyző természetesen sportistállónak építette birtokát sok évvel ezelőtt, ami mára egy sajtműhellyé varázsolódott. Muszáj ezt a szót használni, mert a főútról az istállóba lépve még a falusi turizmushoz szokott látogató is felkapná a fejét a környezet, a látvány vagy az illatok hatására. Az eredeti hobbi nyomokban még látható, hisz az istállóban is, a karámban is látunk lovakat, és persze a polcokon ott sorakoznak a fogathajtókupák. Viszont valami nagyot fordult a Kovács család életében, ami két fejős tehén vásárlásával kezdődött, mondván ezek is elférnek a malacok, nyulak, lovak mellett a birtokon, és legalább házi tej is kerül a konyhára. Azóta már 35 magyar tarka (és 2 Holstein keverék) adja a tejet, a család pedig készíti a félkemény és lágy sajtokat, sajtkrémeket, joghurtokat, és a sajtérlelőben a 14 hónapos érlelt sajtguriga mellett ott sorakoznak a közben ínyenc szintre fejlődött sajtok. Új hobbi, sőt egy életforma született időközben a nemesvámosi birtokon, hisz tapasztalatszerzéseken, végtelen tanuláson, fejlesztésen és persze beruházáson túl mára nem csak a környékbeliek ismerik a tekeresvölgyi termékeket.

 

 

A varázslat pedig ezzel nem ér véget, kikerekedik lassan a történetből az igazi falusi vendéglátás, amiben majd a sajtkészítés (és a lovak) mellett megtalálja helyét a szálláshely szolgáltatás is.

 

További képeket megtekintheted gallériánkban!

Szavazáshoz kattints a képre!

Kapcsolódó cikkek

  • 2017.11.24. 12:42

    A céltudatos emberek tudják: minden álom megvalósítható, ha megfelelő körültekintéssel fogunk hozzá. Egy-egy beruházás sikere vagy kudarca sokszor már a tervezőasztalon eldől. A Béker-Váz Kft. éppen...

  • 2017.11.24. 11:59

    A gyümölcsfák leveleiben aknázó molyok kártételének jelentőségét sokan lebecsülik. A kártétel nagysága első ránézésre talán nem tűnik olyan nagynak, de mint minden...